Egy fáradt, kicserepesedett estén letévedtem a Király utca egyik gyér világítású szuterénjébe, vaskos, dúsidomú vörös bársonypárnák és kifakult selymek mögé rejtett dohos falak közé. Szúrós szagú füstölő illata nehezedett a mellkasomra. Nem gondoltam maradni, zavart a tömeg, az elmosódott kontúrok, a józanságomat ingerlő érzékiség. Aztán egy nő elkezdett táncolni, lassan, kimérten, izületről izületre mozdult meg a teste, valami egészen különleges fásultsággal érkezett révületbe. Kecsesen, mégis lomha önfeledtséggel ringott, tenutoval. Erősen, szenvedélyesen, belülről indult minden áramlása. Ez volt az első hastánc-közeli élményem. A táncosnő a nyolcadik hónapban lehetett. 

Taheya Carioca, az egyik leghíresebb hastánc-művész 1941-ből

A hastánc évszázadok óta létezik az arab világban, raqs sharki vagy raqs beledi néven, ami magyarul körülbelül annyit tesz: a Kelet tánca. Az európaiak által használt hastánc elnevezés a 19. században született, amikor Napóleon katonáit elbűvölte egy gawazijja, azaz utcán táncoló lány. Így indult világhódító útjára a hastánc, mely azóta számos átalakuláson ment keresztül, és mely nálunk ma is teljesen mást jelent, mint az arab világban.


A hastánc a világ egyik legősibb tánca, közel 7hétezer éve ismerik, mégis alig változott (persze a források igencsak foghíjasak). Eredendően nem a férfiak szórakoztatását volt hivatott ellátni, sokkal inkább valamiféle vallási rítus részét képezhette – sőt, férfiak valószínűleg jelen sem lehettek. A fennmaradt emlékek arra engednek következtetni, hogy a hastánc törzsi termékenységi táncból ered, amit a nők a Földanya tiszteletére lejtettek, hogy legyen kegyes hozzájuk, az állataikhoz, a terméshez, bocsásson jó időt a földekre. A tánc a föld energiájából (hívhatjuk chinek is) táplálkozik, s oda is „vezetődik” vissza. Közép-Afrikában például a szülés előkészítésére használták, az ókori görögöknél, a suméroknál vallásos ihletettséggel táncolták, ám később kilépett a templomok falai, s a tudás már a hivatásos táncosokhoz és kurtizánokhoz vándorolt.

A modern hastánc történetének kezdetét 1893-ra tehetjük: a Chicagoi Világkiállítás (csontos balettosokhoz szokott) nézőit elbűvölték a „Little Egypt” szír táncosai. Hozzánk a nyolcvanas évek elején tört be, aztán a kilencvenes évek szabadságában meg is tapadt.

Az orientális tánc ereje az improvizativitásában, az ösztönösségében, a megfeleni nem akarásában van. Az európai koreográfiákon, kötöttségeken alapuló táncokkal ellentétben a belső izmok mozgatásából áll. Bár a hangsúly a köldökön, a csípőn van, az érzelmeket a finom kézmozdulatok mesélik el.

A lágyan egymásba hullámzó, hipnotikus, érzéki csípőmozdulatok keverednek a hirtelen és pontos rázásokkal. A tánc így egyszerre légies és misztikus, de és szenvedélyes és "anyagi" is.

Hogy mit tesz a nővel a hastánc? Életre kelti a szunnyadót.

A fizikai hatások persze könnyen leírhatók: biztonságosan és preventíven formálja az alakot, lefaragja a túlsúlyt a kritikus has- és combtájékról, erősít és nyújt, helyes tartást és egyenes hátat fejleszt. Javul a koncentráció és megtanít relaxálni. És így tovább, tovább.Ez a kellemes adalék, ami teljesen jelentéktelenné válik, amikor az ember lánya elkezdi ringatni a csípőjét – a többi nő társaságában. Amit a hastánc hozzátesz az élethez, az a többi nő közelsége.

Rachel Brice, a modern kor egyik legjobbja

Az arab világ bizonyos női közösségeiben kiemelt szerepet kap a „sheika”, a tudás birtokosa. Sheikának lenni különleges hivatás: ő tanítja ezekben a női közösségekben a shikhatt táncát, ami hasonlóképp a hastánchoz, a női lelket, a női vágyat, az érzékiséget szabadítja föl. A shikhatt jótékonyan hat a testre, különösen a női szervekre, de a legfontosabb, hogy a nők folyamatosan tanulják egymástól a női szerepeket. Ez a tánc egészen pici koruktól kezdve szoktatja hozzá a lányokat a női lét különböző állomásainak megéléséhez. Van ahol a sheika vezeti be az esküvő előtt a leendő feleséget a házasélet rejtelmeibe.

A Kelet lányai a test örömét és elfogadását, természetességét és tiszteletét tanulják – nem pedig a leigázását. A Nyugat lányai pedig megkapják az eszközöket, hátha képesek élni vele - és ilyen ügyesen ötvözik a tökéletes alakot formáló Jane Fonda-stílussal...