Ránk tört és letaglózott minket a forróság, porzik a beton, minden épeszű ember vízpartra költözik vagy légkondícionál, véget ért az évad a kőszínházakban, akinek kertje van kiköltözik, akinek nincs, az fesztiválozik vagy pihen. Aki egyiket sem, az pedig piheg. Ahogy én is. És böngész, túr, kutat, hogy mit lehet mégis most megnézni, miközben türölközőbe csavart jéggel avat látványos, mégis rejtezni való turbánt a feje tetején. Talpak ezidőtájt, különös tekintettel az agyonlapított boltozatra, tapicskolnak a hűvös kádvízben. Még Pesten is élvezhető a nyár, pláne, ha ez a Pest nem egy horvát szigettel van összevetve például. De ki volna az az esztelen, aki ilyenkor valami tengerparti kis grízdaragombóchoz hasonlítaná kulturától pezsgő székesfővárosunkat! Siránkozás helyett meg itt a Budapesti Nyári Fesztivál.

A BNYF szíve a Margitszigeti Nagyszínpad már évek óta a nagy volumenű előadások, látványos táncshowk, musicalek és a nyári gigakoncertek legfőbb helyszíne. Ilyenkor este bemasíroz a nép a Szigetre, vagy 26os busszal vagy 4-6ról gyalog, száll a tömény illatfelhő utána és a kemény székeket párnával puhítva élvezi a természetközelt. Gyakorlottabbak már előre beszunyogriasztják magukat, hoznak ernyőt vagy pluszpárnát a gyereknek, hogy az is lásson valamit szerencsétlen. A többiek összegyűjtik e tapasztalatokat, s napokig veszettül vakaróznak a munkahelyen. Ráadásul új helyszín is van: a 101 éves Víztorony, ami idén májusban nyílt meg újra mint kilátó és kiállítótér most Jazzy Towerként éledve poraiból koncertek és latintánc-estek helyszíne lesz.

Az évad a Budafoki Dohnányi Zenekar filmzenekoncertjével indut június 8-án.

Itt volt a Los Vivancos spanyol extreme flamenco fusion formáció június 15-én, most pénteken pedig következik a Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája (fellépők többek között Horgas Eszter, Falusi Mariann, Básti Juli, Botos Éva, Tompos Kátya). Hét boszorka van.... a hét színésznő, zenésznő vágyakról, szerelmekről, gyötrelemről szól majd a színpadon. És jön a minden éves Zorba is július végén, amit soha ki nem hagynék...most Solti Csaba táncolja majd. És Popova Aleszja az özvegy - de ez egy másik történet.

Most a péntek a forró szerelemé, a semmit meg nem bánásé. Addigra a jégturbán is elolvad.

Bágyadt szombati koradélutánon ücsörgünk a fehér falugasban, amit Solitude-nek becézek, lágyan szűrt fényben izzadnak a parmezánszeletek, bizseregnek a szúrós szódabuborékok, hízik büszkén a mosolygóspiroskás meggy az ágon. Minden nyugodt és békés, olyan háromnegyedes és pasztellszínű akvarellt idéző, mint egy bécsi keringő, minden olyan puhán nemes és kiegyensúlyozott, mint egy királyi angolkeringő. Amikor a pulzus odaadóan követi a délután lágy lüktetését, nem tér ki, nem ágál és lármázik, elfogadja a természet rendjét, akkor kell ezt a táncot elővenni.

Talajon sikló lábak forgása

A társastáncok közül a keringő múltja viszi a legtávolabbra a kutakodót: a gyökerek egészen a 12-13. századig nyúlnak vissza, mikor a minnesaengerek (akiket mi inkább a francia hagyomány nyomán trubadúroknak hívunk) már csapták az szantálillatú szelet a fehérkacsójú hercegkisasszonyoknak, mikor az udvarlás a fenékcsapkodástól elfordulván a szépen kunkorodó szavak mezejére lépett, mikor a hűség és a lojalitás, a női nem áhítatos tisztelete vált az udvarok erkölcsévé. A név maga a német "waltzen" (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon slisszanó-csusszanó cipellők mozgásának ívére vonatkozik. A waltzer már korábbi német táncokban is, a Springtanzban is felismerhető. Maga a szó csak 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban bukkant föl.

A tánctörténészek többsége a keringőt a régi Dreherre vagy a Landlerre vezeti vissza. A 3/4-es vagy 3/8-os ütemű körtáncot, melyet a párok egymást átkarolva és egymás körül forogva táncolták - egy elképzelt középpont körül - sosem mesterek tanították, a nép tánca volt. A másik eredetmítosz története megkapóbb: ebben keringő keletkezését a Langausban kell keresnünk, abban a táncban, amelyben a táncosoknak egy meglehetősen hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolni. Ami ellen a hatóság tilalmi rendeletet hozott egészen a 18. századig. az indok: tilos a partnernő körbeforgatása és megpörgetése, levegőbe dobása és átpördítése.

A húszas évekig egész Németország keringőzött, majd lankadt a kedv - bár a hitleri III. Birodalom ismét felfedezte magának a táncot. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette akkor a Bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. 

