A Magyar Táncfesztivál idén a Magyar Nemzeti Balett A tökéletesség szédítő ereje című produkciójával nyitja meg kapuit a táncszerető nézők és a táncszakma képviselői előtt. 

A tökéletesség szédítő ereje/ Fotó: Hrotkó Bálint

 

A Magyar Nemzeti Balett előadása után még a nyitónapon láthatja a közönség Velekei László koreográfiáját, a Győri Balett Passage című darabját. Aznap a Kisfaludy-teremben a Háromszék Táncegyüttes lép fel Vágják az erdei utat című legújabb néptáncelőadásával, amelyben a gyergyói, a Küküllő menti, a Sajó menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román és cigány népzenei és néptáncvilágába hívják a nézőket.

De a balett, kortárs és a néptánc mellett idén más is várja a fesztiválra látogatókat június 17-e és 22-e között: lesz tánc-cirkusz és  Gyermek Táncfesztivál is.

A második nap a Szegedi Kortárs Baletté a színház nagytermében, az együttes a Carmina Buránával érkezik. A gyermekeknek a Duna Művészegyüttes mutatja be a Hamupipőke című darabját a Kisfaludy-teremben, a Győri Balett Stúdióban pedig a legkisebbek nézhetik meg Góbi Rita és a Griff Bábszínház Ül, áll, fekszik című darabját.

Június 19-én délelőtt a Győri Balett Stúdióban a Bozsik Yvette Társulat Bogarak címmel szórakoztatja a gyerekeket és szüleiket, délután a Kisfaludy-teremben a Szigligeti Színház és a Nagyváradi Táncegyüttes a VAN mese című produkcióval mutatkozik be. A Magyar Állami Népi Együttes pedig a Liszt-mozaikok című előadását viszi Győrbe.

Külföldi előadók is érkeznek a fesztivál gálaestjére: június 20-án este hét órakor kezdődik a színház nagyszínpadán, ahol fellép a moszkvai Imperiál Balett, a cseh Brno Balett, a Bukaresti Állami Operaház Balettegyüttese, a Horvát Nemzeti Balett Splitből. 

Aznap délután a Kisfaludy-teremben a Győri Balett a Forgószél, avagy a képzelet csodája című darabjával ismerteti meg a gyermekeket.  Június 21-én a színház nagyszínpadán a szaranszki Orosz Nemzeti Balett adja elő a Carmen című darabot, később a Kisfaludy-teremben a Miskolci Balett a Julie kisasszony című produkcióját.

Az utolsó napon a színház nagyszínpadán a Recirquel Újcirkusz Társulat mutatja be a My land című darabját, majd a Kisfaludy-teremben Bolond nem vagyok én címmel az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata lép fel.

Teljes program és a darabaok részletesebb ismertetői itt olvashatók.