Mondd, te meghalnál azért, akit szeretsz? Szembeszállnál a világgal érte? Rómeó és Júlia - egy örökérvényű történet a tiszta szerelemről. Rómeó és Júlia - Leblanc Gergely és Felméry Lili. Álompáros-interjúnk a Magyar Nemzeti Balett régi-új darabjáról.
Fotó: Emmer László
Harminc éve – kisebb nagyobb megszakításokkal persze – van színpadon az Operaházban a Rómeó és Júlia. Ez egy olyan szerep, ami kvázi kötelező Magyarországon egy vezető táncos számára, vagy inkább egy romantikus szerepálom ?
Leblanc Gergely: Rómeó egyértelműen álomszerep. Rengeteg feldolgozását ismerem, de őszintén szólva a budapesti a kedvencem. Nálunk ez a darab tulajdonképpen mindig is központja volt a repertoárnak.
Ez volt Seregi László szívszerelme, ezáltal akart „örökkévalót” alkotni, legalábbis a róla szóló könyvben így fogalmazott.
LG: Sokan mondják, hogy a Spartacus a remekműve, de ahhoz szerintem nem fér kétség, hogy a Rómeó és Júlia a legnépszerűbb koreográfiája. Ehhez hozzájárul, hogy nagyon érthetően és realisztikusan adaptálta a történetet. Laci bácsival egyetlen egy próbám volt, de amit akkor mondott erről a szerepről, mélyen bevésődött az emlékezetembe. Azt mondta, hogy ne próbáljak meg szép lenni, próbáljak meg realisztikus lenni, itt most egy filmről van szó.
Zeffirelli híres filmje ihlette a koreográfust.
LG: Igen, annak a filmnek az adaptációja a darab. Ezért mondta Laci bácsi, hogy ne korrekt legyek, mármint a klasszikus balett szempontjából, ne szép, hanem reális és természetes. Mert az hihető.
Fotó: Gács Tamás
Ami azért nem egyszerű. Amilyen helyzetekbe Rómeó keveredik, az most nem tűnik természetesnek. Olyan messze van ez a mi életünktől.
LG: Nyilván, ha valaki ma így viselkedne, azt bolondnak néznék.
Felméry Lili: Szerintem épp ettől gyönyörű, ettől időtálló, arról a szerelemről szól, ami mindig van, mindenkit megtalál. Arról a szerelemről szól, amiért mindenki él.
LG: Csak az út más most, nem a tartalom. Egy nap alatt történik minden, a megismerkedéstől a házasságig és a halálig.
Fotó: Gács Tamás
FL: Az első szerelem elsöprő. Hiszek abban, hogy az első szerelem más mint a többi, kiemelkedik a sorból. Az első érintés, az első érzés, az első pillantás – ezekkel a meghatározó helyzetekkel van tele a darab. Mindannyian átéltük őket, mindannyian vágyakozva tekintünk rájuk. Ha már pillanatok: minden évben más és más jelenet a kedvencem.
Melyik a 2016-os kedvenc?
FL:Idén egy olyan jelenet a legfontosabb számomra, ami közvetlenül nem is érint. A második felvonásban, amikor Mercutio odahúzza magához Rómeót. Azt szeretném pontosan megérteni, hogy mi történik a két barát között. Mercutio egy bohóc, eljátssza, hogy neki nincs semmi baja, de közben pontosan tudja, hogy a halál vár rá és Rómeó az egyedüli, akinek elárulja az igazságot. Ha a saját szerepemben megéltekről beszélek, akkor az is nagyon izgalmas, hogy mindig máskor csordul ki a valódi könny. Mindig máshol tud megérinteni ez a történet.
Minden előadáson átélsz egy katartikus pillanatot?
FL: Persze. Minden alkalommal.
Fotó: Emmer László
LG: Ennek a darabnak nagyon nagyok az érzelmi amplitúdói, hatalmasak a kilengései, ami a közönségnek is nagy élmény, nemcsak nekünk, táncosoknak. Szerintem ezért is ennyire népszerű: nem kell szakértőnek lenni, hogy értsd. Nagyon sok olyan balett van, ahol azért jó, ha a néző érti a klasszikus balett nyelvét. A Rómeó és Júlia viszont a hétköznapi emberek „szemére készült”.
Lili, neked is van közvetlen élményed Seregivel, te is dolgoztál vele?
FL: Szerencsém van, mert igen. Még a Makrancos Katában próbálhattam vele Bianka szerepében, ott látott dolgozni, aztán a Rómeó volt az első darab, amit kvázi ő engedélyezett. Nagy találkozás volt.
Mit kaptál?
Felméry Lili: Sokan mondták, hogy Laci bácsi már nem olyan, mint régen, nem fog odajönni és nem olyan hangszínen beszél… De én nem így éltem meg. Vele és Kaszás Ildikóval dolgozni felemelő volt.
Fotó: Nagy Attila
Előfordul konfrontáció, elképzelhető bármilyen ellenvélemény a koreográfussal szemben? Ha ti esetleg másképp gondoljátok végig azt a karaktert…
FL: Ott álltam 18 évesen és összetettem a két kezem, hogy velük dolgozhatok, dehogy is volt nekem bármilyen ellenvéleményem!
LG: Nem sűrű nálunk, hogy kifejtjük, mi táncosként hogyan gondolunk egy helyzetet. A próbavezető balettmesterek felkészítenek minket egy előadásra, pontosan tudják a dolgukat. Nekünk az a feladatunk, hogy olyan formában tálaljuk a darabot, ahogy a koreográfus azt eredetileg megalkotta.
