A rosszul őrzött lány (eredeti címén  La Fille mal gardée) egyike a balett-repertoár legrégebbi darabjának, rengeteg átdolgozást, újraértelmezést élt meg, mióta a 18. században először bemutatták. A darab a magyar közönség számára sem ismeretlen, először 1971-ben mutatta be a nemzeti együttes, idén október végén láthatjuk újra színpadon. A betanító balettmesterrel, Jean-Christophe Lesage-zsal beszélgettünk.

Fotók: Magyar Állami Operaház

 

A rosszul őrzött lány (eredeti címén  La Fille mal gardée) egyike a balett-repertoár legrégebbi darabjának, rengeteg átdolgozást, újraértelmezést élt meg, mióta a 18. században először bemutatták. Mit gondol, mit a darab titka? Mit árul el az emberi természetről?

Ez a verzió, amit most a Magyar Nemzeti Balett művészei is bemutatnak, az Ashton-féle koreográfia a legismertebb, és szerintem a titok az, hogy Ashton egy zseni volt. Nemcsak a koreográfiát teremtette meg, hanem az összes karaktert és ezt az egész miliőt nagyon aprólékosan dolgozta ki. A darab pedig egy nagyon kedves családi program, mindenki egyszerre találja meg a számára érdekeset és szórakoztatót benne. Szerintem ezért szeretik a nézők.

Ashton verziója valóban a legelterjedtebb: de ki dönti el, hogy melyik verziót marad fent az utókornak? A balettigazgatók, a művészek vagy a nézők?

Mi egész pontosan a Royal Ballet verzióját tanítjuk szerte a világon, és óriási előny, hogy abban a társulatban még mindig dolgoznak olyan táncművészek, balerinák, akik Ashtontól közvetlenül tanulhatták meg a darabot. Vagy például Christoopher Carr, aki maga is betanító balettmestere A rosszul őrzött lánynak. Mindenhol a világon ugyanazt láthatja a közönség, hiszen csak Ashton alakíthatott ezen a darabon. De a válasz arra a kérdésre, hogy mi dönti el, hogy melyik marad fent az, hogy a legjobb. Ez a legmuzikálisabb, a legérdekesebb karakterekkel és legszebb zenével dolgozó verzió. Nem kell “túldolgozni”, “túlértelmezni”, könnyed, mégis izgalmas. Mindenki imádja például a jelenetet a csirkékkel – és ez a verzió tele van ilyen nagyon szerethető pillanatokkal..

A darab talán legismertebb jelenete a “fapapucsos tánc”. A bonyolultsága tette azzá?

Igen, ezt a táncot Simone, az anya táncolja. Hajszálpontosan kell a zene ütemére dobbantania a lábával, gyakorlatilag sztepptáncol ebben a furcsa faklumpában. Ez egy nagyon vicces jelenet, Simone pedig megmutatja, hogy egyszerre kemény, mégis érzékeny nő.  Szerintem a darabban a szalagost tánc jelenti minden együttes számára a legnagyobb kihívást, mert nem elég a táncosoknak csak a saját és a többiek mozdulataira figyelnie, hanem a szalagok hullámzását is figyelembe kell vennie, sőt a szalagokat tartó fát is. Ugyanez a nehézsége a szalagos pas de deux-nek is, amit a szólisták táncolnak. 

Mi a legnehezebb technikailag?

Az egész! A lányoknak nagyon sok ugrás van, en pointe ráadásul, a fiúk is rengeteget dolgoznak benne, miközben úgy néz ki, mintha minden csak úgy magától történne, mintha semmi nehézség nem lenne benne. Nehéz a szalagokkal, a bottal, például a hetedik jelenet, amit a legviccesebbnek tartunk, abban Colas nyolc lánnyal táncol együtt, akiknél szintén szalagok vannak, és rá is kötözik. De éppen ezekben a jelenetekben mutatkozik meg Ashton nagyszerűsége, ahogy az eszközöket, a kellékeket összeköti a folyamatos mozgással. Senki nem vétheti el a lépést egyszer sem, mert borul a teljes jelenet.

Miért érdemes ezt a darabot – az Ön tapasztalatának tükrében – repertoáron tartani?

A Magyar Nemzeti Balett egy nagy együttes, nagy repertoárral, és mint mindenhol a világban,  a nagy klasszikus együtteseknek és a közönségnek szüksége van A diótörőre, a Hattyúk tavára és szüksége van A rosszul őrzött lányra is.  Ez a darab ott van Párizsban, ott van a Royal Ballet, a Bolsoj Balett, az American Ballet Theater repertoárján.. Ráadásul szerintem nagyon kedves, családbarát és elég rövid is ahhoz, hogy a legkisebbek is szeressék.

Sok együttest látott már a világban. Mi a benyomása a Magyar Nemzeti Balett társulatáról most, hogy dolgozik velük már jónéhány napja?

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó együttes, kiváltképp a szólótáncosok. Mindent megcsinálnak, amit kérek, nagyon figyelnek, nagyon koncentrálnak a munkára. De egyébként ugyanez igaz a karra is. Nagyon jó ez a közös munka!

Érdemes feltenni azt a kérdést, hogy a világ többi társulatához képest milyen a magyar?

Azért nem, mert erre azt válaszolnám, hogy minden együttes egészen más. Korábban például Japánban voltam dolgozni, ott is egy nagyszerű együttessel találkoztam, ők is  a legjobbat és a legtöbbet igyekeztek kihozni magukból. Rájuk is büszke vagyok, ők is nagyon erősek, nagyon ügyesek. Amin most dolgoznunk kell a bemutató előtt, az nem a technika, hanem a karakterépítés, illetve bármilyen furcsán hangzik, az, hogy tényleg élvezzék a darabot, hogy jól érezzék magukat benne, hogy mosolyogjanak, hogy játsszanak. De hát rengeteg időnk van még erre!