A legtöbb balettművész étkezési zavarokkal küzd - ezt most nem laikusok mondják, hanem a sztárbalerina, Misty Copeland. Nehéz minden nap megfelelni, teljesíteni, a feszültséget pedig konstruktív módon megélni. Nehéz úgy élni, hogy a tested van a középpontban. Misty új könyvének turnéja apropót adott arra, hogy nyíltabban és őszintébben beszéljen azokról a titkokról, melyekről még a kulisszák mögött is inkább hallgatnának.
fotó: Henry Leutwyler
Ha olyan problémára gondolsz, mint például az étkezési zavar, láthatod, hogy bárhol, bármilyen közösségben előfordul. 15 éve vagyok profi táncos és tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon, nagyon nehéz színpadra állni, megjelenni, ezt a megterhelő karriert építeni úgy, hogy közben még egy ilyen súlyú problémával is meg kell küzdened -
nyilatkozta a People Now című magazinnak a sztárbalerina.
Önmagát sosem sorolta azok közé, akik komolyan küzdenek anorexiával vagy bulímiával, vagy az étkezési zavar más formájával, de életében az, hogy mennyit és mikor eszik, okozott problémát.
Be kell vallanom, hogy életem egy szakaszában túlettem magam. Nagyon nehéz volt megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mi és mennyi tesz jót a testemnek, hogy hogyan gondoskodjak jól magamról.
Misty ezért egy idő - és rengeteg kísérletezés - után a "boldog középút" mellett döntött.
Ez nyilván arról szól, hogyan találod meg az egyensúlyt az életedben, és hogyan tudsz minden élvezetnek hódolni, persze mértékletesen. Nem hiszek a diétákban. Amit meg kell változtatnod, az az életmódod. Továbbra is szeretem az ilyen-olyan sütiket, a krispy kremeket. Mindösssze az a kérdés, hogy mikor és mennyit eszem belőlük.
fotó: Henry Leutwyler
És amit Misty mond, annak van alapja. Hiszen a története nem arról szól, hogy 4 éves korától balettozik, a megfelelő vagy megszokott fizikai adottságok - madárcsontú, pillekönnyű, törékeny alkatú, sápadt bőrű szépség - birtokában. Az ő története éppen ennek az ellenkezője: átírta, megváltoztatta a közeget, amiben él azért, hogy elismert táncművész lehessen. Most már az atletikus, afro-amerikai karakter is ugyanolyan csodaszép a balett színpadán, mint a szokványos őzike-alkat.
fotó: Henry Leutwyler
Íme egy részlet a könyvből (innen):
Milyen unalmas is volna, ha mindannyian ugyanúgy néznénk ki? De tényleg! Éppen úgy, ahogy monoton, sőt kellemetlen, szürreális volna számunkra, ha mindenkinek ugyanolyan színű lenne a haja, a szeme, a bőrének árnyalata, ugyanúgy nem lehetünk méreteinkben sem ugyanakkorák.
Most arra gondolok, hogy az, ha megrögzötten figyeled, mekkora méretű a ruhád, mit mutat a fürdőszobamérleg vagy a papírlapot, amire lelkiismeretesen jegyzeteled minden étkezés után a bevitt kalóriát, szerintem nem a leghatékonyabb út, hogy megtaláld a "legegészségesebb" önmagad.
fotó: Henry Leutwyler
Hogy mennyire állnak jól a ruháid rajtad, mennyire sugárzó az arcod, mennyire intenzív az energiád, szerintem sokkal jobb fokmérője annak, hogy éppen emelkedik-e a vitalitásod és a teljesítőképességed legjavát adod-e.
Fotó: Michael Williamsphoto
Misty ezután hosszan ír arról, hogy a kultúra, amiben élünk, a nőket arról igyekszik meggyőzni, hogy mindannyiuknak egyfajta öntőformába kellene illeszkedniük és ha ez nem megy, akkor már nem is lehetnek jó nők.
Hatványozottan nehéz ez azoknak a táncosoknak, akik egész életüket a tükör előtt töltik és nemcsak önmaguk, de a kritikusok, a koreográfusok és betanító balettmesterek, na meg persze a közönség is őket, a testüket figyeli és kritizálja. Egy balerina éppen ezért soha nem tudja igazán magabiztosnak érezni magát a bőrében - állítja Copeland.
Fotó:Gregg Delman
Aki viszont megtanult túllendülni ezen - és ezt a tudását most meg is osztja azokkal, akiket érdekel.
Fotó: Regan Cameron/"Take Flight" for Cosmopolitan US August 2016
