Fotó: Glázer Attila

Ha a Frenák társulat egyik jelenlegi legizgalmasabb figurája Nelson Reguera után kezdünk nyomozni, rögtön ebbe a mondatba ütközünk: "utazó vagyok, táncművész vagyok, az idő és a tér rendezője vagyok, álmodó vagyok és az engem körülvevő világ és a többi ember megfigyelője vagyok". Maradjunk az utazásnál. Nelson Reguera most még táncol a Twinsben, majd azonnal tovább áll Vasas Erikával egyetemben, hogy Gisorban mutassák be a darabot.

A kubai származású táncos 2006-ban érkezett Magyarországra, ebben az évben indult európai karrierje is, egészen pontosan a Frenák Pál társulatával. Előtte volt már saját társulata Ausztráliában, ahova hat évvel korábban, 2000-ben emigrált Kubából. A Havana Beat, Reguera saját formációja körbeturnézta a világot, például fellépett a Szigeten is, 2005-ben. Aztán Frenák meglátta és lecsapott rá, s szinte minden darabjának kulcsszereplőjévé tette. Regurea fellépett a Csajokban, a Fiúkban, a frissonban, az Instinctben, a K.áO.sz!-ban, az InTime-ban, a Sevenben és a k.Rush-ban. Most pedig az Ikrekben is.

Fotó:Glázer Attila

A Twins-Ikrek a neves magyar-francia társulat talán legtöbbször át- és feldolgozott darabja. Előzménye Agota Kristóf lenyűgöző, sokkoló regénye, A nagy füzet által ihletett Mil An volt. A 2006-os koreográfia a kiszolgáltatottságot, a marionett-létet, a bábbá merevedő hús-vér emberlényt fogalmazta színpadra. Ebből következett három évvel későb a Twins-Ikrek, ami nem pusztán egy ikerdarab, hanem a Mil An ikerdarabja is. A 2009-es koreográfia képes valami olyan mindenkiben élő hiányt megragadni, ami miatt hat éve egyfolytában van helye Európa színházaiban.

Hogy mi miért szeretjük, az kiderül legutóbbi Twins-posztunkból, az pedig, hogy az iker-koncepciót mennyire borítja föl az eredeti két fehér férfi - szereposztás helyetti fekete-fehér bőr, nő-férfi megoldás, május 22-én kiderül a Nemzeti Táncszínházban.

Ebben a szereposztásban első és idén utolsó előadás: május 22., 19.00