Vallás és tánc éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint nyelv és beszéd vagy forma és gondolat. A vallási élmény már az őskorban táncban öltött testet: a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a tánc volt az ősember nyelve, melyen a természethez szólt, mellyel ünnepeit kiemelte a hétköznapok közül. Az öröm, a vágy, az isten tiszteletének eszközeként  és közvetítőjeként jelent meg a tánc az ókorban is.

Az egyiptomi kultúrában viszont már - a papság megjelenésével - eltűnt az eredeti közvetlenség: a vallási célú tánc a templomi tácosnők kiváltsága lett. Ami egyrészt elindította a táncot (és a táncost) a professzionalizálódás útján, másrészt azonban elvette a fizikailag megtapasztalható vallási révületet a nem egyházi személyektől. 

India eközben megőrizte a valláshoz ezer szállal kötődő táncát, amit a hit szerint Shiva hozott a földre. De csak az ókori görögök voltak az elsők, akik a test edzését is hozzákapcsolták a tánchoz. A tánc azonban nem hagyta el a templomot: a középkori Európában szinte minden művészeti ág teológiai köntösben jelent meg - így a tánc is. Színpadra először - és a polgári erkölcsön kívülre később - csak a reneszánszban került.

Vissza a mágikus tánchoz: a természet erőinek jóindulatát és segítségét varázslattal lehetett megszerezni. A mágikus táncok mozdulatai ezekkel a transzcendens erőkkel dolgoztak - amely mozdulat mágikus formát öltött, azt tilos volt megújítani vagy megváltoztatni. A mágiában a táncé volt a vezető szerep. Bárhol és bármikor lehetett varázslatot űzni, ha az, aki ezzel élt betartotta a tánc salapvető szabályait. A vallási táncok ennél kötöttebb módon zajlottak: a csak a kultusz céljára épített templomban vagy templom előtti tereken lehetett táncolni őket, szervezett keretek között.

Az ősi, mágikus táncokat nagyban megőrizte a hagyomány. A családi egységet és közösségi értékeket oly erősen óvó zsidó vallásban például a tánc a mai napig kiemelt szerephez jut - a mai modern zsidó tánckultúra két irányban fejlődik, az egyik viszi tovább a korai telepesek néptánc műfaját, a horát.A zsidó tánc írott története azonban már a Bibliában elkezdődik: ezek a táncok mindig valamilyen kiemelkedő eseményhez, ünnephez kapcsolódtak, mint például körülmetélés, esküvő vagy háborús győzelem. A tánc ebben a kultúrában a vallás, a hit mozdulatokban való együttes kifejezése. És szinte mindig körtánc.

Fodor Zoltán tásulata, az Inversedance a zsidó kultúra egyik legfontosabb bibliai történetből, Eszter könyvéből dolgozik legújabb előadásában, az Eszterben. A történet a perzsa király lakomájával kezdődik, aki szakít korábbi feleségével, majd hosszas válogatás után a zsidó Eszterben találja meg új párját.

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj - aki a hagyomány szerint ez idő tájt a zsidók bírája - véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen: két udvaronc Ahasvérus életére akar törni. Mordecháj azonban Eszter királyné segítségével megvédi a királyt, a bűnösöket megbüntetik.Mordecháj nevét pedig beírják a király krónikáinak könyvébe.

"A történetet olyan környezetbe próbáltam ágyazni, ahol megszűnik a mindennapi értelemben vett tér és idő fogalma, ahol a narratíva háttérbe szorul, hogy a táncosok fizikai megnyilvánulásai érzelmi alapúak lehessenek" - Fodor Zoltán személyes, továbbgondolt előadást ígér kedd estére.