Fotó: Trafó

Amikor a cirkuszból elkezdtek kikopni a fehérre meszelt arcú szomorú bohócok, a vastag mimikájú erőművészek, a baljós zenei aláfestésre ostort csattogtató állatidomárok, és helyüket átvették a táncművészetben is jártas artisták, megszületett az új cirkusz. Sőt, a cirkusz-színház. Magyarországon járt a brisbane-i C!RCA társulat, S című darabjával. "S" mint sikamlós.

Fotó: Kulik Johanna, Josip Bartulovic

Június végére lassan elérkeztek a színházi évadzárások és a kánikulával egyidőben a táncművészet kiköltözik a kertbe, leköltözik a vidéki szabadtéri színpadokra - vagy épp a Margitszigetre. A Nemzeti Táncszínház a Karmelita udvarban, az Operaház balett intézete a tervek szerint a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon folytatja, a Trafó és a MU pedig egyszerűen pihenőre fogja. Csak a RAM Colosseumban folyik az élet tovább, mintha nyár se lenne, amikor az Experidance éppen nem VOLT-ozik vagy turnézik.

Alig tíz nappal az idnulás előtt, május 16-án jelentette be Krámer György, a veszprémi színház művészeti vezetője, hogy idén nem lesz pénz A Tánc Fesztiváljának megrendezésére. A 15 éves múltra visszatekintő fesztivál volt az első, ahol a hazai kortárs tánc képviselői megmutathatták és összemérhették magukat. Veszprém bástya volt - még akkor is, ha az elmúlt években a Budapest Táncfesztivál bizonyos szempontból átvette a szerepét. Június 17-én viszont kezdődik az idei második táncfesztivál, Győrben. A kilencedik Magyar Táncfesztivál.

Fotó: Átrium Színház

Csak a test - vörös rózsák között vonagló, egy másik testbe csavarodó, megalázott és kiélvezett, gyönyörre vágyó, kontrollvesztett test. Frenák Pál In TimE című koreográfiája öt éve van színpadon, alakul és tisztul le a szemünk előtt. Egyre nyersebb, egyre sallagmentesebb, egyre testibb.

Fotó: Nemzeti Táncszínház

Három ismeretlen, fiatal alkotó egy itthon szinte ismeretlen műfajban. Varga Krisztina, Czakó Máté és Widder Kristóf a Színművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus-rendező szakának negyedéves hallgatói, első kőszínházi premierjük előtt elmondták, miért jobb a művészeknek, mint az orvostanhallgatóknak; hogyan kell nyitott ajtók mellett a szobában maradni; és miért kell újrafogalmazni a test szintjén a színházi gondolkodást. Szerintük.