Fotó: Csibi Szilvia, Operaház
Gyönyörű táncosok, megragadó, tónusos képek, "slágerkoreográfiák" öt kellemes, rövidre fogott, ügyesen szerkesztett részben - a szívfacsaróan lerobbant Erkel Színház hangulatának édes kontrasztja az Öt tánc, a Magyar Állami Operaház közönségcsalogató nagy dobása.
Kissé feszengünk a kifakult, narancssárga plüssbe húzott, szűk széksorokban, egyrészt a szomszédok szokatlan közelsége, másrészt a színház lehangoló lepusztultsága miatt. Mintha egy évtizede felbontott, félig felcsavart tetejű konzervdobozban lennénk szomorú heringek. A nép színházába még nem szokott vissza a nép.
Viszont az Öt tánc kifejezetten alkalmas a mézesmadzag szerepére. Miközben szórakoztató, okosan méri föl és elégíti ki a táncelőadást látogató heringek igényeit, ráadásul magas színvonalon. A népszerűséghez nem kell a minőségből áldozni - lehetne ez az új bemutató egymondatos következtetése. Büszkék is az alkotók: kevés balettest kap ekkora figyelmet az operaháztól, mint az Öt tánc.
Parádés koreográfus és előadói névsor, híres, a modern balettirodalom alapműveinek tartott darabok - tényleg különleges a válogatás. A téma egy: nő és férfi. Nő és férfi lágy összefonódása, csalódása, közeledése és távolodása, a szerelem örvényének sodrása kerül a színpadra az első részben, majd a pajzán, erotikus, az erkölcs határain táncoló, vágyakat megélő férfiak és nők karikatúrája a másodikban.
Fotó: Csibi Szilvia, Operaház
Felgördül a függöny és a színházzá válik az színház, az első duett egy David Dawson koreográfia, A napfény természete (Pap Adrienn és Liebich Roland előadásában). Könnyedség, finomság, lebegés - olyan gyorsan illan az élmény, ahogy a napfény szárítja föl a nyári eső tócsáit a Tagore sétányon. Szívet gyönöyrködtetően szép férfi emelget egy meghatóan szép nőt - sehonnan sehova. De persze professzionális módon.
A lágy kezdés után tragikusabb hangvételű a folytatás: Richard Wagner Trisztán és Izoldájára készült a sötétebb képekkel, nyugtalansággal, fájdalommal átitatott Duett. Hogy a táncosok (Aliya Tanykpayeva és Cserta József) hibája-e, vagy a rendezőé, hogy a színpadra állított operaénekesnő küzdelme uralja a néző figyelmét, nem is annyira lényeges, mint a tény, hogy hangban és látványban is elidegenítőleg ható énekesnő jelenlétében szinte képtelenség a koreográfiát követni. Szóval nem derül ki, miért is van dráma a színpadon. De van.
Fotó: Csibi Szilvia, Operaház
Mielőtt azonban az elkeseredés végleg elborítaná a táncművészetért aggódót, következik az első rész harmadik etűdje, az Örvény. A Bécsben élő neves koreográfus, Lukács András (szinte) mindenkit színpadra tesz, akit lehet a legjobb táncosok közül. A dinamikus, ötletes, át- de mégsem túlgondolt darab tűéles pontossággal követi Philip Glass zenéjének hangulatait, miközben valóban örvényben sodródik a nyolc táncospár, ebből a folyamból elő-előbukkannak erős és intenzív szólók, miközben mégis jut idő arra is, hogy lássuk magunk előtt, ahogy Virginia Woolf kimérten és szinte sztoikusan belesétál a folyóba. Lukács nagyon pontosan tudja, hogy mit akar mondani, és vezeti is a nézője figyelmét, ezúttal - az est folyamán először - a jelenből a végtelenbe, az örökkévalóságba. Kozmér Alexandra és Bajári Levente kettősét látni pedig egyszerűen csak ajándék.
Fotó: Csibi Szilvia, Operaház
A második részben a finomságot leváltja a gúnyba mártott pajzánság, az érzékenységet az érzékiség, a meghatottságot a kacagás. A két Jirí Kylián-koreográfia (Petite Mort és Hat tánc) Mozart rizsporos parókáinak, bohém és álszent királyi udvarainak hálószobáiba kalauzol. A Petite Mort megmutatja, mire képes egy férfi a kardjával, bárhol is hordja azt, a Hat táncból kiderül, mit rejthet egy abroncsos női szoknya. Néha például férfit. Mindkét darab egyszerre túlfűtötten eroitkus és gúnyolja is ezt az ösztönösséget, vetkőztet a szó szoros értelmében és lelkileg egyaránt, nem bántón, de mégis megmutatja, hogy élhetünk bármilyen kosztümben, alatta úgyis minden döntésben a szexualitásunkat követjük. És mi jóízűen kacagunk magunkon, miközben azt gondoljuk, századokkal haladtuk már meg ezt a motivációt. De nem. Így hát nincs más hátra, csak a taps.
Az előadás június 2-ig minden este látható az Erkel Színházban.
Öt tánc – Modern balettest (Magyar Nemzeti Balett), május 26.
