Alighogy kitavaszodik elindul bennem egy "valamiről le kellene mondani"-érzés. Megérik a böjtgondolat és kivitelezhetetlennek tűnő terveket találok ki. Most a tíznapos léböjt volt, de simán belefért volna egy kis hangmegvonásos csöndböjt, vagy egy társ- és barátmegvonásos  magányböjt. Mert böjtölni is ezerféleképpen lehet. Bolondnak csak a közvetlen környezetem tart (ők beszólásböjtöt tartanak ilyenkor), a mélyen vallásos vagy népi hagyományokkal fogalalkozó tágabb ismerettségi kör nem.  Bár nekik nyilván nem kell elviselniük a második nap sós sírásba fúló depresszióját és a negyedik nap mellkasból zajosan kiszakadó eufóriáját sem. Egyetlen dolgot nem vállanék: a mozgásböjtöt. Szóval nem kísértem a testem, maradok a legegyszerűbbeknél. Mivel a hús nem játszik vegetáriánusként, marad a szilárd táplálék-, az indulat- és a hazugságmegvonás.  Utóbbi alatt persze nem a kézenfekvő, egyértelmű lódítást értem, hanem a gyengeségek bevallásáig menő őszinteséget. Ember leszek a böjt talpán...

Szóval: léböjt(nedvesböjt) igen, teljes éhezés (szárazböjt) nem, gondolati elcsöndesedés igen, táncböjt semmiképpen, magányböjt igen, ha nincs jó darab a színházban. Nekem ilyen a gusztusom. Szexböjt? Hm.

De mi is a böjt?

Önmegtartóztatás és elengedés. A cselekvés szintjén tartózkodás az evéstől, ivástól, valamilyen tevékenységtől, a lélek szintjén pedig eltávolodás az anyagi világtól  - pihenéssel és elmélyüléssel összekötött -, befelé fordulás. Böjt minden, amikor lemondasz valamiről, amit szívesen csinálsz, amit szívesen élsz át: táncról, zenéről, szexről, bármiről. (Egyszer egy csöndes kis apáca megsúgta mikor a böjtjéről kérdeztem, hogy neki az éhezés nem jelent sokat, simán kibírja, ő úgy böjtöl, hogy nem megy moziba. Mert a mozi az ő igazi szenvedélye.)

Pieter Brueghel: Farsang és böjt harca

Böjtgenezis

A böjt az összes világvallásban kitüntetett fontossággal bír: Mózesnek negyven napig kellett éheznie, hogy megkapja a kőtáblákat, Jézus szintén negyven napig bolyongott étlen-szomjan a sivatagban, de gyakran böjtölt Keresztelő Szent János is. Az Ószövetségben a böjt a megtérés és bűnbánat legőszintébb formájaként szerepel, Jézus a Hegyibeszédben külön is kitér rá. Megtisztulni másképp nem lehet, csak önmegtartóztatással.Erről szól a ramadan, az iszlám vallás öt pillére közül az egyik, a Jom Kippur a judaizmusban (az Engesztelés Napja), vagy a hinduizmus és a jógahagyomány satkarma-rendszere, a test teljes megtisztításának módszertana. De böjti tapasztalatáról volt híres a legendás Saint Germain-grófja, korának rettegett alkimistája is.

Böjtiparág

Nem tudom elképzelni anyámat életének 1968-as virágjában, ahogy a böjtkúrákról diskurál a barátnőivel az egyetem egyik zugában...A vallási kötelmek lazulásával a böjtkultúra a társadalom szűk szegleteibe húzódott vissza, ahonnan a hedonista woodstock-generáció igencsak vonakodott kiengedni. De a fogyasztás törvénye oly erős, hogy képes fogyasztási kényszernek érteni a nemfogyasztást is  - így lett a böjt mára különálló iparág, a wellnesshitrendszer része. Böjtölhetsz szakemberrel erdőbe, fürdőbe elvonulva, kellő mennyiségű pénzért az adja be a hashajtót, akit szeretnél és az végzi el a beöntést, akitől igazán jól esik, böjtölhetsz és fogyhatsz zöldalgáktól és aszaltszilvalétől, termesztenek neked búzafűcsírát, kapsz belőle koktélt reggelire...bármit, bárhol, csak legyen rá elég.

Hiába az összkomfortos böjt, a végére az a szomorú tapasztalat, hogy működik. Még akkor is, ha az ember mindent megtesz, hogy kikerülje a pszichés hatást. A szenvedéstől, szembesüléstől, a feldolgozatlan érzések feltörésétől egy komoly böjt során senki nem óv meg (komoly böjt során persze senki nem is akar), és amilyen szörnyű tud lenni a kezdet, annyira felemelő a vég.

