Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tánc a transzcendenshez

Vallás és tánc éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint nyelv és beszéd vagy forma és gondolat. A vallási élmény már az őskorban táncban öltött testet: a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a tánc volt az ősember nyelve, melyen a természethez szólt, mellyel ünnepeit kiemelte a hétköznapok közül. Az öröm, a vágy, az isten tiszteletének eszközeként  és közvetítőjeként jelent meg a tánc az ókorban is.

Az egyiptomi kultúrában viszont már - a papság megjelenésével - eltűnt az eredeti közvetlenség: a vallási célú tánc a templomi tácosnők kiváltsága lett. Ami egyrészt elindította a táncot (és a táncost) a professzionalizálódás útján, másrészt azonban elvette a fizikailag megtapasztalható vallási révületet a nem egyházi személyektől. 

India eközben megőrizte a valláshoz ezer szállal kötődő táncát, amit a hit szerint Shiva hozott a földre. De csak az ókori görögök voltak az elsők, akik a test edzését is hozzákapcsolták a tánchoz. A tánc azonban nem hagyta el a templomot: a középkori Európában szinte minden művészeti ág teológiai köntösben jelent meg - így a tánc is. Színpadra először - és a polgári erkölcsön kívülre később - csak a reneszánszban került.

Vissza a mágikus tánchoz: a természet erőinek jóindulatát és segítségét varázslattal lehetett megszerezni. A mágikus táncok mozdulatai ezekkel a transzcendens erőkkel dolgoztak - amely mozdulat mágikus formát öltött, azt tilos volt megújítani vagy megváltoztatni. A mágiában a táncé volt a vezető szerep. Bárhol és bármikor lehetett varázslatot űzni, ha az, aki ezzel élt betartotta a tánc salapvető szabályait. A vallási táncok ennél kötöttebb módon zajlottak: a csak a kultusz céljára épített templomban vagy templom előtti tereken lehetett táncolni őket, szervezett keretek között.

Az ősi, mágikus táncokat nagyban megőrizte a hagyomány. A családi egységet és közösségi értékeket oly erősen óvó zsidó vallásban például a tánc a mai napig kiemelt szerephez jut - a mai modern zsidó tánckultúra két irányban fejlődik, az egyik viszi tovább a korai telepesek néptánc műfaját, a horát.A zsidó tánc írott története azonban már a Bibliában elkezdődik: ezek a táncok mindig valamilyen kiemelkedő eseményhez, ünnephez kapcsolódtak, mint például körülmetélés, esküvő vagy háborús győzelem. A tánc ebben a kultúrában a vallás, a hit mozdulatokban való együttes kifejezése. És szinte mindig körtánc.

Fodor Zoltán tásulata, az Inversedance a zsidó kultúra egyik legfontosabb bibliai történetből, Eszter könyvéből dolgozik legújabb előadásában, az Eszterben. A történet a perzsa király lakomájával kezdődik, aki szakít korábbi feleségével, majd hosszas válogatás után a zsidó Eszterben találja meg új párját.

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj - aki a hagyomány szerint ez idő tájt a zsidók bírája - véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen: két udvaronc Ahasvérus életére akar törni. Mordecháj azonban Eszter királyné segítségével megvédi a királyt, a bűnösöket megbüntetik.Mordecháj nevét pedig beírják a király krónikáinak könyvébe.

"A történetet olyan környezetbe próbáltam ágyazni, ahol megszűnik a mindennapi értelemben vett tér és idő fogalma, ahol a narratíva háttérbe szorul, hogy a táncosok fizikai megnyilvánulásai érzelmi alapúak lehessenek" - Fodor Zoltán személyes, továbbgondolt előadást ígér kedd estére.

kommentek: 0

Tovább olvasom

A táncjáték nehéz műfaj. Jól játszani a színész dolga, jól táncolni a táncosé - csak a legtehetségesebb színész táncol igazán profin és csak a legtehetségesebb táncos működik jó színészként a deszkákon. Ami még nehezebbé teszi: jó táncoson nem lehet számon kérni a közepes színészi teljesítményt; ahogy  jó színészen sem a hézagos mozgáskultúrát. 

