Más kérdés, hogy ami károsítja a vírust, az hosszú távon nincs jó hatással az ember bőrére, szemére. Ez a lámpa pedig nem más, mint az UV-C, ami az ultraibolya fényt használja fertőtlenítésre.

Rotterdamban kipróbálták az UV-C lámpát (kép innen).

 

Viszont, ha az ötlet működik, visszatérhetnénk a színházakba, a mozikba, és az utcai kulturális rendezvényekre is. 

A képen látható installáció egy egy fekete gömbből és egy fölötte UV-fényt szóró lámpából áll: a lámpa fénye a gömb segítségével egy "biztonságos zónát" rajzol a földre, ezen belül lehet félelem nélkül találkozni. Az ultraibolya fény fertőtlenít, azaz csökkenti a levegőben lévő vírusrészecskék számát, így redukálja a vírus terjedésének esélyét is. Az alkotás ötletgazdája a holland tervező, Daan Roosegaarde, aki szerint:

Néhány perc alatt vírusmentessé (99,9%-ban) tudunk tenni egy kijelölt helyet, nyilván az időjárási körülményektől és a helytől függően, így viszont a megbetegedés, vagy egymás megfertőzésének kockázatát radikálisan tudjuk csökkenteni.

A tervező szerint ez a megoldás csak a közösségi terek, a találkozások biztonságosabbá tételét segíti elő, nem jelenti azt, hogy ne kellene alkalmazni a vakcinát vagy a maszkot:

Az Urban Sun nem gyógyítja meg azokat, akik koronavírusban megbetegedtek, de segít a találkozásokat biztonságosabbá tenni, a szociális távolságokat csökkenteni.

Nature című tudományos lap egyik 2020-as novemberi cikke már foglalkozott az UV-C lámpák használatának lehetőségével, a fertőtlenítés e módja egyáltalán nem ismeretlen az ezzel foglalkozók előtt. Azt tehát tudtuk, hogy az UV-C lámpák és az ultraibolya fény hatékonyan semlegesítik a vírusokat, vsizont károsítják a szemet és a bőrt. 

Roosegaarde ebben az installációban ezért az ipari szabványnál alacsonyabb, 222 hullámhosszú ultraibolya fényt használt, és arra is figyeltek, hogy a táncosok kevés ideig legyenek kitéve a közvetlen fénynek.

Kérdés az, hogy ezzel az eszközzel szabadtéri nyári fesztiválokat lehet-e már tartani - veti fel a De Zeen című holland lap.