Igazi különlegességgel ünnepli a tánc világnapját a Bartók Tavasz, a BANDALOOP, vertikális táncművészet legendás csapata a debreceni MODEM homlokzatán mutatja be lélegzetelállító koreográfiáját.

Kép forrása itt.

 

A világhírű amerikai tánctársulat, a BANDALOOP művészei táncoltak már hipermodern felhőkarcolók tükörsima üvegfelületein, ódon várfalakon, hatalmas hídpilléreken, de mutattak be koreográfiát több mint 900 méter magasan a Yosemite Nemzeti Park gránitfalain, a kínai Tianmen-hegységben, a Himalája indiai csúcsain, sőt az olasz Dolomitokban is. 

Thomas Cavanagh, a társulat igazgatója így foglalta össze a kezdeteket:

Alapítónk, Amelia Rudolph fejéből pattant ki az ötlet. Az volt a víziója, hogy a mászó- és függőtechnikákat ötvözzük a tánc, a mozdulatok szépségével. A félelem és a saját félelmekkel való megküzdés szerves része volt a társulat fejlődésének. Amikor új emberek csatlakoztak hozzánk, megtanítottuk nekik a módszert, hogyan tiszteljék a félelmüket, és használják jól a tudásukat, tapasztalataikat.

A társulat lenyűgöző produkcióit az elmúlt évtizedekben 22 országban több millió ember figyelte már lélegzet-visszafojtva, a hazai közönség Budapesten két ízben is megcsodálhatta őket néhány évvel ezelőtt, most azonban Debrecen és Győr városában alakítanak táncparketté egy-egy ismert épületet a Bartók Tavasz keretében.

Kiváltságos helyzet, hogy a BANDALOOP tagjaiként olyan helyeken táncolhatunk, ahol más emberek sohasem. Ebben mindig benne van az új felfedezések izgalma. Mindez nagy fokú érzékenységet, játékosságot, türelmet és alaposságot kíván meg tőlünk

– fogalmazott Melecio Estrella művészeti vezető.

Én már soha nem tudok úgy ránézni egy épület falára, hogy ne képzeljem oda egy produkciónkat. De úgy érzem, hogy ez mindenkire igaz, aki látott minket

– mondja Thomas Cavanagh, és várhatóan ez a hazai közönség esetében sem lesz másként.

Április 29-én, pénteken és 30-án, szombaton 18 és 21 órakor a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ homlokzatán mutatja be előadását az együttes, május 5-én és 6-án pedig Győrben, a Győri Nemzeti Színházzal szemközt elhelyezkedő, Czuczor Gergely utcai irodaház falain perdül táncra a világhírű csapat.

A táncrajongókat mindezen túl is igen gazdag programmal várja a Bartók Tavasz országszerte. Győrben szűnni nem akaró taps ünnepelte a fesztivál telt házas nyitóelőadását, a Győri Balett GisL című produkcióját, a következő hetekben pedig további kiváló hazai balettegyüttesek és tánctársulatok követik majd egymást a városban: A hűtlen feleség című előadását mutatja be május 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, három különleges koreográfiával érkezik május 4-én a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett pedig a Vasarely-etűdök című látványos összművészeti produkcióval áll színpadra május 9-én a Győri Nemzeti Színházban. Az utóbbi koreográfiát május 28-án az együttes „otthon”, saját városában, Pécsett is bemutatja majd.