Magyar. A tizenegyedik. Győrben. Csupa tánc. Akinek elege van a kánikulából, aki szeretne egy kicsit gyönyörködni, vagy nem látta még a Ne bánts! című előadást, annak a jövő héten Győrben a helye, mert a magyar tánc most odaköltözik - és ami még szebb, a gyerekek is, mert az Első Magyar Gyermek Táncfesztivál is elkezdődik ezzel egy időben, egy helyen.

 

Ott lesz mindenki, aki számít

Először is persze mindenki, aki Győr büszkesége: így a megnyitó után rögtön Gláser Márton (a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola növendéke) mutatja be a berlini XII. Tanzolympon I. helyezést elért szóló produkcióját, majd a Győri Balett Uneven (Kizökkent) című premier előadása következik. Amiről egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy egyfelvonásos balettről van szó és Cayetano Soto koreografálta 2010-ben, egyébként az Aspeni Santa Fe Balett részére. Soto pedig ezt mondta róla: "Amikor reggel felébredtem, nem tudtam, hogy a világnak melyik részén vagyok". A sok üzleti repülőút okozta idegesség és térbeli tájékozódási zavar, David Lang (Pulitzer-díjas) minimalista zeneszerző intenzív zenéje együttesen vezetett a koreográfia távirati stílusához.” Soto kizökkent szellemi állapotát, fizikai egyensúlyvesztését az általa tervezett, sarkánál megemelkedő színpad is jól illusztrálja - írja a színlap. Mi pedig várjuk a hatást.

Hétfőn azért kapunk egy kicsit a növendékekből is: a Magyar Táncművészeti Főiskola végzős balett növendékei koncertvizsgájuk egy részletét, Kulcsár Noémi Bolero kortárs koreográfiáját adják elő, így, ebben a formában utoljára.

Kislányom, Anne Frank

A Szegedi Kortárs Balett a Tavaszi áldozattal mutatkozik be, a Pécsi Balett pedig idei új darabját, a Carment viszi színre. A Budapest Táncszínház holokauszt évfordulóra készült műve a Kislányom, Anne Frank drámaian mutatja be a tragikus sorsú zsidó kislány életének utolsó epizódjait ötvözve a tánc és a próza kifejező erejét.

„Nyolcunkat itt a Hátsó traktusban egy darabka kék égnek képzelem, melyet komor, fekete viharfelhők vesznek körül. És ez a körbefogott darabka kékség, ahol élünk, egyelőre még biztonságos, de a közelgő veszedelmek felhőgyűrűje egyre szorosabban bekerít minket. (…) Nézünk mindnyájan lefelé, ahol az emberek egymással harcolnak, nézünk fölfelé, ahonnan nyugalom és szépség árad, de se föl, se le nem juthatunk, egy nagy, sötét kolosszus állja utunkat (…)" Szinte mindenki ismeri ezt a szöveget, vagy a szöveg egy-egy részletét. Egy kislány írta ezt a naplójába, miközben a II. Világháború viharfelhői egyre jobban gyülekeztek a feje fölött. Nyolc rejtőzködő életét tudósítja, szinte napi rendszerességgel, de a leginkább mégis saját magával ismertet meg bennünket. A Budapest Táncszínház előadása ennek a különleges, életszerető embernek a személyiségét próbálta kibontani, a tánc és az irodalom határán egyensúlyozva. A lánya naplóját először olvasó édesapa hangján, de Anne saját gondolatain keresztül jutnak el hozzánk a rejtőzködők életének apró zörejei, az élet lüktetése, a félelem és a bátorság dübörgése, a puha lépések neszében rejlő idegfeszültség.

A fáradhatatlan keresők

Az egyedi hangvételű, kísérletező kortárs művészek legjava megmutatja magát a nagyszínpad deszkáin: az Inversedance- Fodor Zoltán Társulata az Eszter című alkotással, a Frenák Pál Társulat a Fiúkkal, a South Bohemian Balett az About Kafka című premier darabjával jelentkezik.

Feledy János: Psyché

A Kisfaludy Terem fesztivál programjában a hazai kísérletező, kortárs társulatok idén irodalmi műveket, illetve azok ihlette darabokat szerepeltetnek. A Forte Társulat F.G. Lorca Bernarda Alba háza alapján készített darabot, Feledi János táncjátékát Weöres Sándor Psyché című műve ihlette, a Kulcsár Noémi – Tellabor társulat pedig Tennessee Williams A vágy villamosa drámáját dolgozta fel. A PR – Evolution Dance Company a P.P. Pasoliniproject című alkotásával a negyven évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolt karizmatikus olasz filmrendezőre emlékezik Szakály György főszereplésével.

Forras: cultura.hu

És persze a tradíciók

A tradicionális tánckincs a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kodály-feldolgozásokat is tartalmazó Napszédítő / Páva-variációk című táncjátékán, és az ExperiDance Production vadonatúj showján az Én, Leonardo-n keresztül jelenik meg a Nagyszínpadon. A zárónap a társművészet jegyében zajlik, a Recirquel Újcirkusz Társulat Cirkusz az éjszakában című darabbal kápráztatja el a közönséget.

 Sok más

Lesznek persze klasszikus meg könnyűzenei koncertek, bemutatkozik a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola is, valamint Pirók Zsófia, Fülöp Viktor ösztöndíjas flamenco táncművész és együttese, a Suspiros - Sóhajok című előadással.

A hazai néptánc profi nagyágyúi mellett a határon túli és hazai kisebb együttesek, amatőr csoportok is fellépnek majd. A Regös Táncműhely 15 éves jubileumi műsorát adja elő a színház előtt, a Lippentő Táncegyüttes szintén a szabadtéri színpadon lép fel, a Maros Művészegyüttes, és a Duna Táncműhely pedig a Kisfaludy teremben mutatkozik majd be.

Szokásos és szeretett kockáink

A fesztivál kísérőprogramjai közül a Táncoló filmkockák az alkalmazott táncművészet egyik legnépszerűbb formájával, a filmbetétekkel foglalkozik a táncoló ikonok alakjain keresztül a 80-as évek meghatározó zenés filmjeiig. Lakatos János táncos – koreográfus előadásai a Nemzeti Táncszínház egyik legnépszerűbb ismeretterjesztő sorozata.

Továbbá a táncszakma 

A fesztivál félidejénél rendezik meg a táncszakma képviselőinek fórumát, amely az egy éve zajló egyeztetések és viták összegzéseképpen a Magyar Nemzeti Táncprogram munkaanyagát véglegesíti majd. Ez a dokumentum a hazai táncművészet helyzetének feltárásán kívül a legégetőbb gondok megoldására tesz javaslatot a szakma széleskörű összefogásával, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A készülő dokumentum érinti a táncos életpályamodell korszerűsítését, a szakmai nyugdíjak feltételeit, a fesztiválok helyzetét, a táncos életjáradékot és átképzési alapot, az oktatás, valamint a képzés időszerű feladatait.