Egy férfitől, aki meghatározta a 20. század táncművészetét. Egy férfitől, akit először keblére ölelt, majd elhajított a cári Oroszország. Egy férfitől, aki mindent elveszített, mert egy magyar nőbe szeretett bele. Nem csak az egzisztenciáját, az eszét is. Vaclav Nizsinszkij lenyűgöző és félelmetes életét egy másik legenda, Mikhail Barisnyikov kelti életre. A Levél a férfihoz (Letter to a man) premierjét idén júliusra ígérte a The New York Times.

 

Mikhail Barisnyikov, a világhírű balettművész - aki a Szex és New York című szappanoperában is elvarázsolta már nők millióit  - sokoldalúságához és jelenidejűségéhez nem fér kétség: ismerjük klasszikus balettek főszereplőjeként, de kortárs koreográfusként, modellként és streetdancerként is. Ezúttal visszatér a klasszikushoz, de mégsem a megszokott módon. Robert Wilsonnal közösen úgy mutatják be az orosz balett egyik legnagyobb (egyébként lengyel származású) alakját, ahogy még senki (saját felesége sem) tette. Miután színpadra állították Daniil Kharms történetét, az Idős hölgyet, most Nizsinszkij életét dolgozzák fel. Több lesz mint balett, ígérik.

Itt Barisnyikov arról beszél, miért éppen Kharms történetét választották.

A premiert egyébként a Spoletoi Fesztiválra, idén júliusra ígérték, de a napokban érkezett a hír, hogy a műre még várni kell, 2016 májusáig. Addig viszont mindent elmondunk róla, ami tudható.

A "Letter to a Man" egy one-man show lesz a tervek szerint (még a cím is csak munkacím volt, mikor legutóbb szó esett róla), Barisnyikov viszi majd a vállán Nizsinszkij történetének terheit. Nem véletlen a levél: a mű alapja a nagyszerű és elismert táncművész-koreográfus, Nizsinszkij, 1919 januárja és márciusa között íródott naplója. A napló szövegét 1936-ban publikálták először, ekkor derült ki, hogy a táncművész súlyos mentális problémákkal küzdött. 

Barisnyikov egyébként nem először vette elő ezt az anyagot, még közös filmet is terveztek belőle Ingmar Bergmannal. De végül ez a film nem valósult meg. Aztán Nizsinszkij naplójának kronológiába rendezett kiadása ismét felvetette a kérdést. És a válasz is megszületett: Darryl Pinckney, aki korábban már Kharms szövegét is adaptálta, dramatizálta Nizsinszkij naplóját is. 

De ki is volt Nizsinszkij?

Legtöbbet talán felesége, a magyar színésznő, Pulszky Romola tollából tudhatunk meg róla. Ugyanis Romola írt egy könyvet, igazat, leleplezőt -  a könyvet aztán Kassák Lajos 1936-ban a Nyugat hasábjain méltatta.

Nizsinszkij 1890 februárjában született Kievben. Turnézó táncospár gyermeke, olyan szülők hozták a világra, akiket belső nyugtalanságok hajszoltak egyik helyről a másikra, a művészet bolondjai voltak anélkül, hogy igazán művészekké váltak volna, a kiteljesedést szomjuhozták anélkül, hogy gyökeret tudtak volna ereszteni, gyerekeket nemzettek anélkül, hogy emberi módon gondoskodni tudtak volna róluk. Vaszlav, a gyerek Nizsinszkij, bárha egész kicsiny korában is fellépett, mint táncos, azt lehetne mondani, a művészetre született s mégis úgy kezdte életét, mint az uccagyerek, nevelés nélkül, kegyetlen nincstelenségben, a pocsolyák szélén ténfergett mindaddig, amíg a Cári Tánciskolába fel nem vették. Ekkor kilenc éves volt s tizenhét éves korában, mikor első nagyobb szerepét eltáncolta - Saljapin, aki akkor a Cári Opera tagja volt, odalépett hozzá, mindkét orcáján megcsókolta és azt mondta neki: «Szlavuska, táncolj mindig úgy, ahogyan ma este táncoltál». A csillag, amely a porban született, repülni kezdett fel az egek felé.

De az ember olyan gyönge lény, aki nem csak önmagából, és önmagának él, millió tényező befolyásolja, emeli és megtiporja. A fiatal táncos, aki szép volt, jámborul szelid és tüneményesen tehetséges, egy napon X herceg társaságába keveredett és ekkor kezdődött el számára a kálváriajárás, amelyet a csillagsors mellé osztott ki neki az élet. Amit a fiatal Nizsinszkij X herceg társaságában látott és tapasztalt, az több volt legényemberek dorbézolásánál. Valószínű, hogy Nizsinszkij homoszekszuális vagy biszekszuális hajlamai, amelyeknél fogva később Djagilev végzetes hatása alá került, X herceg palotájában nyilatkoztak meg először. Djagilev húsz évvel volt idősebb Nizsinszkijnél és mégis: ...«azonnal utat talált az ifjú zárkózottságán át, megnyerte barátságát, amelyet minden félreértés és összeveszés ellenére Vaszlav változatlanul mindvégig megőrzött.

Erős, rugalmas teste, szubtilis, fiúsan visszahúzódó viselkedése, mely annyi nőies lágysággal párosult s az a szilárd, izzó erő, amely jellemének fő alkatrésze volt, egyaránt elbűvölte Djagilevet. Nizsinszkij hosszú esztendőkig vergődött Djagilev mellett, valósággal birtokolta őt ez az ember, szerette és féltékenykedett rá s mikor szakításra került köztük a sor, akkor ellene támadt, mint az ördög. Attól sem riadt vissza, hogy kegyetlen intrikáival, feneketlen gyűlölködésével az élete ellen törjön.

 Mikor Djagilev megtudta, hogy Nizsinszkij megnősült, hirtelen falfehérré változott és elájult a fájdalomtól s mikor Djagilev elküldte a sürgönyt, melyben arról értesíti Nizsinszkijt, hogy többé ne jelenjen meg a próbákon, többé nem tekinti őt a balett tagjának, Nizsinszkij összeroskad kétségbeesésében s talán ez volt az a pillanat, amely megfordította a fiatal ember és a kiváló művész egész életútját. Djagilev segítségével repült föl a magasba és Djagilev üldözte be őt az őrültek házába.

Ebben a játékban senki sem nyert, mindenki vesztett. Nizsinszkijné leírja azt a jelenetet, mikor Djagilev egyszer meglátogatja egykori legkedvesebb s most gyógyíthatatlanul beteg barátját. Így szólította meg: «Vaca, milyen lusta vagy. Gyere, gyere, szükségem van rád; fel kell, hogy lépj kedvemért az Orosz Balettben.» De Vaszlav csak a fejét rázta. «Nem tudok, mert őrült vagyok.» Djagilev elfordult és sírvafakadt.

A depressziós zseni történetét mutatja be a "Levél a férfihoz" - várhatóan jövő  májusban. Addig marad nekünk a csodálatos Nizsinszkij, felvételről.