A halálnem sejteti, sőt jellemzi a leélteket. Nyolcvankilenc évesen szívroham után távozni - ez nem mindennapi életutat sugall. Akiben ennyi szenvedély és tűz van, hogy nem elalvás, hanem valami mély felindultság hozza el a búcsút, annak figyelemre méltó élete lehetett. Ruth St. Denisnek az volt.

A modern tánc egyik úttörője - akit Ted Shawn kapcsán már kicsit megismertünk korábban - az egzotikus miszticizmus és a spiritualizmus által kijelölt térben dolgozott. A táncos a 19. század végére már le merte venni a balettcipőt és a tütüt, el tudta engedni a feszítő formákat, ekkorra a mozdulatok drivejává az önkifejezés vált.

Ruth mindezt megtette, s még tovább ment: behívta a keleti ritmust és a keleti művészetet a nyugati modern táncba. Apró kislányként, amikor még önfeledten nődögélt volna egy kis farmon New Yerseyben, édesanyja rávette, hogy François Delsarte módszerei alapján gyakoroljon. Delsarte a kor elismert színészmesterség tanára volt: ő erőltette, hogy a színész saját érzései alapján dolgozza föl a megformált jellemet. Az elmélet mellett gyakorlati módszertant is kifejlesztett, relaxációs technikával, a testtudat emelésével dolgozott a művészekkel.

Ruth belecsöppent saját érzelmeibe, s nem is szakadt el tőlük többé: egészen fiatalon David Belasco előadásaiban szerepelt. Ekkor vette föl a St. Denis nevet.

Ruth egy művésztársával egyszer Buffalo utcáin sétált, mikor felfigyelt egy reklámra egy dohánybolt oldalán. A plakáton egy megragadó egyiptomi motívum csábította a vásárlókat: Isis istennő ült egy templomban. Ruth beleszeretett a képbe, olyannyira, hogy új útra tért a táncban: kivált a társulatból, szólókarrierbe kezdett és közben hindu bölcseletet tanult. 

Vajon mi a tánc? Ruth St. Denis szerint a spirituális önkifejezés. Ezt tanította Ted Shawn-nak is, házasságuk első időszakában. Ketten alapították a Denishawn iskolát, ami aztán szinte minden  új táncművészet bölcsője lett. Itt tanult például Martha Graham, de náluk képezte magát Doris Humphrey, Evan Burrows Fontaine és Charles Weidman, és a későbbi némafilm sztár Louise Brooks is.

Ekkor már működött az új rendszer, ami miatt St. Denis neve oly fontos a modern tánc történetében, a Synchronic Orchestra. A Synchronic Orchestra technikája és ideája szerint a táncművésznek minden dallamot vissza kell adnia a tánc során, amit a zene számára megmutat a darabban.

1929-ben a gazdasági válság tönkretette a tánciskolát, s egy-két év alatt a művészpár korábban gyümölcsöző kapcsolatát is. 1931 után Ruth visszavonult és új kutatásba kezdett: a vallás és a tánc kapcsolatát fedezte föl, megalapította a Spirituális Művészetek Társaságát.

S hogy miért fontos ez a tánctörténeti vonulat? Mert ebben a percben indul el a tánc mélységeinek megértése: a Denishawn után a tánc már nem pusztán szórakoztatás, hanem önkifejezés, megélés és terápia is.

Három nő áll az éjfekete színpad egy halvány fénytócsájában, láthatatlan orsót pörgetnek, életek felismerhetetlen szálai pendülnek selymesen ujjaik között. Moirák. Ők hárman azok, akik gombolyítják és elvágják az élet fonalát a görög mitológia szerint. Ők hárman döntenek Sorsról és Végzetről. Zeusz és Nüx lányai: az istenek Urának és az Éjszakának leszármazottjai. Rómában párkáknak nevezték őket.

A Budapest Táncszínház fekete egén a halál madarai keringtek: Zachár Lóránd Sec című koreográfiája az elmúlást, az elmúlásban elveszített test utáni létezést boncolja. Megrendítő finomsággal, mégis kérlelhetetlenül.

A moirák után megelevenednek a rítusok: ősi dobok kalapálnak az árnyékvilág főterén, lelkek keresik helyüket egymás mellett. Hol egymás testébe olvasdnak, hol szétválnak, jégtáncosokként siklanak a transzcendens fekete tér olajosan csillogó felületén. Sors és Végzet: a befolyásolhatatlan, könyörtelen és elkerülhetetlen élettények. A Sec-ben már nem kérdés a szabadság, nem kérdés a döntés vagy a változás lehetősége. Minden eldőlt: a halál elvitte az utolsó morzsákat is. Zachár elképzelése szerint ekkor már nem parolázik a lélek istennel, megy, amerre mennie kell. Az Írások szerint.

