A Recirquel az idei téli szezonban visszatért a Müpa előtti óriási cirkuszi sátorba, az év végi ünnepek hangulatát idéző Kristály című produkciójával. Még mindig kérdés, hogy sikerül-e felmelegíteni a jégbe zárt szíveket így év végén.

ajánló müpa recirquel

Kép: Müpa/ Recirquel

kommentek: 0

Tovább olvasom

Zágráb, Budapest, New York és persze az "Operát az Operából!" címet viselő turné, ami a vidéki városokba viszi el az operaházi társulatot - ismét sűrű a szezonkezdés a Magyar Nemzeti Balettben. Solymosi Tamás balettigazgatót kérdeztük premierről, változásokról és tervekről.

Fotó innen.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Érzékenység és finomság, könnyedség és lágyság, harmónia és erő - a Magyar Nemzeti Balett új kortárs estje a női minőség sokféleségét, kifürkészhetetlenségét és gyönyörűségét állítja a középpontba. Lányokat, akik csodálatos nők és tökéletes balerinák egyszerre. A GIF (Girls in Focus) szeptember 12-én szerdán látható először a MÜPÁ-ban.

GIF girls in focus MÜPA Magyar Nemzeti Balett

Fotó: Csibi Szilvia, Herman Péter

kommentek: 0

Tovább olvasom

A görög mitológia legendás poétája és dalnoka volt Orfeusz, aki az élő és élettelen világot is elbűvölte muzsikájával. Még a kövek is mosolyra fakadtak daljátékára. Orfeusz túl szép volt, hogy boldog legyen: imádott felesége, Euridiké belehalt egy kígyómarásba. Ekkor a görög fájdalmában alászállt az Alvilágba, azért, hogy visszacsenje kedvesét az élők közé. Zenéje megigézte a Sötét szellemeit is, és az Alvilág ura elengedte Eurüdikét azzal a feltétellel, hogy felfelé vezető útjukon Orfeusz mögött halad, aki eközben nem néz vissza.

A férfi azonban megfeledkezett a szabályról és az utolsó pillanatban hátranézett. Aggódott? Bizonytalan volt? Hádészban nem bízott vagy Euridikében? A választ már a művészet adja meg, a mítosz kegyetlen, Orfeusz örökre elveszítette szerelmét. Túlcsorduló bánatában bevetette magát Thrákia hegyei közé, ahol a helyi asszonyok szenvedélyes dühükben, hogy rájuk sem hederít, széttépték. Holttestének darabjait a Múzsák temették el. A legenda szerint Orfeusz hangszere volt a vlág első lantja, Hermész készítette - egy teknősből. A teknő lett a teste, juhbél a húrja. Hermész a lantot először bátyjának, Apollónak adta, aki fiának, Orfeusznak ajándékozta.

Orfeusz történetének számtalan feldolgozása él, van, aki a múlhatatlan szerelem témáját, van, aki a pokoljárás rettegését helyezi a középpontba. Stravinsky utóbbiak közé tartozik, az ő - Balanchine koreográfiájával bemutatott - története már a szeretett nő utáni hajszával kezdődik. Az eredeti Stravinsky-balett nagyon ritka a magyar színpadokon, most is egy erősen átírt, modern változatát mutatják be a szegediek a MÜPA-ban. Balanchine balettjét egyébként több mint hatvan éve, 1948 áprilisában mutatták be New Yorkban, s ez volt a New York City Balett első premierje - amit aztán a nagy görög mester, a huszadik század egyik legismertebb koreográfusa haláláig vezetett.

A Stravinsky-témát szerda este Bartók Béla egyik legismertebb műve, A fából faragott királyfi követi majd. A Balázs Béla szövegére írt táncjáték már A kékszakállú herceg vára után született néhány évvel, 1917-ben mutatták be - komoly küzdelmek árán. A királyfi helyett a királyfi faragta bábba beleszerelmesedő királylány történetét ugyanis senki nem akarta levezényelni, sőt a koreográfiát is maguk a táncosok írták. Persze hatalmas siker lett, s ez már elegendő volt az opera kultúrolitikáját vezetőknek, hogy ráengedjenek egy koreográfust is. 

