Hogyan reagál a művészetre a mesterséges intelligencia? És hogyan reagál a művészet arra, ha az alkotó nem ember? Létezik-e kreativitás ebben az új, gépek által álmodott világban? A Trafó új évada ezt a kérdést sem hagyja tisztázatlanul.
Fotó: AI am here/ Hajdu Gáspár
Egy kis országot az államcsőd réme fenyeget. Diplomatáinak legfőbb kötelessége, hogy valahonnan pénzt szerezzenek, és ezzel megmentsék Pontevedrót. Úgy tűnik, nincs más lehetőség, csak az érdekházasság: egy dúsgazdag özvegyet kell egy pontevedrói herceggel összeboronálni. A helyzetet megkönnyíti, hogy évekkel korábban ők már szerelembe estek egymással. Vagy éppen ez lesz az akadály? A víg özvegy balettváltozatát most Erdélyben és a Partiumban táncolja a Magyar Nemzeti Balett együttese.
Fotó: Rákossy Péter
Kozár AlexandraNem, nem a József és testvérei ugyancsak világhírű musicalről van szó, ezúttal nem Lloyd Webber, hanem Elton John és Lee Hall nemzetközi karriert befutott produkciójáról, az ifjú tánctehetség Billy Elliotról.
Micsoda lehetőség egy 12-13 éves kiskamasz számára főszerepet játszani több ezer ember előtt Magyarország egyik legnagyobb színházában! És micsoda összetett az a szerep: próza, ének, balett, sztepp, a repülésről nem is beszélve! Nos, ezekben a napokban, a Billy Elliot nyári szériájában ez történik az ifjú Bakonyi Simonnal, Császár Benedekkel és a Michaelt, Billy igaz barátját, a női ruháknak ellenállni nem tudó, szemüveges másodhegedűst játszó Halász Dáviddal, Serényi Misával és Császár Patrikkal, az Operaház és a Madách Színház legújabb felfedezettjeivel.
Rekkenő a nyári hőség, mi mást is tehetnénk jobbat egy könnyed, mégis tartalmas nyárközepi este eltöltéséhez, mint felkapni magunk mellé egy-két gyermeket, vagy ahányat épp lehet, és megnézni a nehéz sorsú, szegény bányászfaluból, illetve bányászcsaládból származó Billy Elliot történetét, ami nemcsak a színpad és a musical világát hódította meg, de immáron Stephen Daldry mozijával a filmtörténetbe is beleírta magát. (Tegyük hozzá, előbb hódított a film, s csak öt évre rá született Elton John zenéje.)
Az álmok megvalósításáról, a megvalósulás nehézségeiről, a közeg ellenállásáról és végül a célba érésről szóló darabok mindig is hálás témát szolgáltatnak színésznek, énekesnek, s közönségnek egyaránt. Van honnan elszakadni, van hová vágyakozni és igen, gyerekként, de még inkább felnőttként el lehet gondolkozni, vajon mi azt az életet éljük-e, amire 12 évesen vágytunk? Ha igen, módfelett szerencsések lehetünk, hogy beletartozhatunk abba a körülbelül 5-10 százalékba, akiknek ez megadatott, illetve, s inkább ezen a hangsúly a darabban is, akik nem riadtak vissza attól, hogy mindezt kivívják, megteremtsék, kiharcolják maguknak. És ehhez lehetünk 1984-ben Thatcher Angliájában a nehézsorsú vidéken vagy akár 2017-ben Budapesten.
Az előadás meglehetősen látványos, gyors képi és jelenetváltásokkal működik a profi gépezet, de azért a lélek se szorul ki belőle, az egyik legnagyobb tapsot az a jelenet kapja, amikor a boksz helyett a balettot választó kisfiú vágyait mindvégig ellenző bányász apa mégis jobb belátásra tér, s Billyvel újra egymásra találnak. Ahogy az sem utolsó, amikor fiát támogatva megnyeri magának a tágabb közösséget, melynek minden tagja odaadja utolsó filléreit, hogy a londoni Királyi Balettintézetbe meghallgatására való költséget, a buszjegy árát a tehetséges gyermeknek előteremtse. A sztrájk egy éves ádáz küzdelem után úgyis megbukott, nem lesznek jobb körülmények, Margaret Thatcher kormánya az easingtoni bányászoknak sajnos nem sok jót ígér, a bánya sem marad meg valószínűleg, legalább ez a gyerek próbáljon szerencsét s menjen boldogabb vidékre.