Most pontosan azt táncoljátok, amit harminc évvel ezelőtt?
LG: Arra törekszünk. Ezért fontos, hogy itt van nekünk Kaszás Ildikó és Volf Katalin, aki az első Júlia volt. Ők minden rezdülését ismerik a darabnak. Jó, ha az ember kreatív és vannak ötletei, de ezt a koreográfusi ambíciókra érdemes tartogatni. Nyilván kell, hogy megjelenjen az egyéniséged, de nem szabad erőltetni. Akkor vagy hiteles szerintem, ha az, ami te vagy, magától mutatkozik meg.
A Zeffirelli-film egyik csúcspontja a báljelenet, a találkozás, ahogy Rómeó és Júlia meglátják egymást. A balett képes egy ennyire erős jelenetet pontosan megmutatni?
LG: Persze, a koreográfus mindent elkövetett, hogy ez a jelenet éppen annyira maradandó legyen, mint a filmbeli. A zenei csúcspont, a fények, a kar a háttérben, mind a két főszereplő találkozását támasztják meg. Tényleg csak egy pillanat műve, de egy feledhetetlen pillanaté.
FL: Ez a szerelem születése, minden ekkor dől el, minden ebből következik.
Fotó: Emmer László
Egy Rómeó és egy Júlia ambicionálja, hogy más vagy jobb Rómeó és Júlia legyen az elődeinél?
Felméry Lili: Mindannyian mások vagyunk. De sohasem gondoltam erre a különbözőségre úgy, hogy nekem mondjuk el kell érnem Volf Katalin nagyságát, azé a Júliáét, akit annyiszor láttam a színpadon. Tudom, hogy ő a Júlia, én legfeljebb szerethetnék valami hasonlót.
Most te vagy a Júlia. Hányadszor is?
FL: Számolnom kell! Simon Istvánnal kezdtem, aztán jött Bakó Máté majd Bajári Levente, aki most a jó apám. Utána jött Geri (Leblanc Gergely- a szerk.), és most ismét vele táncolom. Minden Rómeó más és más. Egyébként bármilyen szerepről is beszélünk, nem mindegy, hogy ki áll az ember mellett.
LG: Én harmadik alkalommal állok be Rómeó szerepébe, Lili volt az első Júliám. Tanykpayeva Aliya volt a második, majd most ismét Lili.
Fotó: Nagy Attila
Ugyanaz a koreográfia, de ugyanaz maradt a díszlet, a jelmez is az elmúlt három évtizedben?
LG: Igen, de ez így szép. Bár az egyik ruhámra ráférne már egy felújítás, minden egyes alkalommal elszakad, mikor Tybalt leránt a földre. A koreográfia szempontjából ez nem sok vizet zavar, mert utána úgyis leveszem, de azért nem bánnám, ha egy kicsit masszívabb lenne az a mellény.
Ez egy nagyon kellékigényes, sok átöltözést kívánó darab, ugye? Hatalmas a háttérmunka.
FL: Ez az a koreográfia, ami sminkesek, fodrászok, kellékesek, díszletépítők és öltöztetők nélkül elképzelhetetlen volna. Van egy olyan jelenetem, ami után öten segítenek átöltözni a sötétben, annyira nincs időm. Rengetegen vannak a takarásban, rejtve a nézők szeme elől. Tele van a kulissza.
LG: Két orvosunk is áll ott.
FL: Arra az esetre, ha valaki lesérülne.
LG: Mondták is az öregek, hogy a Rómeó és Júlia híres arról, hogy mindig megsérül valaki. Tele vagyunk kék-zöld foltokkal, zúzódásokkal.
Fotó: Nagy Attila
Akkor hatalmas gyakorlata van a stábnak, harminc éve mentik az összes Rómeót. Milyen meghalni?
LG: Nagyon szeretem azt a jelenetet. Mondjuk, én szinte minden darabban meghalok, az Anyeginben is, az Elfújta a szélben is… Tulajdonképpen listát írhatnék, hogy hány szerepben kellett haldokolnom. Komolyra véve a szót: a kriptajelenetben az a szép, hogy nincs igazán tánc, a testnek mégis nagyon kifejezőnek kell lennie. A gyötrődést, a kétségbeesést az egész test mutatja, úgy, hogy nincs benne lépésanyag. Viszont vannak más, fizikailag is nagy kihívást jelentő helyzetek.
FL: Nekem is vannak fizikailag komplikáltabb, nehezebb jeleneteim, a báljelenet például. Akkor nehéz szuflával bírni, hogy mindenki megtáncoltat. De minden balett nehéz – ebben az értelemben is. Nem nagyon megyünk úgy haza, hogy na, hát ezt meg sem éreztem!
Amikor hazaérsz és lesminkelsz véget ér a darab?
FL: Nem akkor ér véget. Valamikor néhány nap múlva. Egy ilyen drámai pillanat nem szűnik meg azért, mert a közönség már tapsol.
LG: Több nap telik el az előadás után, mire valóban lecseng egy darab. Most február 4-én lesz az utolsó előadás, hát, akkor két-három nap múlva már lehet másra is őszintén koncentrálni. De most nagy a pörgés, rengeteg a munkánk, úgyhogy nem nagyon lesz időnk merengeni.
