Ha valakire azt lehet mondani, hogy arra van predesztinálva, hogy maradandót alkosson, az Esterházy Fanni. Esterházy Péter unokahúga, Esterházy Márton lánya, Esterházy Marcell unokatestvére idén Frenák Pállal dolgozik együtt. Most arról kérdeztük, mit és hogyan szeret megtanulni egy-egy táncszakmai kurzuson.
 

Fotó: Pari Naderi

 

Nagyon sokféle mozgásformát – a klasszikus tánctól a fitnessen keresztül végül megérkeztél a kortárshoz – ismersz, tapasztaltál már eddigi pályafutásod során, a rendelkezésedre álló fizikai eszközkészlet is nagyon sokszínű. Amikor egy workshopra jelentkezel mi motivál elsősorban?

Ami mozgat igazán, az az hogy belekóstoljak valami esetleg újba vagy másba mint ami a  megszokott, és hogy kicsit jobban megismerjem azt, aki tartja a workshopot. Találkozzak egy másik nézőponttal, felfogással. És persze, hogy jól kifárasszam magam. 

Mi alapján döntesz, hogy kihez mész el tanulni?

Általában azokra a workshopokra megyek el, amik az én ízlési körömben mozognak és tudom, hogy máshogy fogok kijönni onnan, mint ahogy bementem.

Minden workshop egy “fröccs”, egy sűrített, koncentrált tér – mit lehet ezekben a napokban megtanulni: konkrét technikákat vagy inkább nézőpontokat?

Mindkettőt. Mindenki más, és különbözően látunk tereket, embereket, technikákat.. Nekem személy szerint nagyon frissítő egy másik látásmódot hallani, majd elmélkedni rajta, még ha tegyük fel, nem is egyezik a véleményemmel. Fel is nyithatja a szemünket, vagy akár igazol valamit bennünk, mindenkinél mást vált ki. A technikai részt tekintve szintén.

Fotó: Talabér Tamás

Akram Khan és Naharin számodra két ikonikus koreográfus. Ha általánosítunk: milyen attitűd nyűgöz le bennük? 

Igen, két eszméletlen koreográfus és művész, a rengeteg sok másik mellett. De ha már őket hoztad vissza, mindketten hihetetlen képeket és egy olyan világot raknak színpadra, amibe - jó értelemben - beleborzongok, brutális táncosokkal, akiket már inkább aliennek neveznék, nem is embereknek. Tömören: Kultúra. Tisztelet. Mozgás nyelvezete. Libabőr. 

Miben látod magad erősnek és miben kevésbé? Mennyire vagy tudatos abban, hogy milyen területeken fejleszted magad?

Erősnek látom magam a fizikális dolgokban, örökké harcoló, fel nem adó típus vagyok. Ami kevésbé az erősségem, az a fizikai színház, annak is a beszéd része. Inkább hosszabb monológokra gondolok, ha egyszer kétszer meg kell szólalni az nem probléma, de alapjáraton nazáális vagyok, amit  én sem szívesen hallgatok. Imádok ilyen előadásokra járni, de magamat kevésbé tudom ebben elképzelni, inkább mozdulat alapú vagyok, és ez által hozok karaktereket, mint verbálisan. Persze az életben egy hiperaktív dumagép vagyok, de az más kérdés…

Mi az, amit még nem tapasztaltál meg, de vágysz rá táncművészként?

Mire vágyom? Hm, sok mindenre…(nevet) Klisé vagy sablon, de valami maradandót alkotni. Családomban ott van nekem négy erős példa, akik mozgatóan hatnak rám. Elsősorban édesanyám, aki világ életében keményen dolgozó nő volt, elérve azt amit szeretett volna, erős személyiséggel és művészi vénával megáldva. Nagybátyám Péter, aki író volt és eszméletlen az amit létrehozott, megalkotott. Édesapám aki válogatott focista volt, ő is letett egy keveset az asztalra, illetve unokatestvérem Marcell, aki képzőművészként ejti ámulatba az embereket. Tehát fel van adva a lecke. 

 Fotó: Julian Tinoco Vilchez

Három workshopon vettél részt a Trafóban most: elmondanád nekünk, hogy melyik mit adott? Mit viszel magaddal belőlük?

Mind a három workshop remek volt. Louise hihetetlenül energetikus, korát is tekintve. Nagyon inspiráló személyiség. Box alapú kurzust adott, amit azért is imádtam mert jómagam is járok box edzésekre – a kedvesem vitt bele – és szerelem lett.  Roberttel a tér egyszerűségét, logikáját figyeltük meg, illetve hogy ki milyen döntéseket hoz meg ebben az adott térben. A McGregor kurzus pedig párádés volt. Kis tréning – nem gondoltam volna de már hiányzott kicsit ez a cunningham alapú mocorgás – illetve koreográfia. A társulatból James és Jacob tartották. Egyrészt imádom ezt a társulatot és amit képviselnek, másrészt James-t ismerem is és így még boldogabb volt a lelkem. Gyönyörű táncosok kívül-belül. 

A kortárstánc szcéna Frenák Luttéjéből ismert meg, most milyen projekteken dolgozol éppen? 

Jelenleg épp az Un-on dolgozunk, mivel most beállok Pali és Milán mellé a darabba. Ezenkívül Lutte és Hir-o jön vissza, illetve a nyáron majd Írországban projektezem.