Odanézünk, majd inkább elfordulunk. Felháborodunk, aztán inkább belemarkolunk a sósmogyoróba és témát váltunk. A sors úgy hozza, hogy ezek a dolgok mindig másokkal történnek meg. A szomszéddal, a szomszéd gyerekével. Velünk és a mi gyerekeinkkel soha. A Győri Balett társulata ezúttal nem marad szótlan, rátöri az ajtót a meztelen és elviselhetetlen valóságra. Ma minden ötödik gyereket bántalmaznak, s a bántalmazott gyerekek javarészt éppen a családtagoktól szenvednek.

 

Három szoba, háromféle félelem és frusztráltság, egyikben a lány vergődik, másikban az anya, harmadikban az erőszaktevő apa. A darab története hétköznapi, egyszerű és borzalmas: a serdülő lányban az apa meglátja azt a nőt, akit már jóval korábban összetört saját feleségében. Amikor rádöbben, hogy lánya szerelmet ébreszt egy másik férfiban, elveszi tőle és magáévá teszi. Hiszen jogos tulajdona. A bimbózó nőiesség összetörik, az anya belerokkana fájdalomba, az apa a bűntudat és a szégyen ketrecébe zárja a nőket. Senki nem látja, senki nem segít. Minden éppen úgy történik, ahogy szokott. 

A Győri Balett előadása éppen csak az elviselhető távolságot teremti meg, nem játssza túl a valóságot, nem akar szépíteni vagy ízléstelenné magyarázni. Nem lépi át a hatókörét, nem magyaráz és nem magyarázkodik. Fiataloknak készült, azért, hogy merjenek beszélni és beszélgetni erről a témáról.

A lány nem kislány már, inkább erotikus, nőiességét bontogató fiatal nő, a feleség sem idős, mégis meghajlította hátát a férfi, akinek a szeretet csak a birtoklásban van jelen. Dühének démona járja be a házt, nem hagyja aludni, öltözi, gondolkodni, érezni és élni a többieket. A többiek, a megalázott és megszégyenített nők pedig tűrik. Nem beszélnek, nem kérnek segítséget, nem fordulnak kifelé. És hozzájuk sem fordul senki.

A Ne bánts! fájdalmat okoz. Fájdalmat okoz annak, aki az életére ismer rá, annak, aki számára a családon belüli erőszak idegen fogalom. Megérint akkor, ha te vagy a szomszéd, akkor is, ha te vagy a lány, akit a saját apja erőszakol meg, akkor is, ha te vagy az anya, aki mindent tagadna és inkább maszkot húz az arca elé, csak cselekednie ne kelljen és akkor is, ha te vagy a férfi, aki fájdalmat okoz. Mert éppen ez derül ki: amíg nem teszel ellene, te is részese vagy ennek az iszonynak. Nézőként is.

És az alkotók

Számtalan tanulmány, számos saját élmény segítette a darab alkotóit, Velekei László koreográfus minden táncosát elvitte egy védett házba, Bencze Emőke pszichológus kísérte a munkát. “Minden ötödik gyerek abúzus áldozata az Európa Tanács adatai szerint, de ez persze csak becslés. Az erőszakos cselekményeket 70 százalékban közeli ismerősök és családtagok követik el. Amit mi ebből az egészből látunk, csak a jéghegy csúcsa, hiszen nyilvánvaló, hogy a verbális erőszak, a megfélemlítés, a fizikai bántalmazás körüli más típusú agresszíó a legtöbb esetben nem derül ki” - mondta Bencze Emőke, aki Győrben maga is bántalmazott fiatalokkal dolgozik. “Az derül ki a legnehezebben, ha valakit szexuálisan bántalmaztak. Eddig egyetlen egy esetben fordult elő velem, hogy konkrétan ezzel kerestek meg. Sokkal jellemzőbb, hogy veréssel, verbális agresszió kezelésével keresnek meg és a terápia alatt derül ki, hogy még szexuális abúzus is van a történetben. És a legritkább alkalom az, hogy ezzel még foglalkozni is szeretnének a kliensek.”

Nem akartam egy befejezett történetet, nem akartam, hogy megoldjuk vagy megoldási javaslatot adjunk, egy helyzetet szerettem volna megmutatni, olyan helyzetet, ami egyáltalán nem ritka, mégsem beszélünk róla - ezt már Velekei László mesélte. Az ötlet egy osztrák történetből indult, majd fejlődött darabbá. “Amikor az apa rádöbben, hogy az anya már nem nő, viszont a lánya azzá vált, akkor kezdődik az igazi dráma. Nem tudjuk, az anya miért nem szól, miért lett azzá, aki, de nem is ez az érdekes. Az önmagában egy dráma lehetne, de most nem ez volt a cél. Az apáról sem tudjuk, kicsoda és miért tette ilyenné a nőket maga körül. Csak azt látjuk, hogy amikor rádöbben, hogy nő lett a lányból, megerőszakolja, de nem is ő, hanem a belőle kiáramló vízió, ami azután mindenhol ott van, a lány álmaiban, a konyhában, megmérgezi az egész légkört. Nem akartam, hogy naturális legyen, nem ezen van a hagsúly. Itt nem a fizikai sík a lényeges, hanem az érzelmi, a nézőket is érzelmeiken keresztül próbáljuk lekötni, nem annyira a technika vagy a virtuozitás a fontos. Ilyen értelemben most fontosabb az érzelmi mint az esztétikai hatás. Szerintem a táncnak, a művészetnek van társadalmi felelőssége. Ez a darab erről szól, ezt akarja. Hogy utána már ne lehessen úgy viselkedni, mint előtte.”