Február közepén debütál a Nemzeti Táncszínház új épülete, nem is akármilyen programsorozattal: itt rendezik meg ugyanis a tavasz egyik legrangosabb hazai tánceseményét, a Budapest Táncfesztivált. A Magyar Nemzeti Balett együttese egy klasszikus válogatással és egy modern esttel is várja a közönséget ezekben a napokban. Az új helyszínről Solymosi Tamás balettigazgatót kérdeztük. 

Fotó: Kaszner Nikolett

 

Ötszáz néző befogadására lesz alkalmas a Nemzeti Táncszínház új épülete, amelyet a ZDA – Zoboki Építésziroda tervei alapján építettek át egy korábban ipari célra létesült épületből. Különleges a színpad, különleges a nézőtér is, de a színház terein kívül egy közösségi kávézó is nyílik az épületben, ahol nem csak az előadásra érkezőket látják szívesen.

Egy új helyszín mindig felkelti az együttesvezetők érdeklődését, hiszen számos új lehetőséget nyit meg, új programokat, új produkciókat lehet álmodni. Talán új közönséget is vonz majd ez az épület, abban azonban egészen biztos vagyok, hogy a táncszerető nézők eljönnek a Millenárisra, és felfedezik ezt az új színházat is a jövőben -

Solymosi Tamás balettigazgató együttese a fesztiválra két előadással, a Turning point címet viselő - a társulat klasszikus repertoárjából összeállított - balettgálával, illetve a Threestyle című új modern esttel készül.

Fotó: Kaszner Nikolett

A szakma február 15-én, egy zárt körű nyitógálán járhatja be az új játszóteret,  a közönség számára pedig másnak nyílik meg a ház. 

A nyilvános, 16-ai ünnepi esten, amelyet február 17-én megismételnek, a Győri Balett és a Zeneakadémia zenekara lép fel a Passage és aPianoPlays című darabbal, utóbbiban Balázs János zongoraművész működik közre -

mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója a Budapest Táncfesztivál sajtótájékoztatóján.

A táncművészet most reneszánszát éli, minden új helyszín csak hozzáadni tud ahhoz a sokszínűséghez, amit ma a magyar tánc képvisel -  

a Magyar Nemzeti Balett társulatával ugyanakkor a jövőben is lehet találkozni a MÜPA színpadán is, mondta el a balettigazgató.

Amikor a projekt elindult, kértem az intézmény vezetőjét, Ertl Pétert, hogy gondolkodjon nagy klasszikus produkciókban is, de természetesen nem az én felelősségem volt a döntés. A Magyar Nemzeti Balett együttesének mérete és profilja - hiszen vagy klasszikus balettet, vagy klasszikus balett alapokra épülő modern darabokat adunk elő - együtt jár azzal, hogy bizonyos technikai feltételeknek teljesülnie kell ahhoz, hogy színpadra tudjunk állni. Nagy örömmel mondhatom, hogy ezek a feltételek az új játszóhelyen adottak, így számunkra is új lehetőségek nyílnak majd a nyitással. 

Egy klasszikus táncfesztivál már régóta a tervek között szerepel, de az Operaház felújított épületének átadása előtt ez nincs a napirenden.

A Budapest Táncfesztivál programjáról itt lehet bővebben olvasni.