Angliában a Bécsi keringőt ki nem állhatják, van nekik sajátjuk - még akkor is, ha "leszármazó". A húszas években emelték át a német  kultúrából, kis módosításokkal. Nekik ugyanis a germán túl erotikus, túl intim volt. Slow waltz-nak nevezték el a saját táncukat, így legalább az eredetet nem tagadták le. Viszont olyannyira tiltkoznaka  bécsi verzió ellen, hogy náluk az a standard táncversenyek programjában csak az utolsó táncként szerepel - más országokban a bécsi keringő mindig a harmadik bemutatandó tánc. 

Itt meg egy tökéletes nap.

Tíz (és fél) éve nem volt semmiféle táncszínház még, volt a helyén egy Várszínház, különféle befogadó színházak színes társulatokkal, de nem volt a kortárs táncnak kőszínháza. Aztán 2001. december elsején elkezdődött, s azóta igazgatja Török Jolán, aki most leköszön a vezetői posztról. Hogy ki lesz az utódja, még mindig tisztázatlan, de egy biztosnak látszik: a táncszínház tovább folytatja működését.

A befogadó színházak ars poeticája egészen különleges, kvázi bérszínházként működnek, tehetséges és fontos daraboknak és társulatoknak adnak helyet és támogatást úgy, hogy a produkciókba gyakorlatilag nincs beleszólásuk. A Nemzeti Táncszínházban minden társulat premierje (akiket a táncszövetség erre méltónak talál) kap három lehetőséget - s ha jól megy a darab, többet is -, hogy megmutassa, megtalálja-e a nézőközönséget. Mint anyaméh, ami táplálja és növesztegeti a picit, aki majd elindul a saját útján egyszer - így működik a befogadó tér. A nézőnevelő. Nincs saját társulata, mégis minden társulat az övé. Nincs saját sztárja, de minden sztár az övé. Nincs saját dicsősége, minden dicsőség az övé is.

Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója arról beszél videósorozatunk utolsó részében, hogy kell ezt a szakmát jól csinálni. Először Hámor Jocót, a Gangaray Dance Company koreográfusát kérdeztük, majd Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett művésze elmondta, milyen a színházi élet a táncos szemszögéből, megismertük a fotóst, majd Nagy Orsolyát, a kultúrmenedzsert néztük meg közelről.

szólj hozzá: A színházigazgató: Török Jolán

Reggel. Csörög az óra, recseg a napfelkelte, ropognak a csontok, zakatol a kávéfőző, sistereg a gőz, kiabálnak kint a madarak, minden ébredés kicsit ugyanaz, legyen hétfő vagy kedd. Legyen már péntek! Zuhany, kapkodós öltözés, rohanás, autó vagy békávé, rálépnek a lábfejedre, szórakozottan semmibajozol, vagy felcsattansz, szórakozottan neharagudjozik az idegen, reméled, hogy soha nem látod vagy lesz nálad egy fenyegetésre alkalmas ernyő, ha mégis. Munkahely, a főnök meg a másik, beszél, aztán abbahagyja. Verkli. Ebéd, még néhány óra és elmúlik, ha hétfő, ha kedd. Elmúlik a péntek is. Monotónia és kiegyensúlyozott vágyakozás valami más után, egy kis szabadság után - ezek váltják egymást. Esti rutin a munka után, vacsora vagy mozi, meseolvasás, szeretet vagy szeretethiány. Nehezen változó élmények, lassan mozduló kapcsolatok és hangulatok. Feltéve, hogy nem írod át a napokat, az érzeteket egy kis mozgással, harmóniával és gyönyörűséggel. A saját tested csodájával.

Anatole France szerint „a szép mozgás a szem muzsikája”. Kikapcsol akkor is, ha csinálod, akkor is ha nézed. Hiszen a testtartás, a mozgás tükrözi azt, hogyan érzed magad, milyen az önképed, mennyire vagy büszke, határozott vagy épp félénk, bizonytalan, mennyire vagy szomorú vagy boldog, mennyire vagy teljes.

Minden lelki folyamat nyomot hagy a testen, és fordítva, a test történetei hatnak a mentális élményekre. Mit tud az önfeledt tánc? Kikapcsol és energetizál, növeli az állóképességet, formálja a testet, de ami izgalmasabb, a kiegyensúlyozott, boldog élet felé tereli a lelket. Nemcsak az öröm rajzol mosolyt, hanem fordítva is igaz, a mosoly örömöt ébreszt. A tánc segítségével könnyebben dolgozod föl a mindennapi stresszt és viseled el a monotóniát (vagy változtatsz rajta), relaxáltabb leszel, jobban bízol majd magadban, könnyebben fejezed ki magad verbálisan is, a tánc segít az önelfogadásban, fejleszti a kreativitást és a fantáziát. Nem véletlenül használják terápiaként évezredek óta. Aki táncol, megszépül és harmonikussá, kiegyensúlyozottá válik.

