Hosszú – és még a hosszúnál is hosszabbnak tűnő – hetek állnak mögöttünk, a nézők már kiléptek a karanténból, a művészek azonban még nem tudták folytatni régi életüket. A Győri Balett együttese most tánccal ünnepli az egészségügyi dolgozókat. 

Fotó: Győri Balett / Romance

 

Az orvoslás egy estére a színházba költözik: több száz egészségügyi dolgozót ünnepel június 29-én a Győri Balett, és tánccal mond köszönetet a járványban való szakmai helytállásért a Semmelweis-nap apropóján. A Győri Nemzeti Színház színpada régen látott előadást, az újranyitás alkalmával Velekei László, a társulat új igazgatójának egy korábbi művéből, a Kodály Zoltán zenéire készült Romance-ból adnak elő részletet.

Éles fehér fény hasít bele a térbe, megvilágít egy férfit. Csend van. Csapásolás hangjai szűrődnek be. Ritmusa gyorsul, egyre hevesebb. Ismét csend. A férfi összeesik. A háttérben emberek tűnnek fel, az asszonyok fekete fejkendőt kötnek, egy nő kiválik a tömegből… –

Velekei László 2013-ban dolgozott először Kodály Zoltán zeneműveire, így született meg a társulat KODÁLY című darabja. Ezt a koncepciót gondolta újra a koreográfus és így alkotta meg a világhírű zeneszerző munkásságának minden áramlatából merítő Romance című koreográfiáját.

A hónap utolsó napján "száll át" hivatalosan is a társulat Velekei Lászlóra: a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán évadzáró és egyben évadnyitó társulati ülést tartanak június 30-án, amelyen a Kossuth-díjas, Érdemes Művész Kiss János, a társulat alapítója lezárja három évtizedes igazgatói munkásságát, és hivatalosan is átadja a stafétát az eddigi művészeti vezetőnek, Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas koreográfusnak.

A beadott pályázatom egyik alcíme: Tradíció és innováció. Amennyiben támogatnak a döntéshozók, a folytonosságra és a megújulásra szavaznak. 2015 óta a Győri Balett vezetésében kettévált az igazgatói és művészeti vezetői poszt. A szakmai nyitás garanciája számomra Lukács András személye a művészeti vezetői poszton. De tervezek változást a szervezeti felépítésben, a döntéshozatali mechanizmusokban, a marketingben és a szervezésben is. Ami talán a legfontosabb, rengeteg energiát fektetünk a fiatalok megszólításába, és abba, hogy a közönségünkből közösséget tudjunk építeni –

mondta el egy interjúban a társulat új vezetője.

Az új szezonban pedig már ebben a szellemben, újult energiával lát neki a munkának az együttes. Ősszel egy Bartók-esttel, tavasszal pedig Jamie Winchester-koncertesttel mutatkoznak be a Művészetek Palotájában.

Első premierjük várhatóan szeptember közepén már az új művészeti vezető – a korábban Bécsben dolgozó – Lukács András és Eno Peci közös koreográfiája, a Körforgás est lesz.