A diótörő gyermekei

Idén huszonnégyszer állnak majd a színpadon, azért táncolnak ás játszanak, hogy minden néző hazavihessen egy kis karácsonyi hangulatot december végén. Rengeteg munka van a játékukban, a felkészülésükben, nagyon sok időt áldoznak azért, hogy a többi gyerek megszeresse a balettet, a színházat, a klasszikus zenét. Pedig maguk is gyerekek. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei idén is főszerepet játszanak A diótörő című előadásban. Solymosi Tamás balettigazgatót, Janács Evelyn balettmestert, asszisztensét, Kiss Esztert, és persze a gyerekszereplőket kérdeztük az elmúlt hetek munkájáról.

A diótörő Magyar Állami Operaház Balettintézet

Fotó: Berecz Valter

kommentek: 0

Tovább olvasom

A sóvárgás ára

Manon gyönyörű, törékeny, romlott szelleme évszázadok óra kísért - ott van Bovarynéban, Anna Kareninában, de ott van minden megvágyott, luxusra ítélt, tökéletesre faragott celebben, ott lapul a szürke ötven árnyalatában.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Meghalni születtek ők

A túláradó szenvedély rács mögé, az eltúlzott szellem diktatúrába, a meg nem kérdőjelezett hit pedig megaláztatásokhoz, s végül a magányhoz vezet - Dosztojevszij Karamazovjának alapos átfogalmazását állította színpadra a Szent Pétervárott dolgozó Boris Eifman. Ha egyetlen szóval kellene és lehetne összefoglalni a lenyűgöző, de egyben megviselő kétórát, az az egy szó így hangozna: emberkritika.

Eifmantól persze nem is áll távol az elemző mizantrópia: a hetvenes években karrierjének csúcsára érő világhírű művész (1977-ben lett a Leningrád Balett igazgatója) depresszív, sötét karaktereinek pszichologizáló bemutatásáról, az extrém és fájdalmas szexualitás bemutatásáról ismerhető fel. Dosztojevszkijt most felhasználta arra is, hogy kiengedje a cári Oroszország dühét és kritizálja a dolgozó nép birkaságát - tette ezt úgy, és olyannyira a balett csúcspontjára, hogy a Karamazov-történetet el is mosta kissé. Amit föl is lehetne róni neki, de hazugság volna azt állítani, hogy a - felhangzó szöveggel is alátámasztott tételmondatok - szabadsággal élni nem tudó, pusztán hitre és munkára, diktátorra vágyó kisember menetelése nem éppen a legidőszerűbb pillanatban szorította össze a nézőtéren ülők szívét. Némelyek szívét.

Az Eifman-koreográfiának több köze van Eifmanhoz, mint Dosztojevszkijhez, az nem kérdés. Egyik oldalon erény ez - hiszen közelebb lehet a nézőhöz is -, másik oldalon viszont joggal kritizálhatják a Dosztojevszkij-szerelmesek. A nők nem az orosz nagyregény nőalakjai, a férfiak közelítenek, de csak tragédiájukban érik utol szöveget. És a szöveg. Ha van igazán gyenge pontja az előadásnak, akkor a második felvonás verbalitáshoz pányvázott része az. Dramaturgiailag indokolhatatlanul, ráadásul didaktikus erőszakkal tör rá az egyszerű táncélvezőre az Ige, aki aztán kapaszkodik vissza a színpadra, ahonnan lekényszerítették.

Kísérleti balett - a show-elemekkel, monumentális táncszínházi megodásokkal, lebilincselő akrobatikus elemekkel színezett darab nemcsak érzelmeiben, de technikájában is eltávolodik a klasszikustól. A "kísérletiség" már önmagában érték, ráadásul ez a kísérlet nagyszerűen sikerült. Köszönhetően első sorban a lenyűgöző tehetségű táncosoknak: Alekszej szerepében Jellinek György hihetetlen kecsességgel és lágysággal kelti életre a tisztaságot, Iván rideg ész-szerűségét Bajári Levente formálja saját testére, Majoros Tamás Dimitrije pedig tökéletes tükre az apát táncoló Komarov Alekszandrnek. Nélkülük persze semmi, velük viszont gyakorlatilag bármi megtörténhet, az már székhez szegezi a nézőt. És a pozitív választások sorában talán első helyen van a tánckar kiemelése, ami - a klasszikus hagyományokat sarokba dobva - most  végre kilép a háttérből és mind dramaturgiailag, mind technikailag kifejezetten erős feladatokat kap. 

Tiszteletre méltó, merész és veszélyes vállalkozás kitörni a klasszikusok ketrecének rácsait - de aki valóban ketrecnek látja, s abban nincs kétség, hogy Eifman attitűdje ez -, de érdemes. Még akkor is, ha a fantasztikum és az üres giccs is föl-fölvillan egymás mellett. 

Magyar Állami Operaház, 2012. október 20.

kommentek: 0

Tovább olvasom