Gabriel Romero 11 éves, táncművésznek készül. Ő az egyedüli fiú a tréningeken, de ez egyáltalán nem tántorítja el. Billy Elliotként küzd azért, hogy azzal foglalkozhasson, amire született.

 

 

A tánc több mint sport, a tánc művészet - mondja a 60 Second Docs kisfilmjében megszólaló Gabriel Romero, aki büszkén vállalja saját szenvedélyét még akkor is, ha ezzel ellehetetleníti magát a kortársai között. Mert a legtöbb srác nem érti, miért nem focizik - és miért megy el lányokkal balettórára.

Gabriel 11 éves és rettenetesen eltökélt. Megtapasztalta és megtanulta, mennyi munkával és erőfeszítéssel  - mind fizikailag, mind mentálisan - jár a mindennapi gyakorlás, fejlődés. És közben küzd a társadalmi előítéletek ellen is.

Amikor elmondom valakinek, hogy táncolok, mindig negatív visszajelzést kapok. Igazán szomorú, ezt mondják. 

De Gabrilet nem lehet eltántorítani. Azt gondolja, hogy a tánc arról szól, hogyan öntsd az érzelmeidet mozdulatokba.

Nincs rám hatással, hogy egyedüli fiú vagyok a teremben. Persze örülnék, ha több fiút is bátorítani lehetne a táncra, de a legtöbben azt gondolják, hogy a tánc túl lányos. Pedig legalább annyi erőfeszítéssel jár táncossá válni mint focistává... 

Miért is vagyunk előítéletesek?

Mert megszoktuk, mert keveset tudunk - röviden és leegyszerűsítve ez a pszichológia válasza. 

A szociálpszichológusok szerint a konkrét, egyedi előítéletek tanulás, tapasztalat útján keletkeznek, de előítéleteink nagy részét "készen" kapjuk a környezetünktől.  A rossz hír az, hogy a mély előítéletekkel élő ember gyakorlatilag immunis mindenféle információval szemben, ami ellentmondana a meggyőződésének. A jó hír viszont az, hogy ha nem olyan mély az előítélet gyökere, tudással, több információval lehet alakítani, változtatni.

Ahogy tette Misty Copeland - és ahogy teszi Gabriel is.

Ne keverjük a sztereotípiákkal

Mert az előítélet olyan sztereotípia, mely nem változik meg tapasztalat hatására, hanem stabilan fennmarad. Sztereotípiáinkat pedig általában éppen tudatlanságunk szüli - mondják a pszichológusok.

Visszatérve a kérdésre: miért is van erre szükségünk?

Mert fontos az önigazolás. Ez történik akkor, ha például valamilyen módon kárt okozunk egy másik embernek vagy embercsoportnak, akkor  - hogy elviseljük  ennek a súlyát - cselekedetünk igazolása céljából a sértettet lekicsinyeljük. 

Mert hatalomra vágyunk. Pláne, ha nincs valós hatalmunk, akkor igazán jól esik, ha valaki még nálunk is rosszabb helyzetben van. Rajta köszörülhetjük a nyelvünket.

Egy összetettebb válasz: mert valaki gazdasági vagy politikai értelemben konkurenciát jelent. Kimutatták például, hogy akkor, amikor nagyobb a munkanélküliség, sokkal diszkriminatívabb a társadalom. 

És kell egy bűnbak. Ha valami vagy valaki frusztrál minket, de túl "kicsik" vagyunk, hogy az igazi "bűnöst" felelősségre vonjuk, akkor meg szokta tenni egy bűnbak is.

Vannak, akik előítéletes környezetben nőttek fel, és ezt viszik is magukkal.

Vannak, akiknek nagyon fontos, hogy konform módon viselkedjenek, azaz úgy, ahogy szerintük azt mások elvárják tőlük. Azaz, amit többség csinál, ahogyan a többség gondolkodik, azt követik ők is.

Mit kell tennünk, hogy ne az legyen a válasz: sajnálom?

Amit Gabriel tesz. Beszélni a táncról, elmondani, miért izgalmas, milyen kihívásokat rejt és mennyire nehéz jó táncossá válni. És persze megmutatni a példaképeket. Akár a rosszfiúkat is...