Van, akit felébreszt, erotikát, szenvedélyt és dinamizmust hoz az életébe, van, aki harmóniát és belső békét, kiegyensúlyozottságot talál benne, másokat meg kiveri a hideg veríték, ha meg kell mozdulniuk nyilvánosan. Mit mondanak ők, a táncparkett szélén kínban fürödve bárpultot támasztók?

Ehhez én nem vagyok elég magabiztos - aki erre hivatkozva pattintja le a táncba hívókat, nem érzi magát elég öntudatosnak, elég stabil önképpel rendelkezőnek ahhoz, hogy megkockáztassa, valaki esetleg majd jól leszólja. És nem is vesz észre mást, csak ezt a lehetőséget, amit önként, tálcán kínál a külvilágnak. Úgyhogy nem kínálja inkább. Ők a "nem táncolok, mert ügyetlenül csinálom és mindenki engem figyel", meg a "nem táncolok, mert úgyis kiröhögnek" - karakterek, akik sosem öltöznek át a strandon törülközőbe bugyolálva, vagy ha mégis, izgatottan forgatják a fejüket jobbra-balra, hogy elcsípjék a pillanatot, mikor senki nem figyel. Ők azok, akikről aztán mindig leesik a törülköző, így tevékenységüket végül is joggal szorítják az öltöző védett falai közé. Számos kudarc is érte őket az iskolai testnevelés órákon, ennek számát az új tanrend hálistennek megsokszorozza, több hely lesz a táncolóknak szombat este, nagyszerű. A kérdés persze az, honnan ez a végtagokat gúzsba kötő, partykiller-frusztráció?

Hosszadalmas kutatás után valóban brit tudósaink rádöbbentek, hogy az önbizalomhiány komoly táncgátló tényező, s aki sem a testével, sem a többiek testével nincs jóban, az nem fog mindenféle zenékre táncra perdülni. Miért is kellene a pszichológiának beelőznie a józan észt? Van persze, aki pontosan megfogalmazza mit érez (ez általában a pasikra jellemző): túl ronda vagyok, túl idiótán nézek ki, komikus a mozgásom.

Az emlegetett tanulmány arra is rámutat, hogy a választóvonal nem a partnerrel vagy egyedül táncolás, hanem az egyáltalán és a soha nem táncolás között húzódik. Azaz: aki szeret és mer, az csinálja, aki meg nem, az nem. Előbbit nem érdekli a forma, a zene, a partner tehetsége vagy a kihívás nehézsége - és utóbbit sem.

A rossz hír az, hogy az első, gyerekkori élmény abban is meghatározó, hogyan és miképp táncolunk: aki a szülővel jókat tudott táncolni, annak nyert ügye van. Aki ugyan nem táncolt együtt velük, de legalább biztatást kapott, közepes esélyekkel indul, aki pedig kifejezetten undorodott anyu tologatásától, azt három ifával sem lehet majd táncba vontatni. 

Vannak persze a praktikus táncosok is, akik külön csoportot képeznek, hiszen tulajdonképpen egészen mást csinálnak táncolás címszó alatt. Ők azok, akik eltökélten párválasztásra használják ezt a fórumot, majd házasságban, párkapcsolatban, de legkésőbb az első gyerek születése után leszoknak róla. Válás után pedig újra találkozhatunk velük a körút remek tánciskoláiban.

Peter Lovatt szerint, aki a kedvenc táncpszichológia-kutatónk, alapvetően genetikus és hormonális okai vannak a tánckészségnek, sőt a táncra való hajlamnak - így annak is, ki lesz önfeledten erotikus tánc közben és ki groteszk. Ezeken a faktorokon pedig ugye nem lehet változtatni. Azon viszont igen, mennyire érdekli a jelző a táncost. 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Kevesen ismerik jobban saját testük rezdüléseit, mint a profi táncosok, ráadásul ők - szemben mondjuk a hivatásos sportolókkal, akiknél a hangsúly a precizitáson, koncentráción és a fizikai erőn van - érzelmeikkel is dolgoznak egy-egy mozdulatsor kialakítása közben. Ebből az következne, hogy a táncosok feje, lelke és teste olyan harmóniában van, amire a nem táncolók csak áhítoznak. A Kaliforniai Egyetem kutatása azonban egészen más eredménnyel zárult.

