Mióta a Magyar Nemzeti Balettben táncol, szinte egyfolytában a színpadon van. Harmadszor tanulja, alakítja Petipa híres Don Quijote-jának női főszereplőjét, Kitrit. Tatiana Melnik szereti, ha mély és fájdalmasan nehéz egy szerep, de azért szívesen nyugszik meg, ha “csak” szerelmes lányt alakít. Interjú

Fotó: Emmer László

 

Nem tűnik fáradtnak, pedig “nagyüzem” van. Spartacus Flaviáját, Don Quijote Kitrijét táncolja, szinte párhuzamosan.

 Nem, tényleg nem fáraszt el ez a két darab, sokkal inkább feltölt. Annyira más a két karakter, annyira elválnak egymástól, hogy kifejezetten üdítő velük párhuzamosan foglalkozni. A Spartacus egy drámai, nehéz, sűrű darab, míg a Don Quijote egy víg, szerelmi történet, ami nem különösebben megterhelő érzelmileg.  Személy szerint tényleg annak örülök, ha ennyire mást játszhatok a színpadon esténként: a Spartacus közben az ember szinte fájdalmat érez, utána olyan egyszerűnek tűnik a DonQuijote-ot csinálni, amiben tényleg elég pusztán örülni.

Fotó: Pályi Zsófia/ Spartacus

Akkor hagyjuk a drámát és beszéljünk Kitriről inkább! Hogyan alakult ez a szerelmes, apjával a szeretett férfiért szembeszálló fiatal lány karaktere a próbafolyamat során?

 A kérdésre egy hosszú történet lesz a válasz! Kitri karaktere sok évvel ezelőtt indult útjára, Oroszországban, amikor először premiereztem.

 Az nem ez a Petipa-Messerer verzió volt, ugye?

 Nem, tíz évvel ezelőtt egy másik verziót táncoltam, de a Don Quijote mindenhol Don Quijote. Az alapok mindig megegyeznek. Három verziót is táncoltam már. Az első idején gyakorlatilag kislány voltam, akkor jöttem ki az iskolából, ezt tükrözte az általam megformált karakter is. Azt gondolom, remélem, hogy most, tapasztaltabb táncosként és érettebb nőként Kitri is mélyebb, gazdagabb, szenvedélyesebb lesz.  

Kitri motivációi nem komplikáltak…

Nem, nem! Ez a darab tényleg nem szól másról, csak a szenvedélyről, a szerelemről, arról, hogy ez a lány beleszeret Basilba és tűzön-vízen át kitart mellette. Tényleg egy igazi, spanyol zajos-táncos kavalkádra kell számítania annak, aki megnézi, mint egy elgondolkodtató, tanulságos történetre. Nincsenek fordulópontok, nincsenek válságok, nincsenek drámák. Ez egy átlagos nap Spanyolországban, az emberek találkoznak egymással, örülnek, beszélgetnek, táncolnak.

Forrás: Opera.hu

A partnere, Leblanc Gergely egy interjúban - éppen a Spartacus kapcsán - azt mondta, hogy sokkal nehezebb egy darab új verzióját elsajátítani, mint a semmiből tanulni új koreográfiát. Szerinte a test izommemóriáját átírni iszonyú kemény feladat.

Ez abszolút igaz! A test megőrzi annak az első koreográfiának minden apró mozzanatát, amit az ember megtanult. Amikor ideérkeztem, nagyon sok darabot kellett “áttanulnom”, újra megtapasztalnom. Az első élmény nagyon mélyen beivódik a fejbe, a karba, a lábba, amikor táncolok, automatikusan az hívódik elő. Nagyon kell koncentrálni, hogy ezt felülírjuk.

Most az első verzió vagy a második küzd a mai Kitri ellen?

A második…A második zavar be jobban, mert az nemrég volt, viszonylag “elöl” van. Amikor készülök, nagyon szeretek sok-sok videót nézni az adott darabról, nem is a mostaniakat, a régieket inkább.

Akkor is, ha nem ugyanaz a verzió?

Igen. A karakter mindegyikben ugyanaz. Azt nézem, hogy ki milyen megoldást használ, ha valami érdekes, felkelti a figyelmemet, akkor kipróbálom.  Ez a folyamat nagyjából úgy néz ki, hogy megtetszik egy pillanat, egy póz, egy megoldás, azt megjegyzem, elviszem a próbaterembe. A balettmesterrel ketten megnézzük, hogy hogyan áll nekem. Ha jó, megtartjuk, ha rossz, elvetjük.

Fotó: Emmer László/ Tatiana Melnik és Balázsi Gergő

Olyan könnyű megoldani fizikailag is ezt a karaktert, amilyen kevés viszontagsággal fel lehet építeni érzelmileg?

Egyáltalán nem! Nagyon nehéz. Az első felvonáshoz rengeteg kitartás kell, nagyon szuflás, az ember folyamatosan levegőért kapkodna. Sok az emelés, az ugrás.

Ami a partnert is megterheli.

Nagyon! Mondjuk még nem volt rám “panasz”. Aztán a második és harmadik felvonás Kitrinek már nem annyira komplikált, a taverna-jelenet, a kocsma inkább játékos rész, nem annyira táncos, az álom-jelenet pedig lírai, finom.

A “Balerina egy napja” című videóinterjú-sorozat egyik epizódjában azt mondja, hogy szeret nagyon fókuszáltan, nagyon hatékonyan dolgozni, de munka után igyekszik úgy élni, mint bárki más. Van most ilyen “normális élet”- idő? Hiszen szinte minden futó darabban főszerepet táncol.

Az az igazság, hogy hazavánszorgok és eldőlök. Olyannyira, hogy a férjem még a főzést is átvette.  Aztán persze amikor teheti, jön és megnéz…ha éppen nincs ő is a színpadon.