Sport. Nem sport, tánc. Nem tánc, szabad mozgás és életforma. Nem életforma, több, nyers és őszinte öröm. Ezek a NIA. Meg még egy csokor nőiesség, felszabadultság, spontaneitás, móka és kacagás. Azoknak persze, akik ezt szeretik. Ezt a holisztikus fitnesz irányzatot...

A NIA (mozaik)szó szerint így fest: Neuromuscular Integrative Action. Viszonylag fiatal karrierje van: alapítói Debbie és Carlos Rosas fitness és aerobic instruktorok voltak az Egyesült Államokban, saját életükben pedig előszeretettel vizsgálták a keleti mozgásformákat. Aztán úgy látták, hogy a keletit nem érti meg kellőképp egy nyugati test és előálltak egy  keverccsel, ami tud energiákkal dolgozni, de nem kell hozzá különösebb elmélyülés - így a felületes nyugatinak is működik. S hogy teljes legyen a kép, mellépakolták a táncterápia tapasztalatait is. Így lett a NIA ma az, ami, egy olyan mozgásvilág, amiben egyaránt megtalálhatóak a keleti harcművészetekből átvett Tai-Chi, Tae-Kwon-Do, Aikido elemek, a jóga pozíciók és a nyugati táncművészetének stílusai, a modern tánc, Duncan dance, jazz tánc, funky, illetve a terápiás módszerek közül az Alexander technika és a Feldenkrais módszer is. széles merítés, nagy kockázat. Hiszen minden stílust nagyon alaposan meg kell ismerni ahhoz, hogy felelősséggel lehessen új módszerrel oltani. Különösen igaz ez az egészen más központokkal és hangsúlyokkal dolgozó keleti technikák és a jóga esetében. De no risk, no gain. S úgy tűnik, a a NIA megtalált valamit, ha nem is egy új "zsánert", de mindenképpen valami felemelőt.

Súlyos, erős, tartalmas mozdulatok, mint egy afrikai termékenységi tánc, semmi manír, csaka  a ltezés öröme, az együtt mozdulás önfeledtsége, a test minden ízének, porcának, görbületének vállalása - ez a NIA alapja. Elfogadás, a test egyediségének tisztelete és vállalása. Ez a technika saját bevallása szerint nem csupán a mozdulatokat használja, hanem a mozgás energiáját, sőt a filozófiáját is - minden tánclépés közelebb visz a teljességhez.

Transzállapotra utazik: a Tai-Chi áramlását töri meg a feszült küzdősport elemekkel, a jazzes stílusban felszabadít és a funkyval ruganyossá tesz. Kérdés, hogy ilyen kavalkádban melyik megélésre van idő. Miközben ezernyi jótékony hatása van: segíti a szív-és érrendszer, a légző és izomrendszer erősödését, növeli a rugalmasságot, hajlékonyságot és az állóképességet, sőt segíti a relaxációt, az ellazulást is.

Szóval ajánlott mindenkinek, aki nem akar transztáncolni, de mégis akar, aki nem szeretne órákon keresztül energiagömböket forgatni, de mégis akar, akinek nincs mersze jazztáncolni, de mégis szeretne, aki nem tud önfeledten freedance-t nyomni, de mégis tud. Összességében mindenkinek alapul és valószínűleg csak keveseknek végcélul. 

Ültem egy romkocsmában, a romkocsma minden ízével és miniszterelnöki jelzőjével egyetemben, mikor egy kidolgozott izomzatú, mégis törékeny szőke lány érkezett, hátán és jobb karján lila gyógytornász-tapasszal. Mondta, rúdtáncon húzta meg. Akkor rájöttem, hogy a rúdtáncról valószínűleg egészen mást gondolok. Valami Natalie Portmaneset.

Miközben a rúdtánc valami egész más? A húszas évek elejének cirkuszsátraiból az ötvenes évek lokáljaiba vándorló műfajnak ma már két iránya is elterjedt: fitness és szórakoztatás. Míg a századelőn az artisták bővítették repertoárjukat azzal, hogy a cirkuszi sátor rúdját is bevonták az eszköztárba, addig a század közepén már az erotikán volt a hangsúly. Így a 21. század elején pedig mindkét megközelítés érvényes. Van, aki fitnesszel, van, aki vetkőzik. A lila gyógytornász szalagok az első értelmezésre utalnak...

Merthogy a rúdtánc elterjedt edzésformává avanzsált, mivel kifejezetten komoly általános erőnlétet és állóképességet követel meg. Technkiailag a táncos a saját testsúlyát használja ellenállásként, miközben az egész testet formálja. És minden, ami tánc: zene, öröm, adrenalinból sejtszintű boldogság és eufória, hajlékonyság és jó kondíció.

