Nem szégyen kétszer lelkesedni, pláne, ha ez a megnyilvánuló lelkesedés tulajdonképpen egyazon áramló folyó egy-egy kis hidacskája, na, ismét itt a Zorba, amit végre télen-nyáron lehet imádni.Nyáron már tettem, most pedig várom, hogy mit kezd a témával ifj. Harangozó Gyula és a Győri Balett. E két név együtt gyakorlatilag tuti siker - a győriek nem kockáztatnak, Queen balett és a Rózsaszínház kiválasztásakor is biztosra mentek, a Zorbánál sincs ez másképp.

Bár a kezdet jobban döcögött, hiszen először tavaly tűzték ki a bemutatót, de ekkor a koreográfus sérült le, az októberi, győri bemutató előtt viszont a főszereplő, Pátkai Balázs dőlt ki a sorból, ezért a második szereposztással futott a bemutató. Budapestre viszont most érkezik először, a MŰPÁba, november 7-én.

Fotó: Jekli Zoltán

Ifjabb Harangozó Gyula tíz évig, 1995-2005 között a Magyar Nemzeti Balett, majd öt éven át a Wiener Staatsoper és a Volksoper balettigazgatója volt, idén kapott Kossuth-díjat "a klasszikus és kortárs balettrepertoár szinte valamennyi jelentős férfi főszerepének emlékezetes megformálásáért, a magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért, rendkívül sikeres koreográfusi, társulatépítői és irányítói tevékenysége elismeréseként". Így lett apa és fia egyaránt Kossuth-díjas, ugyanazért.

Sőt, már márciusban a díj átvételekor a Zorbáról áradozott. Arról a Zorbáról, ami nem balett, hanem sokkal inkább táncszínház: "Engem az érdekel, hogy elmondhassam, amit közölni szeretnék a nézőkkel, nem balettlépéseket szeretnék összefűzni. (...) Én Zorba életigenlésére szeretném felfűzni a darabot, amelynek folyamata a történet drámai fordulatai által néha a mélybe zuhan, de Zorba optimizmusa minden esetben győzedelmeskedik."

Hogy a budapesti premieren ki táncolja a címszerepet, egyelőre rejtély, mégis bizonyos, hogy a monumentalitás, a heroizmus, a látvány biztosítva van, hiszen a győriek ismét Dmitrij Simkin díszleteivel támadnak, akit már jól ismerhetünk a Queen-Balett és a Rózsaszínház színpadtervei alapján.

Bemutató: november 7-én, a Művészetek Palotájában