A testtudat fejlesztése nem csak azért fontos, mert nem sikerül a tudatosabb megfigyelőknek minden lelki problémát azonnal felfedniük, hanem azért is, mert segítségével nagyon egyszerű technikákkal alakítható a hangulatod. Ami bánt, feldolgozhatóvá válik, ami nyomaszt, kezelhetővé, ami feltuningol, megélhetővé és megtapasztalhatóvá. ezzel dolgoznak a mozgás- és táncterapeuták, a Body Mind Centering, Feldenkrais, Alexander technika és a jóga is. Ezek a technikák, rendszerek segítenek abban, hogy végtelen pontosságal tudatosítsd a testi érzeteidet, s megértsd azok okait. Hosszabb távon pedig megtanítják, hogyan urald a tested, hogyan változtass indulataid irányán. Paradox módon: minél tudatosabb vagy, annál önfeledtebben tudsz mozogni, annál több spontaneitást engedsz majd az életedbe. Ehhez pedig nem is kell más, csak egy kis örömtánc. Akár egyedül is.

Cigányok élete Európában. Cigányélet Európában. Előbbi a megalázásé, a gettóba és előítéletek rácsai közé zárásé, utóbbi a vándorlásé, a szórakoztatásé, a szabad és szabados életé. Előbbi, ha irodalom volna, szociográfia, utóbbi nyelvbe öntve minimum Marquez, folyondáros, zsigeri, erotikus szöveg. Constanza Macras társulata most Budapesten van és a Trafóban mutatja be Open for Everything című darabját. Ma, június 9-én a RAM Colosseumban pedig az Experidance táncolja ismét Nagyidai cigányok című koreográfiáját. Két homlokegyenesen eltérő alkotás, két egészen különböző nézőpont: Macras cigányai a hasadt jelen társadalomból kiszakított mikrotársadalma, Román Sándor cigányai a mulatós-betyáros, vándorló hordája. Mindkét prodkció zseniális - mindkét nézőpont igaz.

Akik mindenre nyitottak

A Trafó ma esti darabja egy február óta tartó táncszínházi projekt gyümölcse: a különböző nemzetiségű és képzettségű táncosok és zenészek először Budapesten, majd Berlinben dolgoztak, 12 héten át. A Goethe Intézet, valamint Constanza Macras és társulata, a DorkyPark produkcióban 17 roma zenész, táncos, amatőr és profi művész játszik, vannak közöttük szlovákok, csehek és magyarok is, valamint Macras állandó társulatából  egy izraeli, egy német, egy holland, egy kanadai és egy dél-koreai táncos. Februárban kezdődött el a próbafolyamat, a budapesti gyakorlás után Berlinben majd Bécsben dolgoztak a művészek.

A Goethe Intézet támogatta a darab megszületését, Heinrich Blömeke, az intézet közép-európai regionális igazgatója azt nyilatkozta, nem véletlenül Budapesten kezdték el szervezni. Nem, nem politikai okokra hivatkozott, hanem a művészvilág nyitottságára, az élő roma hagyományok szerelmetes ápolására. „A magyar művészek mindig is különös érdeklődéssel fordultak a romák hagyományai, főleg zenéjük és táncuk felé. Három éve kértük fel a Berlinben élő Constanza Macrast, hogy cseh, szlovák és magyar romákkal dolgozzon. Reméljük, hogy a nemzetközileg elismert koreográfussal és társulatával való együttműködés hozzájárul a tehetséges roma művészek fejlődéséhez és utat talál majd a hagyományos folklór „gettóján” kívüli szélesebb közönséghez is. Egy ilyesfajta munka aligha tud változtatni a közép-európai romák helyzetén, ám ráirányíthatja egy szélesebb közönség figyelmét a romakérdésre” - ez az ő álláspontja. Macras ráadásul már tavayl ősszel elkezdte az ideiglenes társulat összeállítását, képezte és támogatta a roma srácokat, akiket aztán az Open Society Institute is istápol majd.

Nem első sorban társadalmi felelősségvállalás ihlette, legalábbis nem Macras útján, de a Nagyidai cigányok is a roma zsánert, a cigányélet fékevesztett tehetségét és ösztönösségét mutatja meg - egészen más csengésű táncnyelven keresztül. A Nagyidai cigányok 2006 őszén született, az Experidance és a Nemzeti Táncszínház együttműködése hívta életre, s már hat éve hihetetlen sikerrel fut. Arany János kalandos, vaskos humorú hőskölteményének tánc-átirata a cigányflorkór eszköztárának ezerszínű csokrát dobja a néző felé. És a néző önfeledten veszi át.

 Nem is utolsó nép ez az én cigányom: Tűz van bennök, uram, hogy szinte süt, ragyog...”

 (Arany János: A nagyidai cigányok)

A mai este bája, hogy választani kell: cigányok élete Európában (és a Trafóban) vagy cigányélet Magyarországon (a RAM Colosseumban). Egymásból következő, mégis egy időben nem látható e két forma. Szerencse, hogy a döntés csak egy estére szól. Nyugtalanul mondanék le bármelyikről.