Ráadásul egyre több férfi kezdi el gyakorolni: Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és az USA-ban a táncstúdiókban már kizárólag férfiak számára isvan lehetőség edzeni. 2007-ben például a kínai országos rúdtánc bajnokságot egy férfi nyerte meg, és a 2011-es, Magyarországon megrendezett világbajnokságon már férfi kategóriában is indulhattak versenyzők.

Rúdtáncból is kétféle van, nem csak rúdtánc-irányzatból: a hagyományos rúd és a forgó rúd, mindkét esetben üreges fémből vagy sárgarézből van és padlótól plafonig ér. A standard átmérő általában 5 cm, mivel így kényelmesen meg lehet fogni egy kézzel is. Ázsiában a standard méret kicsit kisebb, 4,5 cm körüli. A forgó rúd csupán annyiban különbözik a hagyományos rúdtól, hogy nem stabil, hanem forog. Ennek a célja, hogy a rúdtáncos gyorsabban tudjon pörögni, ami egyrészt igen látványos, másrészt azonban meg is nehezít néhány gyakorlatot. A versenyeken legtöbbször mindkét rúdon be kell mutatniuk gyakorlatokat a versenyzőknek. Bár, látván a videókat, az erotikus showelemek itt sem maradnak el.

A bajnokságokon például szigorúan tilos a mezítlenség. A versenyzőket a következők szerint pontozzák: technika, kivitelezés, átkötés, eredetiség, rugalmasság és stílus. Ugyanúgy mint a műkorcsolyában a rúdtánc bajnokságon is vannak kötelező elemek, amiket a versenyzőknek be kell mutatniuk és szabadon választható gyakorlat, ahol az indulók szabadon engedhetik fantáziájukat és akár saját maguk által kifejlesztett, új elemeket is előadhatnak.

Az első profi világbajnokságot, a „Miss Pole Dance World” versenyt 2005-ben rendezték meg Amszterdamban, amit a brit Elena Gibson nyert meg. Azonban másnap a versenyzőt diszkvalifikálták a szervezők, így a címet a második helyezett, a japán Reiko Suemune kapta meg. A világbajnokságot azóta is évente rendezik meg: 2009-ben Jamaicában, 2010-ben Svájcban, idén pedig Magyarországon rendezik. Van nyilván maestro rúdtáncos, ő Felix Cane, nem mellesleg a Cirque de Soleil táncosa.

A villik élnek is és halnak is, ők azok a nyugtalan, esküvőjük előtt az élettől elrabolt menyasszonyok, akik éjfélkor az árnyékvilág küszöbén táncolva csábítják az út vándorait, hűtlen kedvesüket, de jaj annak, aki a táncba áll, nem lesz képes elmenekülni soha már, kegyetlen halállal hal majd a közös táncban. A történetet Théophile Gautier barátjától, Heinrich Heinétől hallotta és Verney Saint Georges-zsal, a párizsi Opera gyakorlott szövegírójával együtt dolgozta át olyan baletté, ami azóta is minden magára adó társulat repertoárjában szerepel. Százhatvan éve - ami egy ilyen gyorsan változó, formálódó művészetnél, mint a tánc egészen elképesztő teljesítmény.

A történet maga egyszerű és tragikus mese: Albrecht, egy nemesi család sarja hevesen udvarol a vidék legcsinosabb leányának, Gisellenek. Azért, hogy megszerezze a lányt, hazudik kilétét illetően, Loyd néven, magát gazdának mondva kéri meg Giselle kezét. Az elővigyázatlan és naív lány beleszeret a csalóba, nem tudva, hogy annak a herceg lánya a jegyese. Giselle igent mond a szélhámosnak, barátja szavára sem hallgat, aki sejti, hogy Loydot súlyos titkok veszik körül.

Egyszer csak vadászni indul a hercegi udvar, s Giselle szembe találkozik Albrecht valódi jegyesével, aki rájön a csalásra és elmondja a parasztlánynak, hogy a férfi nemesi származású, s ráadásul a vőlegénye. Giselle fájdalmában megőrül és megöli magát. (Alessandra Ferri táncolja most nekünk.)

A balett második felvonása a lány temetése. Sírjánál megjelenik a villik, a démoni, túlvilági szüzek királynője, aki maguk közé hívja. Szerencsétlenségére ott van Giselle barátja, akit táncra bírnak, s belehal. Albrecht is eljön, őt Giselle viszi táncba, s nem engedi el hajnali négyig, amíg a villik ereje el nem száll. Megmenti Albrecht életét - s ezt ő is tudja, összetörten, meghasonlottan omlik a lány sírjára.

