Fotó: Kulik Johanna, Josip Bartulovic

Június végére lassan elérkeztek a színházi évadzárások és a kánikulával egyidőben a táncművészet kiköltözik a kertbe, leköltözik a vidéki szabadtéri színpadokra - vagy épp a Margitszigetre. A Nemzeti Táncszínház a Karmelita udvarban, az Operaház balett intézete a tervek szerint a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon folytatja, a Trafó és a MU pedig egyszerűen pihenőre fogja. Csak a RAM Colosseumban folyik az élet tovább, mintha nyár se lenne, amikor az Experidance éppen nem VOLT-ozik vagy turnézik.

A véletlen szavai, Antoine és Desiré, Fehér babák takarodója, A telihold dalai, Jóslat a metrón - ők Cseh Tamás gyermekei közül néhányan, a legnevesebbek. Három éve, augusztus hetedikén hunyt el a Kossuth-díjas és Liszt- díjas művész, a szabad magyar kultúra meghatározó alakja. Neki állít emléket a Nemzeti Tánszínház hétfő este, Cseh Tamás arcai című filmösszeállításának vetítésével a Karmelita udvarban.

Cseh Tamás harminc éven át volt a magyar felnövő, majd idősödő, közben gyerekeiken keresztül újra fiatalodó, de mindig lázongó, időnként túlfeszült lényeglátó ifjúság hangja. Szövegein keresztül azok is beszéltek, akiknek ehhez más tehetséget nem adott az élet. Halála három éve elnémította a kulturális közönséget, emléke pedig összetartja azokat, akikben motoszkál még némi idealizmus a hamis realizmus helyén.

Cseh Tamás 1943- ban született a fővárosban, de 13 éves koráig Tordason élt, Fejér megyében. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát végezte el. 1967 és 1974 között csöndes joviálisan rajzot tanított egy budapesti általános iskolában, de az utolsó négy évben már megolvadt ez a hallgatás és Bereményi Gézával közösen dolgozni kezdett első dalain. Majd elkapta a színház sodrása, 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja volt, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket. Alpaítója volt a Katona Színháznak, de a Bárkában is rengeteget dolgozott.

Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címmel, amelyet az Antoine és Désiré, A Fehér babák takarodója, Műcsarnok, Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek és Ady követett. 1988-ban Az év lemeze díjat, 1992-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. 2001-ben vehette át a Kossuth-díjat.

Találkozni Cseh Tamással már csak így lehet - egy kis előzetessel itt -, közösen és filmen. Vagy egyedül otthon, hallgatva ezt a szocio-zenét, ezt a dalban elmondást, a hetvenes- nyolcvanas-kilencvenes évek slam poetry-jét.

Néhány hét szünet után újra érdemes a Várba látogatni, mert kezdődik a nyári szabadtéri szezon a Karmelita udvarban. A Budapest Táncszínház produkcióival, Zacher Lóránd koreográfiájával, a Sec-kel és egy Vukán - esttel nyit idén nyáron a Nemzeti Táncszínház.

Az lehet, hogy Hugh Grant volt a legcsodálatosabb Chopin, de játszani bizonyára nem tudja úgy, mint Vukán György. Bár George Sand, Liszt és Chopin bonyolult viszonyát kevés mozi adja olyan érzékletesen, olyan hitelesen vissza, mint az 1991-es Impromptu.

 "Chopin a zeneirodalom egyik legnagyobb poétája, aki pár ütemben is képes drámákat elmondani. Liszt Ferenccel Párizsban töltött évei alatt az improvizáció jelentette munkásságuk alapját. Ebből kiindulva váltakoznak majd eredeti Chopin darabok és azok improvizációs átiratai. A rögtönzés erejének pillanata elszáll, ezért nehéz utólag felidézni és leírni. Ez a tiszta zeneiség és költőiség az, ami megfog - mert a művész az, aki saját intuícióit közvetíti" - vallja Vukán. De ki volt ez a tehetség, akit jól játszani a mai napig is csak kevesek kiváltsága?

