A Velekei László-vezette Győri Balett egy két részből álló kortárs balett esttel nyitja meg az évet. Az első részben Virginia Woolf küzdelemeiben merülhetünk alá, a második pedig Lengyel Menyhért ismert történetének újból feldolgozásával találkozhatunk. A színtér egy metrómegálló, a tét: a vágy beteljesítése. A vágy pedig maga: Mimi.
Fotó: Ambrus László
Hosszú - és még a hosszúnál is hosszabbnak tűnő - hetek állnak mögöttünk, a nézők már kiléptek a karanténból, a művészek azonban még nem tudták folytatni régi életüket. A Győri Balett együttese most tánccal ünnepli az egészségügyi dolgozókat.
Fotó: Győri Balett / Romance
Minden város új színpadot, új energiákat, meghódítandó közönséget jelent - ebben egyetértenek az operaházi művészek. Ahogy abban is, hogy ugyanannyit vannak együtt akkor is, ha Budapesten dolgoznak, mint akkor, ha utaznak: a létező összes idejüket együtt töltik ugyanis. Sarkissova Karina és Leblanc Gergely Brnóban jártak a LOL című darabbal, Balaban Cristina és Majoros Balázs pedig Győrbe készülnek A vágy villamosával.
Fotók: Berecz Valter, Nagy Attila, Rákossy Péter/ Mindkét előadás képei a budapesti bemutatón készültek
Az ember ilyenkor finoman oldalba bökik a mellette ülő zsöllyébe süppedt testét, ha ismeri, ha nem, jelentőségteljesen ránéz - együttérzőn, cinkosan vagy feszülten, ahogy épp a pillanat megkívánja -, valaki más zörögve kérdezi, kiazott? A többiek hülyének nézik és örülnek, hogy nem ők kérdezték. A leghülyébbnek lenni sosem hálás feladat. Az ott a mondmáranevét, hirtelenakartammondani, máranyelvemenvolt, de ki is az? Színészekkel, képernyősökkel, lottószám-sorsolókkal megesik, Áder Jánossal nyilván nem. Vagy ritkábban. Orbán Viktorral persze soha. Viszont Lévai Anikóval magától értetődően.
Amikor a köztársasági elnök kultúratámogató arckifejezéssel és elhivatott léptekkel átlendült a Sándor-palotából a szomszédos épületbe, ami történetesen a Nemzeti Táncszínház, eszembe jutott, hogy legutóbb épp Lévai Anikó osont be egy darabra az utolsó utáni pillanat első törtrészében. Épp ide. Szóval, amikor a köztársaság elnök átlépdelt a Sándor-palotából a táncszínházba, fotósok raja kísérte. Áder egyébként nem először fejezi ki elköteleződését az intézmény iránt, tavaly augusztusban Török Jolán, az akkori ügyvezető igazgató kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét az államfőtől.
Ráadásul ez a gesztus nem egy befutott és állami támogatásokban dúskáló társulat előadását emelte ki a sorból, hanem a "jövő csillagait". Azaz üzenete van: támogatjuk a munkát, az itthon maradást, támogatjuk a fiatalságot és még a hazai táncművészetet is. Szimbólumokban nem lehet hiány.
Az államfő találkozott a híresen csípős humorú Szakály Györggyel, a Táncművészeti Főiskola rektorával és Ertl Péterrel a Nemzeti Táncszínház igazgatójával, majd a protokoll szerint a kulisszák mögött még a táncosoknak is mondott egy-két biztató szót.
Színpadra léptek a végzős balettosok, Rónai András például, aki a szentpétervári Vaganova Intézetben tanult ösztöndíjasként, majd a modern tánc szak végzősei, akik Kun Attila, Bajári Levente, Lőrinc Katalin és Góbi Rita koreográfiáit mutatták be. Volt persze részlet a kötelezőkből, a Bajadérból, a Don Quijote-ból, a Rosszul őrzött lányból, a Kalózból, a Sylviából is. A politika pedig maradt színfalak mögött. Visszacseng belőle majd valami sustorgás, egy családi sztori a vasárnapi ebédnél, hogy ott volt az Áder is. Meg a Jövő Csillagai. Csak az ég kétséges még.
Nem szégyen kétszer lelkesedni, pláne, ha ez a megnyilvánuló lelkesedés tulajdonképpen egyazon áramló folyó egy-egy kis hidacskája, na, ismét itt a Zorba, amit végre télen-nyáron lehet imádni.Nyáron már tettem, most pedig várom, hogy mit kezd a témával ifj. Harangozó Gyula és a Győri Balett. E két név együtt gyakorlatilag tuti siker - a győriek nem kockáztatnak, Queen balett és a Rózsaszínház kiválasztásakor is biztosra mentek, a Zorbánál sincs ez másképp.
Bár a kezdet jobban döcögött, hiszen először tavaly tűzték ki a bemutatót, de ekkor a koreográfus sérült le, az októberi, győri bemutató előtt viszont a főszereplő, Pátkai Balázs dőlt ki a sorból, ezért a második szereposztással futott a bemutató. Budapestre viszont most érkezik először, a MŰPÁba, november 7-én.
Ifjabb Harangozó Gyula tíz évig, 1995-2005 között a Magyar Nemzeti Balett, majd öt éven át a Wiener Staatsoper és a Volksoper balettigazgatója volt, idén kapott Kossuth-díjat "a klasszikus és kortárs balettrepertoár szinte valamennyi jelentős férfi főszerepének emlékezetes megformálásáért, a magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért, rendkívül sikeres koreográfusi, társulatépítői és irányítói tevékenysége elismeréseként". Így lett apa és fia egyaránt Kossuth-díjas, ugyanazért.
Sőt, már márciusban a díj átvételekor a Zorbáról áradozott. Arról a Zorbáról, ami nem balett, hanem sokkal inkább táncszínház: "Engem az érdekel, hogy elmondhassam, amit közölni szeretnék a nézőkkel, nem balettlépéseket szeretnék összefűzni. (...) Én Zorba életigenlésére szeretném felfűzni a darabot, amelynek folyamata a történet drámai fordulatai által néha a mélybe zuhan, de Zorba optimizmusa minden esetben győzedelmeskedik."
Hogy a budapesti premieren ki táncolja a címszerepet, egyelőre rejtély, mégis bizonyos, hogy a monumentalitás, a heroizmus, a látvány biztosítva van, hiszen a győriek ismét Dmitrij Simkin díszleteivel támadnak, akit már jól ismerhetünk a Queen-Balett és a Rózsaszínház színpadtervei alapján.
Bemutató: november 7-én, a Művészetek Palotájában