Gautier, akit Baudelaire "a francia irodalom mágusának" nevezett, fantáziáját a hátborzongató túlvilág megformálása kötötte le, míg Saint Georges az előzményekre, a tragikus falusi történet realitásának bemutatására koncentrált. Így keletkezett a tánctörténet egyik legsikeresebb romantikus balettlibrettoja, amelyben a romantika mindkét főbb követelménye, a nemzeti karakter-tánc, a való élet ábrázolása és a lebegésszerű spicc-tánc is teret kapott. A balett bemutatója 1841-ben Gautier-nak akkora sikert hozott, hogy ezután már nemcsak balettkritikákat és esztétikai tanulmányokat írt, hanem ünnepelt balett-szövegíróvá lépett elő. Később egyébként Jankó betyár címen magyar tárgyú balett-pantomim-szöveget is írt, amit 1858-ban a párizsi Port Saint Martin színházban mutattak be.

Nincs mozdulat, amit ne lehetne vízben végezni. Sőt. ami ne lenne még jobb vízben - ezen gondolkodtam dinnyeszeletelés közben azon lamentálva, hogy zuhany előtt, alatt vagy után kellene betömni a jéghideg kockákat. Ahogy a Nagy kékség csúcsjelenetében, mikor pezsgőt tölt Jean Reno a szupercuki Jean-Marc Barr poharába, na úgy kellene létezni. Víz alatt.

A gondolattól felpezsdülve kezdtem utánanézni, mit is tehet az ember, ha nem búvár, viszont szereti a táncot és esze ágában sincs kidugni a fejét a vízből. Nem okozott nagy meglepetést: rájuk vár (ránk vár) az aquatánc.

Lehet, hogy nem a legizgalmasabb sport és nem a legfelkavaróbb táncélmény, viszont sok bajra gyógyír lehet a vizitánc, hiszen kíméletes az ízületekhez, mégis edzi az izmokat, jót tesz a keringésnek és a légzőszervrendszernek, szóval összességében biológiai csoda. És ami még tutibb, hogy az edző szerint sem úszni, sem táncolni nem kell tudni hozzá. Ami azért kicsit disszonáns - aki nem tud úszni, nyilván félelmekkel salsázik a vízben, aki meg táncolni nem tud, elképzelése sem lehet a lépésekről. Bár ha mindkét műfaj ismeretlen, a tudatlanság felszabadító birtokában könnyűszerrel érkezik a jóérzés az aquadancerhez.

Az expertek szerint az aquadance erősít és fogyaszt - a szkeptikus hozzáteszi, mint minden rendszeresen végzett testmozgás. Viszont az tény, hogy a speciális vízi mozgás bizonyos állapotok, betegségek rehabilitációjában nagyon hatékonyan tud működni. Ráadásul jó a túlsúlyosoknak, mivel a víz csökkenti a gravitáció hatását (minden vízbe mártott test, kisangyalom), ugyanaz a dinamikus mozgás így nem terheli annyira a gerincoszlopot, az ízületeket és a szalagokat, mint szárazföldön.

Ugyanakkor a víz közegellenállása közel 12-szerese a levegőjének, így az elvégzett mozgás az izmokat is keményen megdolgoztatja. Csodálatos azoknak is, akiknek gerincproblémájuk (az emberek 98%-a), vagy bármilyen mozgásszervi problémájuk van, mert a vízben tapasztalható hidrosztatikai nyomás segíti a mozgásunkat, csökkenti a fájdalmakat. Ezek az előnyök plusz a tánc eufóriája már bárkit képes meggyógyítani. Nem beszélve az asztmásokról, akik a vízfelszín feletti párás levegőtől gyógyulnak, és a "hangulatzavarokkal" közdőkről, akiket az endorfin úgyis kiüt.

És ez a sok előny mind gyönyörűen látszik a Cirque de Soleil koreográfiáján... Szóval - vízre fel és vízbe fejest, akár dinnyével pezsgővel vagy csak egy tánccal.

Ebben a sűrű, mézédes forróságban csak jégkockákkal a nyakban, marokban, lábikrán érdemes mozdulni. Vagy marad a nemmozdulás. Utóbbi eset kifejezetten egészségtelen, így közületileg egyáltalán nem tanácsolható, viszont éppígy ártalmas az egészségre a mozgás a rekkenő hőben. Viszont nem az a vízben vagy a jégen. Mert egyrészt jég  máshol is van, műből, víz is van, igaziból és műből is. Ma a jég tűnt szimpatikusabbnak.

Korcsolya nélkül nyilván nincs se jégtánc, se műkorcsolya, csak lomha, esős-kelős csúszkálás, bokatörés, csípőficam, idősebb korban ebből felfekvés majd tüdőgyulladás és halál. Szóval rengeteget köszönhetünk E.W. Bushnellnek, aki megalkotta az első fém éllel rendelkező korcsolyát - nem is oly rég, a 19. század vége felé. A késői születésért cserébe a korcsolyával kapcsolatos sportok roppant gyorsan tettek szert kirobbanó népszerűségre: a jégtánc már az 1908-as londoni, és az 1920-as antwerpeni nyári játékok programjába bekerült, ráadásul külön férfi, női és páros kategóriában is.