Szóval a táncjáték nem könnyű műfaj, mert óhatatlanul túlkoreografált, túlmozdult, túlfestett színészi játékkal mesél a táncos, és mivel a történet lineáris és általában végtelenül egyszerű, még a tánc adta asszociációs tér is beszűkül. A Botafogo mégis megpróbálta azt, ami már ötször a közönség kedvencévé tette és új táncjátékkal áll a publikum elé: a Mester és Zuriel  premierje március 14-én lesz a Nemzeti Táncszínházban.

Dalotti Tibor saját bevallása szerint nem kisebb feladatra vállalkozik ebben a darabban, mint arra, hogy megválaszolja: képes-e az ember saját sorsának alakítására vagy minden előre meg van írva a csillagokban? És ha minden meccset előre lejátszottak a születő lélek Földre térése előtt, akkor az ördög vagy az angyal nyert vajon?

A Botafogo (ami a nevét a samba egyik alapfigurájáról - vagy a focicsapatról, ki tudja - kapta) angyalának szerepében Práth Izabella jelenik meg, aranyruhás Zurielként aggódja szívszorongatón végig a közel két órát a kisfiúért, akiért még csecsemőkorában felelősséget vállal. Kicsit Hamvas Béla, kicsit karácsonyi mese. (Zuriel egyébként a Mérlegeket segíti, a harmónia angyalaként tartják számon az ezoportálok.)

A darab alapötletét az együttes egyik régi táncosa, Somfai Ákos adta. A kérdés az, mi történik egy tehetséges táncossal, ha kegyetlen Mesterhez kerül, ha a többiek kiutálják, ha nem abba a nőbe szeret bele, akibe szabad volna és mi történik akkor, ha lebénul. Dráma - a latin táncok formanyelvén, Karl Jenkins és a Pink Martini zenéjére hangolva. (Dalotti a darab kapcsán ráadásul elmesélte, hogy húsz évvel ezelőtt balesetet szenvedett és ő maga is kis híján lebénult.)

Pink Martini, a darab zenéjéből és hangulatából egy falatnyi

Az előző darab, a SAKK hatalmas siker volt, ebben a  - show-tánc világbajnok és látványtánc Európabajnok - csapat egy különleges sakkjátszmát táncolt el, melyben a Sötét Király beleszeretett a Világos Királynőbe...és ebből csak a baj meg a gond származott.


Most viszont semmi játék, csak tánc és az örök téma, a Gonosz és az Angyal végső csatája egy emberért, aki azt képzeli, hogy a saját életét éli. Pedig nem eléggé, nem mindig, és talán nem függetlenül a láthatatlan erőktől.

Ha az Angyal a focilabda, az Ördög pedig a barbiebaba - na, az kicsit könnyebb választás.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Azok a cicanacis nyolcvanas évek! Azok a fejpántos és tupírozott-tartós hullámos nyolcvanas évek! Azok a válltöméses, harsány színekben pompázó, vastag műanyag-öves nyolcvanas évek! Azok mind nem lettek volna kultikus táncfilmek nélkül...

Voltaképpen a Hair nem is tartozna szorosan a nyolcvanas évek táncfilmjeihez, hiszen egyrészt 1979-ben készült el (ráadásul a hatvanas években játszódik), másrészt műfajilag közelebb áll a musicalhez, mint a klasszikus táncfilmhez és sokkal inkább politikai a megfogalmazott üzenet, mintsem testkultúra-fejlesztési. Mégis kihagyhatatlan.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Két hajléktalan? Kik ülnek ott, a szalvéták mellett? Vagy pihenő harcosok? Fegyencek? Fehér Ferenc és Dózsa Ákos ültek ott, egy fonott kalács és két darab kenyérsercli társaságában. Aztán társaságuk nélkül. Március 5, Nemzeti Táncszínház Refektórium, Tao te.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Egy fáradt, kicserepesedett estén letévedtem a Király utca egyik gyér világítású szuterénjébe, vaskos, dúsidomú vörös bársonypárnák és kifakult selymek mögé rejtett dohos falak közé. Szúrós szagú füstölő illata nehezedett a mellkasomra. Nem gondoltam maradni, zavart a tömeg, az elmosódott kontúrok, a józanságomat ingerlő érzékiség. Aztán egy nő elkezdett táncolni, lassan, kimérten, izületről izületre mozdult meg a teste, valami egészen különleges fásultsággal érkezett révületbe.

kommentek: 0

Tovább olvasom

HTML