Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az élet egy lufi

Fotó: MTI/Földi Imre

Matt Mattox saját technikáját freestyle-nak nevezte, nekünk valószínűleg kevésbé jutna eszünkbe ez a szó a rúd mellett testre simuló dresszben, szigorú arccal gyakorlatozó táncos nők és férfiak mozgásvilágáról. A 91 éves korában, idén februárban elhunyt koreográfus a tánctörténelem egyik legnagyobb hatású jazztáncosa volt, a Nemzeti Táncszínház neki szentelte a szombat estét, két rövid darabbal. Zachár Lóránd az élet misztériumát kutató Sec című koreográfiája után Raza Hammadi nyers testiséget életető Tavaszi áldozata következett.

kommentek: 1

Tovább olvasom

Néhány hét szünet után újra érdemes a Várba látogatni, mert kezdődik a nyári szabadtéri szezon a Karmelita udvarban. A Budapest Táncszínház produkcióival, Zacher Lóránd koreográfiájával, a Sec-kel és egy Vukán - esttel nyit idén nyáron a Nemzeti Táncszínház.

Az lehet, hogy Hugh Grant volt a legcsodálatosabb Chopin, de játszani bizonyára nem tudja úgy, mint Vukán György. Bár George Sand, Liszt és Chopin bonyolult viszonyát kevés mozi adja olyan érzékletesen, olyan hitelesen vissza, mint az 1991-es Impromptu.

 "Chopin a zeneirodalom egyik legnagyobb poétája, aki pár ütemben is képes drámákat elmondani. Liszt Ferenccel Párizsban töltött évei alatt az improvizáció jelentette munkásságuk alapját. Ebből kiindulva váltakoznak majd eredeti Chopin darabok és azok improvizációs átiratai. A rögtönzés erejének pillanata elszáll, ezért nehéz utólag felidézni és leírni. Ez a tiszta zeneiség és költőiség az, ami megfog - mert a művész az, aki saját intuícióit közvetíti" - vallja Vukán. De ki volt ez a tehetség, akit jól játszani a mai napig is csak kevesek kiváltsága?

Chopin a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában látta meg a napvilágot, 1810-ben. Nevét már franciául ismerjük, s nem véletlenül, huszonévesen már Párizsba költözött, s itt is élt javarészt. Zenei tehetségét nagyon fiatalon felismerték, zsenialitását a gyermek Mozartéhoz vagy Bach-hoz mérték. Hét évesen már zenét szerzett, a korabeli sajtó pedig gondoskodott a hírnevéről, a "csodagyereket" a fővárosi arisztokrata szalonok közönsége egyhangúlag magának követelte. 16 évesen már a Varsói Konzervatóriumban tanult - ekkor már megevett egy híres hegedüművészt és egy fantasztikus zongoristát - Józef Elsner zeneszerző keze alatt.

Ezután Bécsben, majd a kor szellemi centrumában, Párizsban tanult és alkotott. A harmincas évek végére már mindenkit ismert, aki számított, már mindenkit elszeretett másoktól, akit megvágyott. Közeli barátja volt az operaszerző Vincenzo Bellini és Eugène Delacroix, a festő, Hector Berlioz, Liszt Ferenc és Robert Schumann is. És jött Gerorge Sand, azaz Amandine Aurore Lucie Dupin, az első nőíró, aki híres volt csodálatos romantikus regényeiről, másrészt pedig hírhedt volt szerelmei népes és rangos táboráról is. Sand szeretője volt Prosper Mérimée, Alfred de Musset, Alexandre Manceau is. Bár Sand levelezésébül azt gondolhatjuk, Chopin aszexuálisnak volt, a kapcsolat mégis tíz éven át tartott, és csak a Sand gyermekei, Maurice és Solange miatti viták vetettek véget neki.

 

Horowitz, ahogy más senki nem tudja, úgy játssza az Impromptu-t.

Az 1840-es évekre Chopin egészsége gyorsan romlani kezdett, tüdőbaja miatt gyakran kellett elutazniuk Párizsból. Utolsó műve egy f-moll mazurka volt. Korán, életének 39. évében halt meg, tuberkulózisban. Mozart Requiem-je hangzott el a temetésén. Szívét és a levelezéseit a varsói Szent Kereszt templom egy oszlopában őrzik.

A Vizuális hangjegyek viszont nem pusztán akusztikailag keltik életre, hanem megélik és megmutatják Chopint. Improvizáció, tánc, Vukán György és Chopin találkozik - két hét múlva a Nemzeti Táncszínház udvarán.

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Három nő áll az éjfekete színpad egy halvány fénytócsájában, láthatatlan orsót pörgetnek, életek felismerhetetlen szálai pendülnek selymesen ujjaik között. Moirák. Ők hárman azok, akik gombolyítják és elvágják az élet fonalát a görög mitológia szerint. Ők hárman döntenek Sorsról és Végzetről. Zeusz és Nüx lányai: az istenek Urának és az Éjszakának leszármazottjai. Rómában párkáknak nevezték őket.

A Budapest Táncszínház fekete egén a halál madarai keringtek: Zachár Lóránd Sec című koreográfiája az elmúlást, az elmúlásban elveszített test utáni létezést boncolja. Megrendítő finomsággal, mégis kérlelhetetlenül.

A moirák után megelevenednek a rítusok: ősi dobok kalapálnak az árnyékvilág főterén, lelkek keresik helyüket egymás mellett. Hol egymás testébe olvasdnak, hol szétválnak, jégtáncosokként siklanak a transzcendens fekete tér olajosan csillogó felületén. Sors és Végzet: a befolyásolhatatlan, könyörtelen és elkerülhetetlen élettények. A Sec-ben már nem kérdés a szabadság, nem kérdés a döntés vagy a változás lehetősége. Minden eldőlt: a halál elvitte az utolsó morzsákat is. Zachár elképzelése szerint ekkor már nem parolázik a lélek istennel, megy, amerre mennie kell. Az Írások szerint.

Könnyed, mégis súlyos léptekkel érkezik a másvilág, kérdés nélkül, mégis homályban. Mintha egy egészen különleges filmre váltott volna jegyet a néző: a saját halálának kockái peregnek a fekete vásznon. Kapcsolatok, elválások, szerelmek és hiúságok, féltékenység és beletörődés, az emberi lét szekvenciáin vezet át a koreográfus és a táncos, miközben egy pillanatra sem adják kézbe a saját sorsot, időnként újra felbukkan a három szövőnő, s figyelmeztet. A Végzetet nem ejtheted át, a Sors nem kérdez, csak válaszol.

A determináció nem pusztán a döntési szabadságot nyirbálja meg a Secben. Megmutatja azt is, hogy mindenkinek végig kell élnie a szerelmet, a búcsút, az összetartozást és az elválást a születése és halála között nyújtózkodó világi tisztáson. Ráébreszt, hogy a Sors önkénye feladatot jelent, s tisztességes fájdalmak és mély boldogság nélkül a moirák nem eresztenek. A Sec nem kesereg, mégsem ad megnyugvást. Keserédes sűrítménye az emberi életnek, hazugságok nélkül.

Budapest Táncfesztivál, 2012. április 28.

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

HTML