Persze korcsolyaszerű létezett már az ősidőkben is, csak egészen más funkciója és kiképzése volt: rénszarvas vagy ló csontból készült, eleinte nem is csatolták a lábhoz, hanem a talp a csont redős felületén tapadt meg. Lassacskán azért rádöbbentek, hogy egy biztonságosabb megoldás után kell nézni, átfúrták a csontot és bőrszíjakkal a lábukhoz kötözték. Egészen a középkorig azonban csak az egyik lábon volt korcsolya, a másik láb a támasztó- és elrugaszkodó "alkalmatosság" volt. Viszont már az 1300-as években megjelent a fából készült korcsolya, melynek foglalatába vasdarabot is tettek. Ekkor már rendeztek versenyeket is, két csoportra osztva a jeges tavon hajlított botokkal hajtották a labdát - és megszületett a jégkorong. előbb mint a foci. Hummm.

A jégtánc és a műkorcsolya kis túlzással olyan viszonyban vannak egymással, mint a Giselle és egy balettóra. Szóval a műkorcsolya alapvetően technikai fókuszú, merevebb szabályokkal, nagyon egyértelmű pontozással (hiszen mindkettő olimpiai sportág), míg a jégtánc, ahogy nevében is hordja legfőbb attribútumát, kvázi parkett-tánc a jégen. 

A műkorcsolyában van páros és női, illetve férfi, mindháromban egy rövidprogramot (legföljebb 2 perc 50 másodperc hosszúságú) és egy kűrt kell bemutatni. Fő elemei az ugrások, forgások, lépéssorok, illetve ezek kombinációi (ilyenkor kurjongat a sportriporter olyanokat, hogy axel, lutz és dupla lutz, juhééé, meg rittberger és loop, ezekből leszúrt és toe vagy flip). 

S hogy érezzük a súlyát: a magyar sport első világbajnoka egy műkorcsolyázólány volt a századelőn. Kronberger Lilyt (vagy Kronberger Lilit) a női műkorcsolyázás magyar úttörőjének is tartják. Ráadásul az első nők egyike volt, aki a műkorcsolyázott, olyannyira, hogy kezdetben konkrétan férfiakkal kellett versenyeznie. Az első két világbajnoki versenyén 1906 és 1907-ben bronzérmét nyert, a sziléziai Troppauban lett először világbajnok, a címet háromszor védte meg Budapesten, Berlinben és Bécsben. Még egy csillag ragyogott ezidőtájt a magyar műkorcsolya női egén: Méray-Horváth Zsófia. Aztán a negyvenes évekig, Kékessy Andreáig senki.Kékessy és Király Ede viszont ezüstöt nyert St. Moritzban (1948), majd a következő két olimpián a Nagy testvérpár, Marianna és László szerzett két bronzot. Az 1980-as játékokon Regőczy Krisztina és Sallay András csalással maradt le az aranyéremről, azóta viszont a legsikeresebb helyezésünk egy hetedik hely volt, amit csak Engi Klára és Tóth Attila tudott szintén felmutatni.

Visszatérve a tánchoz, mármint a jégtánchoz: a nagyon pontos kivitelezés mellett sokkal nagyobb szabadság jellemzi a koreográfiát tekintve, mint a műkorcsolyát. Kevesebb trüváj viszont több emelés és kötöttebb lépéssorok. A jégtáncban a pár tagjai nem távolodhatnak el egymástól olyan mértékben és annyi időre, mint a páros műkorcsolyában - sőt valamiért ebben a műfajban nem emelheti a pasi a feje fölé a csajt. Régebben a programban volt egy kötelező tánc, amit sorsolással választottak az előre lefixált 4 tánc közül minden versenyen, egy eredeti tánc, ami három tánc keveerékéből állt össze és egy négyperces kűr. Most kicsit beütött a műkorcsolya-ménkü, már nincs kötelező tánc, van viszont rövid tánc és szabad tánc, amit csak becéznek szabadnak, hiszen nagyon durván, számítógépes programok segítségével méricskélik a technikai elemek kivitelezését.

Szerelmem, Zsenya. Polgári nevén Jevgenyij Viktorovics Pljuscsenko, a hihetetlen virtuozitással, energiával, tehetséggel, humorral táncoló nyolcszoros orosz bajnok, hatszoros Európa-bajnok, háromszoros világbajnok műkorcsolyázó, akit nem szabad elmulasztani a borús téli esték közvetítései idején. Itt épp Nizsinszkij emlékének adózik.