A júniusi Nagy Iván Balettgálán debütált a Budapesten, de akkor még a neves moszkvai Nagyszínház (Bolsoj) együttesének tagja volt. Most a Magyar Nemzeti Balett társulatával készül fel a New York-turnéra, első szerepét pedig A víg özvegy Danilójaként alakítja majd a Magyar Nemzeti Balett soraiban. Tsvirko Igort kérdeztük balettról, költözésről, változásról és fejlődésről.
Milyen benyomásokat szerzett a magyar együttesről idén nyáron, amikor az Erkel Színház színpadán táncolt?
Intenzív élményeim voltak, hiszen nemcsak az együttessel, de a várossal, Budapesttel is akkor találkoztam először. Nagy öröm volt, hogy “kívülállóságom” ellenére mind az együttes, mind a közönség nagy szeretettel, szívélyesen fogadott itt. Nagyon sok országban léptem már fel a világon, rendkívül sokféle tapsot hallottam, de a budapesti taps, amivel a közönség jutalmazott, az egyik leglelkesebb, legemlékezetesebb volt azok közül, amiket valaha kaptam.
Ez mennyit nyomott a latban, amikor az őszi szerződésről gondolkodott?
Azt kell mondjam, hogy nagy mértékben hozzájárult a döntésemhez.
Miért jött el Moszkvából?
Emberként és művészként egyaránt úgy éreztem, kihívásra van szükségem. Tizenegy év hosszú idő, ennyit táncoltam a Bolsojban. Valóban, szó szerint a második otthonom volt, nagyszerű színház, nagyon szerettem, de eljött a váltás ideje.
Ilyenkor mit lép egy balettművész? Keres vagy őt keresik?
A feleségemmel együtt kerestünk új színházat. Sokfelé körülnéztünk, de a magyar balettigazgató lelkesültsége, meggyőző ereje ide vonzott minket. Solymosi Tamás hozzáállása nagyon nagy mértékben befolyásolta a döntésünket. Nyilván az sem mindegy, hogy a budapesti együttesnek nagyon jó híre van, jó barátaink dolgoznak itt, akiktől nemcsak arról értesültünk, milyen fantasztikus a repertoár, hanem arról is, hogyan folyik itt a munka. Azt gondolom, hogy az európai társulatok között igen különleges a magyar, mert egyszerre őrzi a repertoár a nagy klasszikusokat, ugyanakkor modern darabokat is van lehetőség táncolni, ami egy balettművész számára nagyon fontos.
A Bolsojban azért a klasszikus – illetve a klasszikussá vált kortárs – van túlsúlyban. Mennyire izgalmas egy klasszikus képzettségű művész számára az utóbbi, a modern?
Amikor 18 évesen csatlakoztam a Bolsoj együtteséhez, a karban kezdtem, úgy mint a legtöbb táncos. Akkor nem a klasszikus repertoárt táncoltam, inkább tömegjelenetekben voltam színpadon, sokat táncoltam néptáncos cipőben / karaktercipőben, az első öt évemben inkább komikus, néha groteszk karakterek bőrébe bújtam. Éppen ott tartottam, hogy változásra lesz szükségem a fejlődéshez, amikor megérkezett Pierre Lacotte, és kiválasztott Marco Spada című darabjának főszerepére. Ez Rudolf Nurejev egyik utolsó nagy szerepe volt. Váratlanul ért, kiemelt a karból, új utakat nyitott számomra. Az iskolában nagyon jó klasszikus képzettséget kaptam, de ez nem lett volna elegendő, viszont szerencsémre éppen hazaérkezett Amerikából a híres balettmester, Alexander Vetrov, és ő segítette a felkészülést. Ennek köszönhetően találtak meg később a klasszikus szerepek.
Moszkvában ugyanakkor el voltam kényeztetve abból a szempontból, hogy az összes neves, kortárs koreográfus – Ratmansky, Forsythe, Mats Ek, McGregor – balettjében táncoltam. Hiányzik a “gyűjteményemből” Béjart, Hans van Manen, de olyan szerencsém van, hogy New Yorkban már pótolhatok is, felllépek a Trois Gnossiennes-ben, tegnap volt az első próbám. Ezen a listámon van Kenneth MacMillan is, de már most az évad végén remélhetőleg táncolhatok a Mayerlingben, ami hatalmas öröm lenne a számomra.
De azt érdemes hozzáfűzni szerintem, hogy Európában és Amerikában is egészen másképp határozzák meg, mi a klasszika, illetve ki a klasszikus balettművész. Magamat nem is tartom annak. Univerzális művész vagyok, Moszkvában rám a “hős típus” címkéjét akasztanák.
Milyen az ottani színpadon egy “hős”?
Temperamentumos, erős kifejezőkészséggel rendelkező, színes. Akinek az előadókészsége is erős. De nem szeretek sztereotípiákban gondolkodni. Budapesten az a célom, hogy minél inkább kibontakoztathassam a tehetségem. Szeretnék minél több szerepet előadni, átélni, gazdagodni.
Mi a következő szerepe, immár Budapesten?
Ezt még nem tudom, csak azt, hogy Zágrábban Danilo szerepében mutatkozom be A víg özvegyben. Ő egy katonatiszt, aki többször van illuminált állapotban, mint nem, és kalandos úton újra összegabalyodik a korábbi szerelmével.
Érdekes, hogy a Magyar Nemzeti Balettben is egy komikus, szórakoztató karakter bőrébe bújva mutatkozik be, ahogy régen, Moszkvában is tette.
Igaz, ez a szerep valóban minden korábbi szerepem szintézise: erős klasszikus “lábakon áll”, miközben van egy népi jellege, ihletettsége, és miközben a közönség számára szórakoztató, művészként technikailag is izgalmas. Azt hiszem szerencsém van, hogy éppen az első szerepemben mindent megélhetek, amivel eddig foglalkoztam.
Fotók: Csibi Szilvia
Tsvirko Igor az Operát az Operából turnén, a Don Quijote pas de deux-ben látható elsőként Magyarországon, Budapesten pedig a MÜPÁ-ban, a CAFé premierén, a Triple Dance Forsythe darabjában, A tökéletesség szédítő erejében találkozhatunk vele először. Az Erkel Színházban A diótörő c. Solymosi-Eagling produkcióban fog debütálni.
