Hónapok teltek el közös gyakorlás nélkül, aztán egy évadkezdés a teljes bizonytalanságban. A Magyar Nemzeti Balett éppúgy tanulja a működést a járvány idején, mint a világ többi balettegyüttese. Solymosi Tamás balettigazgatóval beszélgettünk.
Fotó: Kummer János/ Magyar Állami Operaház
Milyen állapotban van most az együttes fizikailag és mentálisan?
Azt hiszem, nagyon jól vagyunk, legalábbis mindent igyekszünk kihozni ebből a váratlan, ismeretlen helyzetből, amit csak lehet. Nyilván egy balettművésznek az a legfontosabb, hogy közönség előtt legyen, színpadra mehessen, ilyen szempontból a karantén ideje tavasszal nehezebb volt. Most, ősszel már vannak előadások, volt premierünk, táncolunk klasszikusokat és ami a közönség számára nem annyira látható, de egy táncosnak rendkívül fontos, tudunk együtt gyakorolni. Hosszabb időt hagytunk arra, hogy a tavaszi leállás után formába kerüljenek a táncosok, jobban át kellett gondolnunk a próbarendet, kevesebb találkozással igyekszünk minimalizálni a járvány terjedésének esélyét. Ez egy új logika, mindannyian tanuljuk.
Fotó: Kummer János/ Magyar Állami Operaház
Nehezebb motiválni a társulat tagjait?
Nem, azt nem gondolom, most mindenki pontosan érzi, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy egyáltalán színpadra léphet. Balettigazgatóként mindig kell tartani a lelket az együttesben, ezt most hatványozottan fontosnak érzem, ahogy abban is biztos vagyok, hogy a személyes példamutatás szerepe nőtt. Igyekszem mindenkivel külön-külön megbeszélni, ha probléma, nehézség merül fel. Mindenkinek megvannak a saját félelmei, ezek most gyakrabban előtérbe kerülnek, mint egy biztonságosabb, kiszámíthatóbb időszakban. Ezekkel a félelmekkel természetesen foglalkoznom kell, szeretnék is, a legfontosabb pedig az, hogy minden egyes táncos érezze, hogy figyelek rá, észreveszem, ha valami nem stimmel. Most a táncosokról beszélünk, de ez az egész színházra igaz a jegyszedőktől a világosítókig, a balettintézetisektől a koreográfusokig. Most mindenki jobban igényli a figyelmet, a türelmet, az odafigyelést.
Fotó: Nagy Attila/ Magyar Állami Operaház
Hogyan készültek az őszre?
A nyár még könnyebb volt, akkor úgy éreztük, hogy a koronavírus visszaszorult, leszállóágba került és teljes erővel elkezdtünk készülni az új évadra. Természetesen tudtuk mindannyian, hogy lesz egy következő hullám, ennek megfelelően terveztünk, de azt senki nem tudta - és most sem látható -, hogy ennek pontosan milyen következményei lesznek. Azt mindenképpen megtanultuk, hogy rugalmasnak kell lennünk, folyamatosan újratervezünk, követjük a helyzet alakulását - közösségi és egyéni szinten egyaránt. Megtanultunk maszkban élni, gyakorolni, rendszeresen fertőtlenítünk.
Fotó: Nagy Attila/ Magyar Állami Operaház
Szerencsére a táncosok nagyon, nagyon fegyelmezett emberek, és ez most különösen sokat jelentett a helyzet kezelésében. Értik és tudják pontosan, hogy erre a fegyelmezettségre szükség van, nem kérdőjelezik meg a vezetői döntéseket, amik a biztonságuk érdekében születnek. Ebből adódóan nem nehéz kérni sem.
Mit kell kérni tőlük? Türelmet?
Nem, konkrét dolgokat is, például azt, hogy ne menjenek bulizni esténként, csökkentsék a társas érintkezések számát. Fiatal és energikus emberekről beszélünk, akik szeretik a pezsgő életet, most ennek hiányát ezt egy szó nélkül elfogadták, és betartják a szabályokat. Értik, hogy a vírus nem olyan, mint az eső: nem az a helyzet, hogy látod, hogy leszakadt az ég, ezért felveszel egy esőkabátot, és így nem ázol meg. Ez egy láthatatlan dolog és kiszámíthatatlan, hogy melyik szervezet hogyan reagál rá. A színházban folyamatos a tesztelés, ki kellett találnunk, hogy milyen gyakran, milyen összeállításban érdemes úgy tesztelnünk a művészeket, hogy biztonságosan tudjunk működni. Legfontosabb az egészség, nincs olyan szempont, ami ezt felülbírálhatja.
Fotó: Kummer János/ Magyar Állami Operaház
Ha visszafogottan is, de megy az évad, most például egy nagy klasszikust láthattak a nézők az Erkel Színházban.
Ha őrlángon is, de égünk, megyünk előre. Fontos, hogy legyenek előadások: nemcsak a színháznak, a közönségnek is! Kevesebbet vagyunk színpadon, kevesebbet játszunk, kevesebben látják, de most ekkora a “torta”, ezt kell elosztani. És minden morzsa számít.
Azt hiszem, hogy ezzel együtt sokkal örömtelibb, eufórikusabb minden előadás, mert a közönség is boldog, hogy élőben láthat balettet, mi is sokkal jobban értékeljük azt, hogy egyáltalán színpadon lehetünk. Mindannyian megbecsüljük azt, amikor végre előadás van az Eiffel Műhelyházban vagy az Erkel Színházban.
Most éppen A hattyúk tava, ami bizonyos szempontból szinte premier, hiszen át kellett szabni az Operaház után a jóval kisebb Erkelre.
Ami egy sokkal nehezebb feladat: a nagyobból megyünk a kisebbe, de úgy, hogy aztán majd vissza kell mennünk a nagyobba. Azaz nem darabolhattunk, nem vághattunk szét díszletet, mégis a teljesség látványát kellett megteremtenünk. Szerintem sikerült.
Fotó: Nagy Attila/ Magyar Állami Operaház
A koreográfiába bele kellett nyúlni?
Nem, csak annyira, hogy a tömegjelenetekben kevesebben vannak a színpadon. Ami a fentiek miatt egyébként is indokolt volt.
Miért döntött egy nagy klasszikus mellett, ha egyébként ennyire problémás megcsinálni?
Mert A hattyúk tavára szükség van. Nem mehet évekig úgy egy klasszikus balettegyüttes, hogy ez a darab nincs repertoáron, sem a táncosok, sem a közönség szempontjából. A művészek is, a nézők is rendkívüli módon kötődnek A hattyúk tavához, jó táncolni, jó nézni. Egyszerűen nem hiányozhat a repertoárról ez a darab.
Fotó: Kummer János/ Magyar Állami Operaház
Mi jön a következő hetekben? Lesz Diótörő-szezon?
Venekei Marianna darabja, A vágy villamosa következik és persze, a mai állás szerint tervezünk Diótörőt. Nyilván látjuk a szomszédos országokat, ahol zártak a színházak, de itt még erről nincs szó. Addig dolgozunk, amíg lehetséges, és én őszintén szólva nem tudom elképzelni a karácsonyt Diótörő nélkül.
A beszélgetés a kormány 30 napra szóló korlátozó intézkedéseinek bejelentése előtt készült.
