Fotó: Nemzeti Táncszínház

Pontosan egy évszázaddal ezelőtt botránkoztatta meg és dühítette föl Igor Sztravinszkij Gyagilev orosz balettjének írt Tavaszi áldozatával az egyébként felvilágosultnak hitt francia hallgatóságát a Théâtre des Champs-Élysées-ben. 1913-ban mutatták be a pogány hit- és gesztusvilágot megelevenítő darabot, a véres, sötét pogány orosz időket, mikor a tavaszt emberáldozat bemutatásával üdvözölték még az emberek seregei. 100 évvel később Bozsik Yvette Tavaszi áldozatával és három rövidebb etűddel, a Sztravinszkij-inrpirációkkal emlékezett a Nemzeti Táncszínház a felforgató eseményre.

Fotó: Csibi Szilvia, Operaház

Gyönyörű táncosok, megragadó, tónusos képek, "slágerkoreográfiák" öt kellemes, rövidre fogott, ügyesen szerkesztett részben - a szívfacsaróan lerobbant Erkel Színház hangulatának édes kontrasztja az Öt tánc, a Magyar Állami Operaház közönségcsalogató nagy dobása.

Foto: Bruno Beltrao

A színház az új utca, a streetdance az új kortárs, az árnyek meg az új fény - nagyjából ennyivel korrekten össze is lehet foglalni a brazil koreográfus, Bruno Beltrão CRACKz (Dança morta) című darabját, amit a Wiener Festwoche keretén belül mutattak be május 25-én, Bécsben. De azért nem ilyen egyszerű a dolog.

Fotó: sashawaltz.de

Bár Berlinre szinte meghatározhatatlan számú táncművészeti szinonima ugrik a műfajra korlátozott egydimenziós látogató fejébe, a sok közül mégis egy emelkedik ki. Sasha Waltz munkássága és hatása csak Pina Bausch táncszínházához mérhető. Ha pedig az út Berlinbe vezet, kikerülhetetlen Waltz színháza, a Radialsystem V.

Fotó: Glázer Attila

Ha a Frenák társulat egyik jelenlegi legizgalmasabb figurája Nelson Reguera után kezdünk nyomozni, rögtön ebbe a mondatba ütközünk: "utazó vagyok, táncművész vagyok, az idő és a tér rendezője vagyok, álmodó vagyok és az engem körülvevő világ és a többi ember megfigyelője vagyok". Maradjunk az utazásnál. Nelson Reguera most még táncol a Twinsben, majd azonnal tovább áll Vasas Erikával egyetemben, hogy Gisorban mutassák be a darabot.