A vizsgálat során a rendszeres Vipassana meditációt végzőket és a táncművészeket hasonlították össze, méghozzá abból a szempontból, hogy érzelmeik mennyire követik a testük változásait, például a légzést és szívverést. Sokat nem kell magyarázni, hogyan érez az, akinek összetörik a szíve - s nem véletlen, hogy a lelki változásokat ilyen plasztikusan, fizikai síkon fejezzük ki, hiszen a test és a lélek nyelve elválaszthatatlan egymástól.

A gondolatok testre gyakorolt hatása, e két dimenzió együttmozgása, kölcsönhatása ezért olyan izgalmas a pszichét kutatók számára. A UC Berkeley kutatói arra jutottak, hogy hiába a táncos állandó figyelme, gondolatait, érzelmeit alig köti össze erősebb kapocs testével, mint egy átlagemberét. Más a helyzet azonban a rendszeres meditálóknál.

A Vipassana meditáció India egyik legősibb technikája, közel 2500 éve tanítják és gyakorolják. Semmilyen vallási színezete nincs, a puszta ítélet- és előítéletmentes megfigyelésen alapul. Az elme és a test kapcsolatára összepontosít, és megtanítja felismerni a felbukkanó érzelmek, érzetek gyökerét és hatását mind fizikai, mind szellemi, emocionális síkon. Lebontja az illúziókat és gátat szab a képzelgésnek - miközben megtanítja az őszinte, befolyásolásmentes figyelmet. Ezek után persze nem meglepő az eredmény.

A kísérletben 21-21 önkéntes segített a kutatóknak a táncosok és a meditációt gyakorlók közül, a kontrollcsoport pedig szintén 21, közepesen aktív felnőttből állt, akik nem fogalalkoztak profi sporttal, sem meditációval.

A résztvevők testére elektródákat helyeztek, s mérték a szívverésüket miközben megindító, vagy éppen felkavaró filmjeleneteket mutattak nekik. A végén jelölniük kellett érzelmeik fokát, s szóba kellett önteniük a bennük megjelent indulatok irányát is. Az eredmény azt mutatta, hogy hasonló érzelmeket éltek meg a csoportok tagjai, de a kimondott érzelem foka és a szívverés üteme csak a meditálók esetében volt összhangban, a táncosoknak fogalmuk sem volt testük rezdüléseiről. Ráadásul nem volt különbség a kontrollcsoport és a táncosok eredményei között.

Összességében az derült ki tehát, hogy az érzelmek fizikai szintű érzékelésre nem a táncosok, hanem a meditálók kenyere, s ha kordában akarod tartani az érzelmeidet, jobban jársz, ha Vipassanával kezdesz foglalkozni. Ha viszont nem csak a testtudattal, hanem a súlyoddal is problémáid vannak, akkor érdemes vegyíteni a kettőt.

 

 

 

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Két-három évtizednyi munka után a táncosok (ahogy a focisták, no meg a bírák is) nyugdíjba mennek. Persze, ha úgy nézzük, hogy 5-6 éves koruk óta keményen dolgoznak azért, hogy profik legyenek, akkor közel negyven évről van szó. Számolni tehát fölösleges, mégis, szinte minden táncművésztől megkérdezik: mihez kezd majd, ha pályája elindul lefelé a lejtőn, ha már nem tudja eltáncolni ezt vagy azt a szerepet, mi lesz, ha megcsúnyul, meghízik, ha a teste fölmondja a szolgálatot? Beveri az orrát a landolásnál vagy előtte inkább összeszed még egy-két főiskolai diplomát? Netán elmegy koreográfusnak? Ők pedig rezignáltan és fölöttébb jólnevelten, sajgó tagjaikat lapogatva válaszolnak valamit.

A koreográfusok ráadásul egyre többet követelnek: a táncos mozogjon jobban, mint egy akrobata, legyen tökéletesen képzett balettművész, ruganyossága vetekedjen egy tornászéval, ne féljen, ha plafonról kell lógnia negyven percen keresztül, közben persze igyon vért és köpjön mást, vagy fordítva.

(Yang LiPing szólótánca a videón, illusztrációként szolgál épp.)

