Milyen a Férfi? Egyáltalán: férfi vagy Férfi? Hódító szemétláda, érzelmes és líraian gyöngéd szerelmes, vagy valami egészen más? Kegyetlen vagy gyönyörű? A Fiúk soha nem fog kimenni a divatból. Minél közelebb lépünk, annál kevésbé értjük. És annál lenyűgözőbb ez az univerzum. Frenák 1998-as első verziójából most újabb, felújítottabb érkezik a Trafó színpadára.

Fotó:Trafo.hu

kommentek: 0

Tovább olvasom

Ötvenedszer is intim

Jubilál Frenák Pál egyik leglátványosabb, legvörösebb előadása, az In TimE, A darabot október 25-én mutatja be ötvenedszer a társulat, ezúttal az Átriumban. Lesz nagyon limitált-szériás táskakollekció, beavató backstage-videó vetítés, de az is kiderül, hogy tovább masírozott-e az előadás a nyers testiség irányába, mióta utoljára láttuk.

Fotó: Átrium Színház

kommentek: 0

Tovább olvasom

Csak a testünk vagyunk

Fotó: Átrium Színház

Csak a test - vörös rózsák között vonagló, egy másik testbe csavarodó, megalázott és kiélvezett, gyönyörre vágyó, kontrollvesztett test. Frenák Pál In TimE című koreográfiája öt éve van színpadon, alakul és tisztul le a szemünk előtt. Egyre nyersebb, egyre sallagmentesebb, egyre testibb.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Nászéjszaka gumiketrecben

Könnyűtiszta, testetlen, tüll esküvői ruhák keringőznek vadidegen férfiakkal, azok próbálnak a középiskolai szalagavatón tanultakból odavarrni néhány lépéskombinációt, valahol az angolkeringő és a palotás között félúton elveszítik a ritmust, a ruhababát, nevetünk, jól van ez így. Frenák Hymenje egyszerre volt nagyon idegesítően sematikus, néhány pillanatra mégis kifejezetten magával ragadó. 

Hymen: az angol szó egyszerre jelent szűzhártyát és nászt - akadályt és fájdalmat, tisztaságot és szétszakítást, vért, elköteleződést, megromlást és elhasználódást.

( „Az ókori görögök Hymenaiosznak, a rómaiak Hymennek hívták azt az istent, akit hol Apollón, hol pedig Dionüszosz fiaként emlegettek. Származása bármennyire is bizonytalan volt, nagy tiszteletnek örvendett, s neve egyszerre jelentette a lakodalmat, a nászt és a dicséretére énekelt éneket" - emlékeztet a koreográfus.)

Egy esküvőn felbukkan a Család, a maga nyerseségében, fogyatékosságaival, mindenki ünneplő alatt rejtegeti apró kis lélektorzulásait éjfélig, de aztán kiszabadulnak a mellkasokból múlt tövises indácskái és felsebzik a rokonok bőrét. Nyomasztó és örömtelen násztánc ez - néha túlzottan is talán.

Az öt szereplő, a család öt alkotóeleme mintha nem tudná pontosan, milyen viszonyban is van a másikkal: nem érthető, ki kinek a pincsije, ki kit gyűlöl és kivel is szeretkezik.

Kerekesszékbe kényszerült testvérük groteszk manírral vágyik a többiek szeretetére, oda nem illésével valami egészen tompa lelki kényelmet biztosítva a nézőnek. De a drámaiság feloldása - mint Frenáknál mindig - most is mesteri: fekete bakancsot húzva gyalogolnak át az aráknak öltözött családtagok minden látszaton. Kimutatják végre, mi pedig nevethetünk végre - mégis feldereng valami hasznos tanulságféle, katarzisféle, valami rendezőelvszerű. Vagy csak egy ötlet, ami sajnos gyorsan elvész. 

Felhangzik viszont Brahms Magyar táncok egyik tétele (konkrétan az ötödik) és végleg elpárolog a varázs. Lehetne ez humoros is, groteszk, vagy eredeti, itt mégis erőltetettnek hat, szövetidegennek. 

Frenák zsenialitását nem ennek a darabnak a dunsztosüvegében fogjuk tárolni- vagy ha igen, az legalább annyit árul el a nézőről, mint amennyit a koreográfusról. A Hymen leleplező akar lenni, de pusztán nyers marad, együttérzőnek mutatja magát, miközben esetlen csak, torkodra akarja forrasztani mély igazságaival a szót, viszont csak elhadarja a lényeget. Kár érte.

Na, bulizzunk tüllben - bakancsban...

kommentek: 0

Tovább olvasom