Könnyed, mégis súlyos léptekkel érkezik a másvilág, kérdés nélkül, mégis homályban. Mintha egy egészen különleges filmre váltott volna jegyet a néző: a saját halálának kockái peregnek a fekete vásznon. Kapcsolatok, elválások, szerelmek és hiúságok, féltékenység és beletörődés, az emberi lét szekvenciáin vezet át a koreográfus és a táncos, miközben egy pillanatra sem adják kézbe a saját sorsot, időnként újra felbukkan a három szövőnő, s figyelmeztet. A Végzetet nem ejtheted át, a Sors nem kérdez, csak válaszol.

A determináció nem pusztán a döntési szabadságot nyirbálja meg a Secben. Megmutatja azt is, hogy mindenkinek végig kell élnie a szerelmet, a búcsút, az összetartozást és az elválást a születése és halála között nyújtózkodó világi tisztáson. Ráébreszt, hogy a Sors önkénye feladatot jelent, s tisztességes fájdalmak és mély boldogság nélkül a moirák nem eresztenek. A Sec nem kesereg, mégsem ad megnyugvást. Keserédes sűrítménye az emberi életnek, hazugságok nélkül.

Budapest Táncfesztivál, 2012. április 28.

Ha bárki elmondaná a gimnazistáknak, hogy az orvos(ság)on és az ügyvéd(ség)en meg a közgazdász(ság)on túl igenis léteznek még értékes és hasznos szakmák, minden másképp alakulna. Lenne például sok képzett ezmegaz (nekem nem mondták el), nem mint most a sok átképzett izémegaz. Lehetne több profi és elismert koreográfus is, például.

Mert mit is tudunk a koreográfusok, a táncosok, a fotósok, a művészeti menedzserek vagy színházigazgatók munkájáról? Semmit. A költő ír, a macska miákol - de hogyan dolgoznak ők, akik nekünk a színházat csinálják?

A most következő videósorozatból minden kiderül. Vall a koreográfus (Hámor József), a táncos (Czár Gergely), a fotós (Kanyó Béla), a művészeti menedzser (Nagy Orsolya) és a színházigazgató (Török Jolán). 

Hogyan készül egy darab? Hogyan működik együtt a táncos és a koreográfus? Mi van előbb: a zene vagy a mozdulat? Érdemes manapság társulatot működtetni? Elsőként a koreográfus válaszol.

szólj hozzá: A koreográfus: Hámor József

A nők azt gondolják, hogy a férfiak azt szeretnék, pedig a férfiak nem is értik, hogy a nők miért rajonganak érte - kezdődhetne ezzel a mondattal a magas sarkú cipő viselésének indokolása. Röviden persze összefoglalható: hosszú láb, feszes fenék, csinos boka - ezért hordanak a nők tűsarkút. De az érem másik oldala: mozogni, járni, táncolni szinte lehetetlen benne, illetve komoly rutinra kell szert tenni, hogy a természeteshez közelítsen közlekedési koreográfiánk. A komikus bokaingó bicegés mellé pedig anatómiai katasztrófát is okoz. Nem véletlen, hogy a magas sarkú cipő kezdetben a hétköznapokat messze elkerülő előkelő férfiak kiváltsága volt. 

Miért is jó a tűsarok?

Nem jó - viszont sokak szerint szép. Jó lehet azoknak, akiknek túlzott ágyéki lordózisuk van (akik őszibarackot tudnának hordani a popsijukon minden megerőltetés nélkül), mert bár a sarok megemelésétől előrebillen picit a medence, egyensúlyozás közben hátrabillenti a delikvens, megfeszíti picit a farizmokat, így védve magát az orrabukástól. Akinek viszont szinte egyenes ez a rész, az ezt a műveletet másképp hajtja végre - és menthetetlenül fájni fog a dereka. És a talpa. És a lábfeje.

Mert hogy működik a lábfej?

A láb felépítése eredetlieg hepehupás talajon való járásra van kitalálva, a sima és kemény felületektől zsibong. Számokban:  26 csont, 33 ízület és 107 szalag építi fel. Testünk súlyának többszörösét is elbírja, pláne, ha hagyjuk mozogni ezeket az apró kis alkatrészeket. Így tudják ugyanis "elszippantani" a terhelést. Az ízületek, inak és szalagok, meg a lágy részek pedig tompítják az ütközéseket a talajraérkezéskor és segítik az elrugaszkodást.

Hogyan árt a tűsarok?

Azzal, hogy viselése közben áthelyeződik a test súlyvonala, a gerinc elveszíti természetes görbületeit, a kompenzálás pedig terheli a térdet. A gerinc görbületeinek átalakulása hát- és nyakfájáshoz vezet. Persze már nem is tudjuk, milyen nyakfájás nélkül az élet, úgyhogy ez nem tántorít el kellő erővel.