 

Hogyan viselik el a táncosok a testtel, a sérülésekkel kapcsolatos feszültséget, a "mindent most kell megoldanom", "nem sérülhetek le"- típusú őrjítő gondolatok nyomását? A Royal Balett rezidens pszichológusa húsz éven át élt olyan táncosok, masszőrök, terapeuták mellett, akiknek ez volt a legfontosabb kérdésük. "A munkám olyan, mintha keresném Borsószem királykisasszony húsz rétegű ágymatraca alatt azt a bizonyos borsószemet, ami nem hagyja nyugodni" - Britt Tajet-Foxell nemcsak táncosokkal, hanem olimpikonokkal, élsportolókkal is évtizedeken keresztül foglalkozott. Pályáját egyébként gyógytornászként kezdte, aztán ráébredt, hogy az izmokban is az van, ami a fejben.

Először a táncosok testét, sérüléseit próbálta helyre hozni, rájött, hogy vannak szabályszerűségek: a férfiak általában hátproblémákkal, a nők inkább a lábsérülésekkel keresték meg. Az is feltűnt számára, hogy ugyanazzal a sérüléssel és gyógymóddal egészen más eredményre jut egy-egy táncos esetében. Van, aki azonnal felépül, van, aki évekig kínlódik, s talán sosem áll színpadra többé egy komolyabb bokaszalag-szakadás után. "A táncosok nagyon intelligens, öntudatos és hipermotivált emberek, viszont semmiféle kontrollt nem gyakorolhatnak a mozdulataik, a testük felett. Engedelmességre tanítják őket. Képességeiktől, tehetségüktől és vágyaiktól függetlenül sokszor ugyanabban a sorban kell állniuk, ugyanazokat a mozdulatokat kell kivitelezniük. Eközben pedig rágja őket a kétely, hogy azt sem tudják, kik ők valójában."

 

(Royal Ballett, Alice in Wonderland)

Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy a fizikai fájdalom összhangban van a lélekkel, a pszichével, hogy a betegségek lelki okait épp annyira érdemes föltárni, mint a fizikai gyógyulás útját megtalálni. Magyarán a testen keresztül tud a lélek a legegyszerűbben kommunikálni. Tajet-Foxell a fájdalom megértésén keresztül keresi a gyógyulást  - együtt a táncossal.

"A táncosok általában egy álmot követnek, hajthatatlanul, miközben nem is tudják pontosan megfogalmazi ezt az álmot." A fájdalom megmutatja a határokat és segít az álmok reális kereteinek lefektetésében. A táncpszichológus dolga, hogy "lehorgonyozza" a vágyakat - közösen a táncossal. Így a félelem elmúlik, s a karrier is kiegyensúlyozottan, kevesebb sérüléssel halad előre. A sportolóknál ma már nálunk is van erre példa, szinte minden csapatnak van saját terapeutája, aki segít földolgozni a sikereket és kudarcokat. A táncosok fájdalmára viszont csak kevesen kíváncsiak.

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Reggel. Csörög az óra, recseg a napfelkelte, ropognak a csontok, zakatol a kávéfőző, sistereg a gőz, kiabálnak kint a madarak, minden ébredés kicsit ugyanaz, legyen hétfő vagy kedd. Legyen már péntek! Zuhany, kapkodós öltözés, rohanás, autó vagy békávé, rálépnek a lábfejedre, szórakozottan semmibajozol, vagy felcsattansz, szórakozottan neharagudjozik az idegen, reméled, hogy soha nem látod vagy lesz nálad egy fenyegetésre alkalmas ernyő, ha mégis. Munkahely, a főnök meg a másik, beszél, aztán abbahagyja. Verkli. Ebéd, még néhány óra és elmúlik, ha hétfő, ha kedd. Elmúlik a péntek is. Monotónia és kiegyensúlyozott vágyakozás valami más után, egy kis szabadság után - ezek váltják egymást. Esti rutin a munka után, vacsora vagy mozi, meseolvasás, szeretet vagy szeretethiány. Nehezen változó élmények, lassan mozduló kapcsolatok és hangulatok. Feltéve, hogy nem írod át a napokat, az érzeteket egy kis mozgással, harmóniával és gyönyörűséggel. A saját tested csodájával.

Anatole France szerint „a szép mozgás a szem muzsikája”. Kikapcsol akkor is, ha csinálod, akkor is ha nézed. Hiszen a testtartás, a mozgás tükrözi azt, hogyan érzed magad, milyen az önképed, mennyire vagy büszke, határozott vagy épp félénk, bizonytalan, mennyire vagy szomorú vagy boldog, mennyire vagy teljes.

