Minden város új színpadot, új energiákat, meghódítandó közönséget jelent – ebben egyetértenek az operaházi művészek. Ahogy abban is, hogy ugyanannyit vannak együtt akkor is, ha Budapesten dolgoznak, mint akkor, ha utaznak: a létező összes idejüket együtt töltik ugyanis. Sarkissova Karina és Leblanc Gergely Brnóban jártak a LOL című darabbal, Balaban Cristina és Majoros Balázs pedig Győrbe készülnek A vágy villamosával. 

brno győr magyar nemzeti balett turné

Fotók: Berecz Valter, Nagy Attila, Rákossy Péter/ Mindkét előadás képei a budapesti bemutatón készültek

 

Nagyon szeretem ezeket az utazásokat az együttessel, és rendkívül fontosnak tartom, hogy ahol csak lehet, megmutassuk, szakmailag mennyire kiemelkedően jó ez a csapat – 

Sarkissova Karina június 16-án Brnóban táncolta Hans van Manen két koreográfiáját, először egy este alatt egymás után. 

Nagyon szerencsésnek érzem magam abban, hogy minden szerepemet szeretem. És ezt nem azért mondom, mert jól hangzik, ez a valóság. Ennek pedig az az oka, hogy nagy gondossággal készítik a szereposztást, tényleg odafigyelnek arra az együttes vezetői, a balettmesterek, hogy személyre szabottan válasszanak. Tudják, kinek mi áll jól, kinek mi jelent fejlődést, és ezt számításba is veszik. 

Hans van Manen koreográfiája egy együttes “státusz szimbóluma”. Megmagyarázom: nem mindenki táncolhatja az ő darabjait, ehhez külön engedély kell. A koreográfus szigorúan dönt arról, hogy kinek, melyik társulatnak adja oda őket, ehhez meg kell felelni bizonyos kritériumoknak. A Magyar Nemzeti Balett három darabot is kapott, és én kettőben táncolhatok, a Black cake-ben és Tangoban, most Brnóban ráadásul egymás után, ami hatalmas kihívást jelentett fizikailag is.

brno győr magyar nemzeti balett turné

Sarkissova otthon érzi magát Budapesten és otthon érzi magát a világban bárhol a magyar együttes tagjaként:

Mi tényleg egy nagy családként működünk. Szeretjük egymást, nincs intrika, nincsenek ártó szándékú tagok. Napi 10-12 órát töltünk együtt, akárhol is vagyunk, nem mindegy, milyen az atmoszféra.

Az itthoni közönséget már ismeri az együttes, tudják, mit szeretnek, hogyan reagálnak, mikor milyen lesz a taps, amit az előadás végén kapnak. Az utazás viszont izgalommal jár:

Meg kell nyerni ismeretlen embereket, meg kell mutatni nekik, milyen jó táncosok vagyunk. Ez mindig izgalmas. Jó érzés, hogy nem tudhatod, milyen lesz a fogadtatás.

brno győr magyar nemzeti balett turné

Leblanc Gergely is az utazás pozitív oldalait látja csak, hiszen “vihetik az együttes hírét világszerte”.

Minket úgy neveltek, hogy a közönségtől függetlenül kell táncolnunk abban az értelemben, hogy bárhol vagyunk, akárhány ember néz, a lehető legtökéletesebben kell teljesítenünk. 

Ez a Hans van Manen darab a táncművész nagy kedvence is:

Csodálatos Piazzola zenéje, nagyszerű a Tango koreográfiája is. Felkészülésben nincs különbség, ugye egy klasszikus balettalapú darabról van szó, ugyanúgy gyakorolunk külföldön, mint itthon, ugyanazok a rutinok, nyilván a lebonyolításban vannak különbségek, amikor utazunk. Ismeretlen a színpad, új a tér, ami több koncentrációt igényel, de ehhez már hozzá vagyunk szokva. Amikor ilyen jó a darab és látjuk, hogy jól működik itthon is, sokkal magabiztosabban megy az ember vele külfödre.

Sem az utazás, sem az összezártság nem újdonság az együttes tagjai számára:

Olyan sokat vagyunk együtt minden nap, gyakorlatilag itthon is “össze vagyunk zárva”, ilyen szempontból nem jelent újat egy-egy turné.

brno győr magyar nemzeti balett turné

A győri előadás már kicsit komplikáltabb a művészek számára. Balaban Cristina és Majoros Balázs az új színpad miatt éreznek némi aggodalmat, hiszen a süllyesztett zenekari árok miatt a táncosoknak különösen kell figyelniük.

Venekei Marianna táncnyelve nagyon izgalmas, újszerű mozdulatokat kellett elsajátítanunk, hiszen klasszikus táncosok vagyunk. Az én szerepemben az a legnehezebb, hogy az előadás első percétől az utolsóig meg kell tartanom a feszültséget.

– mondja Majoros Balázs, aki Stanley szerepében mutatkozik be Győrben.

brno győr magyar nemzeti balett turné

A legnehezebb, legszuflásabb szerep persze a női főszereplőé, Blanché, akit Balaban Cristina alakít.

Az új közönség miatti izgalom mindig hozzáad egy előadáshoz, az ismeretlen helyzetek, emberek plusz energiát jelentenek számunkra.