Az orosz-ukrán háború ellehetetleníti fesztivál ukrajnai megrendezését, ezért Olga Oblasova, a fesztivál igazgatójának kérésére a Fővárosi Nagycirkuszban január 2-án és 3-án kerül sor a fiatal tehetségek egyik ugródeszkájaként szolgáló esemény megrendezésére.
A nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált 2010-ben indította útjára az ukrajnai Bright Country civil szervezet, az eseményt minden év decemberében, karácsony előestéjén rendezték meg a Dnyipro Állami Cirkuszban. Az évek során több mint ezer artistanövendék vett részt a fesztiválon Ukrajna minden régiójából, valamint Litvániából, Magyarországról, Németországból, Moldovából és Lengyelországból. A fesztivál zsűrijét minden évben Ljudmila Sevcsenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója vezette, a zsűritagok között rendezők, producerek és cirkuszművészek foglaltak helyet.
A Yaskrava Arena Dnipra fesztiválok győztesei rendszeresen tovább jutnak a rangos franciaországi, spanyolországi és olaszországi nemzetközi fesztiválokra. 2020 óta a fesztiválprogram része az Éjszaka a cirkuszban című cirkusz-színházi előadás, amely a fiatal művészek kísérleti előadásait foglalja magában. A 2023-as produkció Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye alapján készült.
A háború megállította a cirkuszfesztivált, de ez nem állította meg a gyerekeket, a tanárokat és az artistákat vágyaik teljesítésében. A Fővárosi Nagycirkusz legnagyobb örömünkre segítő kezet nyújt, hogy ne szakadjon meg a Yaskrava Arena Dnipra hagyománya
– mondta el Olga Oblasova, a fesztivál igazgatója, hozzátéve:
Harkiv, Kijev, Odessza, Donyeck és Zaporizzsja régiók cirkusziskoláinak diákjai, Magyarországról a Baross Imre Artistaképző Akadémia (BIAK) három produkciója, valamint svájci, olasz, mexikói artistanövendékek vesznek részt a versenyen.
A BIAK tanulói négy produkcióval lépnek fel a fesztiválon: drótszámmal Usakova Anna és Hellenpárt Levente, deszkaszámmal Buti Olivér és Jagudits András, lábzsonglőr produkcióval Dienes Kinga, lengődróttal pedig Koncz Fanni. A Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? című darabjában szereplő fiatal artistaművészek – Ádám Rudolf, Medel Family, Ádám Henrik – is részt vesznek a megmérettetésen.