Idén a koreai balett-táncos, Kang Sue-jin üzenete keretezte a tánc világnapját.

Fotó: Yonhapnews

 

Kang Sue-jin  Monte-Carlóban végzett, harminc éven át volt a Stuttgarti Balett szólistája, majd vezető táncosa. 2014 óta a Koreai Nemzeti Balett művészeti igazgatója. Művészetét számos német és koreai díjjal jutalmazták. Világnapi üzenetében a Covid-járvány hatásaira tért ki:

A COVID-19 katasztrófa véget vetett korábbi szabad életünknek, és e tragédia miatt újragondoljuk a „tánc” és a „táncosok” jelentését.  A távoli múltban a tánc a gesztusokon keresztüli kifejezés és a kommunikáció elsődleges eszköze volt, majd olyan előadó-művészetté vált, amely megmozgatja a lelket és inspirálja a közönséget.

A pillanat művészete, amelyet megalkotása után nehéz visszaállítani eredeti formájába, mert teljes testünkből és lelkünkből fakad. A tánc mulandó pillanatokból épül fel, amelyek örök mozgásra késztetik a táncosokat.

A COVID-19 azonban eredeti formájában korlátozta, sőt megbénította a táncművészetet. A javuló helyzet ellenére a táncelőadásokra továbbra is számos korlátozás érvényes. Emiatt ápoljuk azon értékes idők emlékeit, amikor a tánc és a táncosok ékszerként csillogtak, emberi gyötrelmet és szorongást, élet iránti vágyat, valamint reményt közvetítettek és fénnyel árasztották el a világot.

Hasonlóképpen fontos felidézni, hogy a középkori Európában a fekete halál utórengései idején a párizsi Operában 1841. június 28-án adták elő a halálon túli szerelmet ábrázoló Giselle című balettet, amely kirobbanó visszhangot kapott.   Azóta a Giselle-t Európa-szerte és az egész világon játsszák, hogy vigaszt és bátorítást nyújtson a járványok által sújtott emberiség lelkének. A Giselle című előadás először mutatta be véleményem szerint egy balerina csodálatos szellemét, aki megpróbált kimenekülni a világ nehézségeinek béklyójából. A magányos és megfáradt közönség szomjazza a táncosok együttérzését és vigasztalását. Táncosként hiszünk abban, hogy szárnycsapásaink reményt és bátorságot adnak a járvány leküzdéséhez, mindazoknak, akik szeretik a táncművészetet. A szívem máris hevesebben dobog!