Viszont megrövidülhet az Achilles-ín (ami összeköti a vádliizmot a sarokcsonttal), ami miatt fájdalom keletkezik a sarokban.

Kitörik a bokád lányom, üvölti anyu. Ami nem teljesen igaz, de a lényeg, hogy a magas sarkú instabil, ezért a láb enyhén befelé fordul viselése közben, ami valóban növeli a bokaficam kockázatát. 

Ki látott már szélesorrú tűsarkút? A kecses, hamupipőke-lábbelik viselése közben viszont a lábfej terhelése jelentősen megnő, a szűk, elvékonyodó kiképzésű orr-részbe bepréselődnek a lábujjak, ami bütykösödéshez, kalapácsujj kialakulásához vezethet. Ráadásul minden lépés ugrás a semmibe: a sarok kiemelése ellehetetleníti az átgördülést lépés közben, a talp boltozatai nem tudják beteljesíteni tompító szerepüket. 

Ráadásul a magas sarok miatt egy csomó karcsú nőnek pocakja nő, mert a sarkon billegés kivonja a hasizmokat a munkából. Mi a trendi megoldás? Lábfeltöltés és lábujjműtét. Vagy a vékonyabb pénztárcájúaknak itt van néhány tanács egy táncosnő szájából.

Ki más tudná, ha nem a táncművész, hogy mi jó a talpnak?

Egy kis masszázs a talppárnáknak, a saroknak és a talp domborulatainak. Utána pedig munka: edzeni és nyújtani kell a talp izmait, majd a vádlit és a feneket. Hogy pontosan mi a módja, itt megnézheted. 

Ráadásul a pasikat sem kell irigyelni, hogy kimaradnak ebből...

"Jocó lénye egyszerre zavaró és megnyugtató. Vékony testében elképesztő indulatok és békétlenség, ami a meditatív zenék mellett szinte robbanásig feszíti az idegeimet" - írja eg yvolt tanítványa Hámor Józsefről. S persze egyszer, mikor leültem mellé, megkérdeztem. Én csak arra emlékeztem az óráiról, hogy technika-mániás, a végtelenségig ismételtető és könyörtelen. Ebben az értelemben mesterként, koreográfusként zavaró, persze, mindi látja - és nem hagyja - a mellényúlást. Viszont végtelen fegyelme megnyugtató is. Engem betalált ez a jellemzés, őt is. Az indulatra azt mondta, szenvedély, a békétlenségre azt, hogy tűz, a megnyugtatóra azt, hogy béke.

Hámor Jocó néptáncosként kezdte pályafutását, de egy szerencsés véletlen a színpadi tánc felé sodorta. Amikor fölvették a főiskolára egy kísérleti osztályba került: a néptánc mellé odacsapták kiegészítésként a színházi táncot is. A kísérleti osztályok előnye - s hátránya egyben -, hogy mindent kipróbálnak, mindent megtapasztalnak, mindenbe belehalnak, de semmibe nem egészen. Jocó beleszeretett a balettba - s úgy maradt. A fanyar humorú, csontos-inas, eltökélt és ambíciózus táncos gyorsan besöpörte a Fülöp Viktor ösztöndíjat (2005,2006), a legjobb koreográfus díját 2006-ban és az év táncosa díjat (2007). Táncolt Frenáknál, a Magyar Fesztivál Balettben és az Experidance-ben. Tanította többek között a PR-Evolution és a Közép-Európa Táncszínház táncosait is.

A mester-tanítvány viszonyt, a barátságot meséli el férfihangon a Csendmorzsákban. A konklúzió Hámor Jocó életének egyik alapeleme: az ember saját útján egyszerre tanítója és tanítványa a hozzá közel állóknak. 

A Budapest Táncfesztivál második napján mutatta be a Gangaray projekt az Én kis virágoskertem című előadást, amiről azonnal született is egy írás, hiszen ez a darab volt a fesztivál egyetlen premierje. A történet édes-bús: egy hiú kertész és epekedő virágainak élete, ahogyan azt mi, férfiak és nők egymással, a színpadon túl éljük. 

Jocó a kertész, a színpad a kert, az öt táncos pedig a kertben lakó, különböző érzelemvilágú kis nővirág. Aki lemaradt róla és hajlandó szembesülni saját legféltetebb kis hiúságaival, annak érdemes beneveznie rá (május 9., szerda). Amire számíthatsz: profi tánc, jól ismert klasszikus zenék (például Bach, Delibes, Bizet, Mozart), kiváló táncművészek és humor, humor, humor. Az önfeláldozás keserű és groteszk iróniája.