Két sűrű és izgalmas hét, tele táncművészettel: két helyszín, három neves külföldi együttes. Ráadásul ez az év duplán számít: fesztivállal kezdett és zár a huszadik évét ünneplő Nemzeti Táncszínház.

Fotó: Christopher Duggan

 

A legígéretesebb előadás rögtön a fesztivál első napjára került: április 28-án a New York-i Martha Graham Dance Company előadását láthatjuk. Martha Graham 1935-ben készült, majd évtizedekig elveszettnek hitt Panorama című munkájának egy részlete várja a kíváncsi nézőket, Norman Lloyd eredeti zeneművére. A darab balettmestere a  Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeinek közreműködésével állítja a Müpa színpadára a produkciót.

A tánc világnapjára közös Gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház, a program része a művészeti produkciók mellett  - ahogy megszoktuk - a szakma ünneplése lesz: díjat kapnak növendékek, befutott művészek, táncpedagógusok, neves alkotók. 

Május 7-én Dresden Frankfurt Dance Company lép színpadra a Nemzeti Táncszínház nagyszínpadán. A neves táncegyüttese Hollow Bones című Jacopo Godani koreográfiával érkezik.

Május 1-jén az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat H O M E című előadásának ősbemutatóját láthatja a közönség, mely Anh Ngoc Nguyen, vietnámi koreográfus személyes vallomása a világunkban zajló és mindannyiunkát érintő folyamatokról.

Május 5-én a The four seasons / Ha a világ enyém lenne címmel egy különleges, olasz-magyar kétrészes est érkezik a Táncszínházba. Az előadás első részében Vivaldi világhírű műve A négy évszak zenéje csendül fel, melyhez vizuális látványt a firenzei Compagnia Opus Ballet társulata nyújt, ezt követően pedig a Budapest Táncszínház előadásában, Földi Béla koreográfiája elevenedik meg.

Május 10-én és 11-én a franciaországi Malandain Ballet Biarritz La Pastorale című klasszikus balett alapokra építő, de a kortárs nyelven megszólaló táncelőadásával zárul a fesztivál. A mű Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából készült, és alapjául a zeneszerző derűs, idilli és természetdicsőítő 6. szimfóniája szolgált.

A neves külföldi együttesek mellett, tekintélyes múltú magyar társulatok és kisebb kamaraprodukciók is lehetőséget kapnak a fesztiválon. Május 3-án a Győri Balett megrázó és drámai erejű Ne bánts! című előadásával érkezi a Táncszínházba. A máig sokszor tabunak számító családon belüli erőszak témáját körüljáró darabot, most először láthatják a Táncszínház új épületében. Idén bemutatkozik a Nemzeti Táncszínházban a Budapesti Operettszínház Balettegyüttese is: május 2-án a Korhatár nélkül című előadásban körbetáncolják a balett világát a Hattyúk tavától a Mosoly országán át, egészen a kortárs balett koreográfiákig.

A Kisteremben a Feledi János - Feledi Project az emberi létet alapvető eseményeire választ kereső TestTérKép című előadása tekinthető meg, valamint egy mindig különlegesben gondolkodó alkotó, Fehér Ferenc várja a közönséget, a Hakuna Matata című darabjával.