Az évadban jubilál a Trafó is, már 15 éve működik, de azért nem ünneplik szét magukat. Idén is minden a kísérletezésről szól majd, decemberig külföldiekkel, januártól viszont a magyar függetlenek felvonultatásával - ezt ígérte legalábbis a Nagy József ügyvezető igazgatása és Szabó Gyuri vezénylete alatt álló intézmény. 

Fotón az új évad mappája, Nagy Gergő munkája.

Ősszel folytatódik a 200% tánc, ami csak a nyaranta Bécsben megrendezésre kerülő ImpulzTanz volumenéhez fogható. Fellép a Trafóban Marie Chouinard, Michael Clark és Wim Vandekeybus a nagyágyúk közül, de olyan itthon még kevésbé ismert fiatalok is, mint Ikuyo Kuroda, aki a japán Batik társulatot viszi és az izraeli Sharon Eyal, és New York-i Kyle Abrahams.

Ebből a sorból persze a legelső,  a kanadai Marie Chouinard ígéri az egyik legizgalmasabb estét, három év kihagyás után most a legfrissebb produkcióját hozza a magyar színpadra december 6-án és 7-én, amit egyébként épp a bécsi közönség már élvezhetett júliusban. A HENRI MICHAUX: MOUVEMENTS egy egyfelvonásos, Michaux könyvének balett-fordítása, a GYMNOPÉDIES pedig 11 táncos duettjének mozgékony egymásba fordulása.

Az újdonság mellett lesz legenda is a színpadon: Vandekeybus legelső - és azóta már felújított - darabja a What the body does not remember?. 

Ismét látható lesz egy két éve készült Wim Vandekeybus munka is, amelyben a magyar táncos/koreográfus Mészáros Máté is közreműködött. Az Ultima Vez sűrű jelenléte tulajdonképpen egy háromrészes sorozat: az első két rész a belga koreográfus pályafutását követi, a honnan indul - hova jut el kérdéskörön keresztül, az utolsó állomás pedig Mészáros Máté saját, egészestés műve, amelynek létrejöttét Vandekeybus / az Ultima Vez is támogatja.

A skót származású híres balettművész, Michael Clark is jelen lesz az őszi programban. Clark története minden társadalmi törvényszerűséggel szemben íródik. Már a '70-es években teljesen szembe fordult a balett konvencióival, és a punk polgárpukkasztó világával jegyzet el magát. Most, legújabb munkájában pedig visszatér a botrányos kezdethez - és David Bowie zenéjéhez.  

A táncok sorozata szeptemberben a csak női táncosokból álló együttessel, a Batikkal indul. Ikuyo Kuroda együttese saját bevallása szerint nem máshonnan, hanem a belső pszichéből szabadítja fel energiát az Itt van Japán! fesztiválon.