Míg az első "hivatalos" próbálkozás, Jan Cieplinski lengyel balettmester darabja elbukott - extremizmusa szintén megviselte a közízlést -, az 1939-es Harangozó-koreográfia már mindent vitt. harangozó Gyula aztán húsz évvel később felújította, Bartók halálának huszonötödik évfordulóján mutatták be ismét, s ezt megkedvelve, Seregi László is színpadra vitte a mesét. Most pedig Juronics Tamás változatát mutatja be ismét a MÜPA színpadán a Szegedi Kortárs Balett társulata.



kommentek: 0

Tovább olvasom

Adott egy csavargó, aki hol máshol bóklászna, ha nem épp Párizs lejtős, macskaköves, kávé és croissantillatú utcáin, s mikor máskor tenné ezt, ha nem épp a 20. század fordulóján, a sanzon virágkorában. Adott a francia colour locale, a francia könnyedség és elegáns szórakoztatás, Maurice Chevalier, Edith  Piaf, Gilbert Bécaud és Jaques Brel. Mi baj történhetne így a Győri Balett Rózsaszínház című előadásával? Semmi. Garantált közönségsiker.

Aki a virágot szereti, meg a sanzont, meg a meséket (és a Queen-balettet is bírta), annak a győriek őszi premierje nem akad meg a torkán. A belga Ben Van Cauwenbergh koreográfiája egy szomorú esemény, Harangozó Gyula betegsége miatt lett az ősz kiemelt darabja, de öröm az ürömben, hogy azóta is ódákat zengenek róla.

Az előadás gerince, ahogy azt a belga művésztől már várjuk is, a zene, a sanzon. A sanzon gyökerei egészen a középkorra nyúlnak vissza, még ha ezt nem is sejtenénk a sokszor sikamlós szövegek alapján. A műfaj karrierje gyorsan kétfelé szaladt: az udvari kultúra trubadúrjai és a pórnép is magával vitte, más-más irányba alakítva azt. Harcias, olykor ironikus és naturalisztikus, néha botrányosba hajló, erotikus és szenvedélyes, reakciós és forradalmi - mindenféle sanzon van, csak olyan nincs, ami untatna.

A daléneklés e módja (a szövegre épülő, szövegközéppontú dallam) a századfordulós francia kultúrában kapta meg méltó rangját és helyét a kultúratörténetben. Bár ennek előzményei is fajsúlyosak voltak, gondoljunk minden középiskolás kedvenc verseire Villon és Rabelais tollából. Ekkorra fejlődött ki - természetesen az irodalom támogatásával - az a daltípus, amit most sanzonként tartunk számon, a realisztikus sanzon. A Montmarte frivol kávéházaiban és kabaréiban, a Chat Noirban és a Moulin Rouge-ban más sem szólt, csak Eugénie Buffet, Berthe Sylva und Marie Dubas. Pincérnők, prostituáltak, katonák és hedonizmusba fulladt művészek találkoztak ezekben a dallamokban - és a dallamon túl. Aztán persze jött a jazz és mindent átírt - a sanzont is. Kis zenekar tűnt föl a zongorista mögött, változtak a szövegek és az előadók, megjelent  Maurice Chevalier és  Josephine Baker, imádták  Édith Piaf-ot. Beköszöntött a francia aranykor. A háború aztán mindenhol otthagyta kézjegyét, az irodalom, a zene és a festészet is új nyelvet talált: az egzisztencializmust. Megszólalt egy új sanzon, George Brassels, Gilbert Bécaud és Jacques Brel hangján. Ez a hang tűnik fel újra, a Rózsaszínházban, június 7-én a MÜPÁ-ban. Ráadásul egy jól ismert előadó, Szíj Melinda tolmácsolásában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom
«
12

HTML