De ez egy táncblog

Böjt idején nincs tánc - ez a szabály. Van - ez a gyakorlat. De nem csak most, a szubjetív böjtök idején, hagyománya is van a böjti táncnak. Dunafalván például (Dunaszekcső-sziget) tavasszal járták a lányok a böjti ugróst, mert a leány körtáncra nem is volt érvényes a tánctilalom. Nem nevezték táncnak, ez volt a trükk.

A Poznańi Lengyel Táncszínház 2007-es előadásából egy részlet: Wiosna, Effatha. A tavaszról, az ébredésről és a nyitottságról szól. Ők táncolták 2007-ben a Millenárison a Farsang és böjt viadalát.

Vallás és tánc éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint nyelv és beszéd vagy forma és gondolat. A vallási élmény már az őskorban táncban öltött testet: a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a tánc volt az ősember nyelve, melyen a természethez szólt, mellyel ünnepeit kiemelte a hétköznapok közül. Az öröm, a vágy, az isten tiszteletének eszközeként  és közvetítőjeként jelent meg a tánc az ókorban is.

Az egyiptomi kultúrában viszont már - a papság megjelenésével - eltűnt az eredeti közvetlenség: a vallási célú tánc a templomi tácosnők kiváltsága lett. Ami egyrészt elindította a táncot (és a táncost) a professzionalizálódás útján, másrészt azonban elvette a fizikailag megtapasztalható vallási révületet a nem egyházi személyektől. 

India eközben megőrizte a valláshoz ezer szállal kötődő táncát, amit a hit szerint Shiva hozott a földre. De csak az ókori görögök voltak az elsők, akik a test edzését is hozzákapcsolták a tánchoz. A tánc azonban nem hagyta el a templomot: a középkori Európában szinte minden művészeti ág teológiai köntösben jelent meg - így a tánc is. Színpadra először - és a polgári erkölcsön kívülre később - csak a reneszánszban került.

Vissza a mágikus tánchoz: a természet erőinek jóindulatát és segítségét varázslattal lehetett megszerezni. A mágikus táncok mozdulatai ezekkel a transzcendens erőkkel dolgoztak - amely mozdulat mágikus formát öltött, azt tilos volt megújítani vagy megváltoztatni. A mágiában a táncé volt a vezető szerep. Bárhol és bármikor lehetett varázslatot űzni, ha az, aki ezzel élt betartotta a tánc salapvető szabályait. A vallási táncok ennél kötöttebb módon zajlottak: a csak a kultusz céljára épített templomban vagy templom előtti tereken lehetett táncolni őket, szervezett keretek között.

Az ősi, mágikus táncokat nagyban megőrizte a hagyomány. A családi egységet és közösségi értékeket oly erősen óvó zsidó vallásban például a tánc a mai napig kiemelt szerephez jut - a mai modern zsidó tánckultúra két irányban fejlődik, az egyik viszi tovább a korai telepesek néptánc műfaját, a horát.A zsidó tánc írott története azonban már a Bibliában elkezdődik: ezek a táncok mindig valamilyen kiemelkedő eseményhez, ünnephez kapcsolódtak, mint például körülmetélés, esküvő vagy háborús győzelem. A tánc ebben a kultúrában a vallás, a hit mozdulatokban való együttes kifejezése. És szinte mindig körtánc.

Fodor Zoltán tásulata, az Inversedance a zsidó kultúra egyik legfontosabb bibliai történetből, Eszter könyvéből dolgozik legújabb előadásában, az Eszterben. A történet a perzsa király lakomájával kezdődik, aki szakít korábbi feleségével, majd hosszas válogatás után a zsidó Eszterben találja meg új párját.

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj - aki a hagyomány szerint ez idő tájt a zsidók bírája - véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen: két udvaronc Ahasvérus életére akar törni. Mordecháj azonban Eszter királyné segítségével megvédi a királyt, a bűnösöket megbüntetik.Mordecháj nevét pedig beírják a király krónikáinak könyvébe.

"A történetet olyan környezetbe próbáltam ágyazni, ahol megszűnik a mindennapi értelemben vett tér és idő fogalma, ahol a narratíva háttérbe szorul, hogy a táncosok fizikai megnyilvánulásai érzelmi alapúak lehessenek" - Fodor Zoltán személyes, továbbgondolt előadást ígér kedd estére.