Minden lelki folyamat nyomot hagy a testen, és fordítva, a test történetei hatnak a mentális élményekre. Mit tud az önfeledt tánc? Kikapcsol és energetizál, növeli az állóképességet, formálja a testet, de ami izgalmasabb, a kiegyensúlyozott, boldog élet felé tereli a lelket. Nemcsak az öröm rajzol mosolyt, hanem fordítva is igaz, a mosoly örömöt ébreszt. A tánc segítségével könnyebben dolgozod föl a mindennapi stresszt és viseled el a monotóniát (vagy változtatsz rajta), relaxáltabb leszel, jobban bízol majd magadban, könnyebben fejezed ki magad verbálisan is, a tánc segít az önelfogadásban, fejleszti a kreativitást és a fantáziát. Nem véletlenül használják terápiaként évezredek óta. Aki táncol, megszépül és harmonikussá, kiegyensúlyozottá válik.

A testtudat fejlesztése nem csak azért fontos, mert nem sikerül a tudatosabb megfigyelőknek minden lelki problémát azonnal felfedniük, hanem azért is, mert segítségével nagyon egyszerű technikákkal alakítható a hangulatod. Ami bánt, feldolgozhatóvá válik, ami nyomaszt, kezelhetővé, ami feltuningol, megélhetővé és megtapasztalhatóvá. ezzel dolgoznak a mozgás- és táncterapeuták, a Body Mind Centering, Feldenkrais, Alexander technika és a jóga is. Ezek a technikák, rendszerek segítenek abban, hogy végtelen pontosságal tudatosítsd a testi érzeteidet, s megértsd azok okait. Hosszabb távon pedig megtanítják, hogyan urald a tested, hogyan változtass indulataid irányán. Paradox módon: minél tudatosabb vagy, annál önfeledtebben tudsz mozogni, annál több spontaneitást engedsz majd az életedbe. Ehhez pedig nem is kell más, csak egy kis örömtánc. Akár egyedül is.

 

 

 

 

 

kommentek: 1

Tovább olvasom

Minden nőt foglalkoztat a kérdés: a jó mozgású pasiknak csak a kisugárzása vonz minket, vagy rejezik vonzódásunk mögött valamilyen genetikai gyökerű beidegződés is? A Northumbria University és a Göttingeni Egyetem kutatói megnyugtatják a kétségek közt vergődő nőket: a jól táncoló pasikban egy közös vonás van, mégpedig az, hogy rendesek a csajokkal. Szóval nem az ösztöneink után loholunk eszetlen, hanem megalapozottan választjuk a jót, mikor egy harmonikus mozgású pasit az ágyunk felé terelünk.

A két egyetem 48 felnőtt (18-42 év közötti) férfit vizsgált a következő menetrend szerint: először egy személyiségtesztet kellett kitölteniük, majd táncoltak egyet Robbie Williams kifilézett dalára, a Let Me Entertain You dobszólamára. A táncot fölvették és avatarok segítségével mustravideókat készítettek, hogy a nézőket ne kábítsák el a külsőségek. Ezután megkértek 53 nőt  (17 és 57 év között), hogy pontozzák az avatarokat ízlésük szerint - végül a személyiségteszteket összevetették a kapott pontszámokkal. A teszten 5 jellemvonás fokát vizsgálták: nyitottság-kíváncsiság, lelkiismeretesség, extrovertáltság, együttérzés, valamint neurózisra való hajlam.

Az eredmény pedig hízelgő a női nem bölcsességére nézve: minél lelkiismeretesebbnek  és együttérzőbbnek bizonyult ugyanis egy férfi a személyiségteszt alapján, annál magasabb pontszámot kapott a táncára. Kevés férfit vetek górcső alá, mégis úgy tűnik, az extrovertált pasik jobban táncolnak a neurotikusoknál, de az új dolgokra nyitottak rosszabbul, mint az extrovertáltak.

A konklúzió: ki kell hajigálni az ablakon a morális skrupulusokat és ítélni kell táncalapon. Pont akkora a tévedés lehetősége, mint bármikor máskor. És hogy tudjuk, mi a tuti, ezen a videón egy megbízható és empatikus férfi tánca látható.

 

kommentek: 0

Tovább olvasom
«
12