Chopin a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában látta meg a napvilágot, 1810-ben. Nevét már franciául ismerjük, s nem véletlenül, huszonévesen már Párizsba költözött, s itt is élt javarészt. Zenei tehetségét nagyon fiatalon felismerték, zsenialitását a gyermek Mozartéhoz vagy Bach-hoz mérték. Hét évesen már zenét szerzett, a korabeli sajtó pedig gondoskodott a hírnevéről, a "csodagyereket" a fővárosi arisztokrata szalonok közönsége egyhangúlag magának követelte. 16 évesen már a Varsói Konzervatóriumban tanult - ekkor már megevett egy híres hegedüművészt és egy fantasztikus zongoristát - Józef Elsner zeneszerző keze alatt.

Ezután Bécsben, majd a kor szellemi centrumában, Párizsban tanult és alkotott. A harmincas évek végére már mindenkit ismert, aki számított, már mindenkit elszeretett másoktól, akit megvágyott. Közeli barátja volt az operaszerző Vincenzo Bellini és Eugène Delacroix, a festő, Hector Berlioz, Liszt Ferenc és Robert Schumann is. És jött Gerorge Sand, azaz Amandine Aurore Lucie Dupin, az első nőíró, aki híres volt csodálatos romantikus regényeiről, másrészt pedig hírhedt volt szerelmei népes és rangos táboráról is. Sand szeretője volt Prosper Mérimée, Alfred de Musset, Alexandre Manceau is. Bár Sand levelezésébül azt gondolhatjuk, Chopin aszexuálisnak volt, a kapcsolat mégis tíz éven át tartott, és csak a Sand gyermekei, Maurice és Solange miatti viták vetettek véget neki.

Horowitz, ahogy más senki nem tudja, úgy játssza az Impromptu-t.

Az 1840-es évekre Chopin egészsége gyorsan romlani kezdett, tüdőbaja miatt gyakran kellett elutazniuk Párizsból. Utolsó műve egy f-moll mazurka volt. Korán, életének 39. évében halt meg, tuberkulózisban. Mozart Requiem-je hangzott el a temetésén. Szívét és a levelezéseit a varsói Szent Kereszt templom egy oszlopában őrzik.

A Vizuális hangjegyek viszont nem pusztán akusztikailag keltik életre, hanem megélik és megmutatják Chopint. Improvizáció, tánc, Vukán György és Chopin találkozik - két hét múlva a Nemzeti Táncszínház udvarán.

A nyár a fesztiváloké, a fröccsöké, a szúnyögcsípéseké, a szabad térré, a leégésé, a nyár a nevetésé, a kimúló focivébéé, az álmodozó, hosszú éjszakáké, az utcán spiccel hazadülöngélőké, a lugasban kint borozóké, a kerteké meg a Karmelita udvaré.

Évek óta ide helyezi ki magát a táncszínház, általában a tavaszi évad legjobban futó darabjai - persze azok, amik megélnek külső helyszínen is - és sok flamenco, néptánc várja a táncfüggőket. Idén még a székhez sem lesz kötve az igen fényes publikum, a fellépük tanítani is készülnek. A tanítás terepe persze a standard és a néptánc, de talán rávehető a kortársat művelők népe is, hogy beszéljenek a műről.

Lesz a nagysikerű Sec, amiről már a Budapest Táncfesztivál keretei között mi is megemlékeztünk, a kortárs tánc szerelmeseinek ingereit pedig egy ínyencséggel, a Vizuális hangjegyekkel is leköti majd a Budapest Táncszínház.

A néptánc gyakoribb vendég lesz: a Honvéd Táncegyüttes hozza a kelet tangóját, a Csárdás!-t, Fitos Dezső a Tántorgóket, a Duna pedig a Gyöngyszólam-ot.  Aki műfaji crossoverre vágyik, a Variáciükra fog bukni: a Varidance előadása a folklór mellé hip-hop, a sztepptánc és a cirkusz műfajait vegyíti.

Flamenco és argentín tangó: ők ketten nem maradhatnak ki a nyári éjszakából. Színpadra lép Lippai Andrea, az ország legismertebb és legelismertebb argentin tangó táncosa,  Las Flamencas című produkciójával és Kulik Johanna, aki Josip Bartulovic segítségével Buenos Aires pezsgő, színes, egyedülállóan izgalmas hangulatát varázsolja a Karmelita udvarba Colores del Tango című előadásával.

Szóval már csak néhány nap és folytatódik a táncszínházazás. Végre.