Az Erkel Színház mostani szériájában újabb fiúkat válogattak a meglévők mellé, a régi főszereplők közül ketten pedig ezúttal kisebb szerepekben láthatók, egész egyszerűen azért, mert kinőttek a szerepből. (Szomorú kamaszsors.) A mostani „galerit” ismét Solymosi Tamás balettigazgató szakmai felügyelete mellett válogatták ki, s az ifjú reménységek rendkívül gazdag felkészülési programban vettek részt, nemcsak klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc oktatást kaptak, de színészmesterséget és beszédtechnikát, hangképzést is tanultak, valamint magánének kurzusokon sajátították el a produkcióhoz szükséges különleges tudást, többek között például a legendás Toldi Máriánál vagy Murányi Tündénél. (Ezek mindegyike kell a szerepekhez, még ha nem is lehet egyforma mértékben elsajátítani őket, hisz már egy felnőttnél is ritkaság, ha egyforma színvonalon táncol és énekel, egy gyereknél pedig ez szinte lehetetlen.) Végül a rendező Szirtes Tamás jóváhagyásával, májusban jelölték ki a szereplőket a non-replika előadásra, mellyel a hazai alkotók teljesen szabad kezet kaptak.
Az előadásban a tánc központi szerepet kap, Tihanyi Ákos látványos koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett szemet gyönyörködtető alkatú, finom mozgású táncművészeivel egészül ki (az általunk látott előadáson Radziush Mikalai – felnőtt Billy, a Hattyúk tava hercege – Szigeti Gábor és Szeregnyi Zsófia), mintegy ellenpontként Mrs. Wilkinson easingtoni, másodosztályú balettiskolájával szemben, illusztrálván, hogy sok gyakorlással és munkával idáig lehet eljutni, ezúttal a balettrepertoár állandó gyöngyszemével, a Hattyúk tavával.
Az előadásra bátran vihetünk külföldi vendéggyerekeket is, nemcsak mert vállaltan angolos az egész, de az angol nyelvű felirat sem marad el.
Aki pedig a mostani szériára nem jut be, igyekezzen augusztus végére, mert ha nem, még Mrs. Wilkinson sem veszi fel „a balettban ugrálni” ötven pennyért.
Kozár Alexandra
90 évesek és még mindig táncolnak. Marge Champion és Donald Saddler, a Keep Dancing című film szereplői. Szépek, energikusak, átszellemültek. Átszellemíti őket a tánc. A Broadway két egykori sztárja hetente kétszer bemegy a balett terembe és próbál. Bemelegít, gyakorol és új darabokat koreografál. Múltat idéz, de a jelenben táncol. Marge gyönyörű sminkben és frizurában, akár egy igazi primadonna, Donald lazábban, de ugyanolyan ünneplőbe öltöztetett lélekkel.
„Az életben bizonytalanabb karakter vagyok. Itt, a balett teremben magabiztossá válok. Ez az a hely, ahol tudom, ki vagyok.” – mondja Saddler, s hány és hány táncos van így ezzel, akinek a színpad adja az életet, a reggeli balett-termi gyakorlás az életcélt, az identitást, az önigazolást, a biztonságot. És ez 90 éves korra se múlik el. Miért múlna el? A tánc szerelem, márpedig a szerelem kortalan. Nem nézi az éveket, a ráncokat, a test romlását és tökéletlenségét, hanem ő maga alkotja, festi meg, találja ki, hozza létre önmagát. A teljesség nyújtotta szépséget, mely belülről, a tánc által nyújtott örömből fakad.
A Keep Dancing, Greg Vander Veer díjnyertes, fesztiválokat bejárt szépséges, emlékező dokumentumfilmje nyitóképében a New York-i felhőkarcolók fölött időz, hogy aztán a gyönyörű, csupa üveg, csupa napfény stúdióba térjen, melyet Marge és Donald bérelnek onnantól fogva, hogy a Broadwayről „nyugdíjba vonultak”. Mit nyugdíjba. Ők nem nyugdíjba, hanem a stúdióba vonultak az öregség sebnyalogató, végváró és magába forduló szomorúsága elől. „Az öregedés nem meglepetés, nem valami gondterhelt dolog, egyszerűen tény” – mondja Donald sejtelmesen mosolyogva. Marge ma is bőven 90 fok fölé emeli a lábát a rúdnál és kecsesen ráhajol. A rúdnál, ahol napi gyakorlataikat kezdik. „Minden évtizedben azt kell nézni, amit ad, nem pedig azt, amit elvisz” – mondja bölcsen, miközben frizurát készít természetes, szép ősz hajából. „A mai társadalomban az öreg, de még a középkorú is rossz csengésű, negatív szavak. Ma mindenki örökre fiatal akar lenni. Nos, jobb, ha belátják, ez nem lehetséges. Viszont meg kell tanulni élvezni az öregséget.” – osztja meg velünk a keserédes életbölcsességet.
Keep Dancing from Greg Vander Veer on Vimeo.
Marge és Donald 2001-ben barátkoztak össze, amikor a Follies című produkcióban léptek fel a Broadwayn, miután mindketten tündöklő táncos karriert mondhattak magukénak.
A Keep Dancing nemcsak a jelent mutatja be, de múltat is idéz, felvillannak mozaikok Marge életéből, láthatjuk őt gyerekként a ’20-as években hableányruhában egy kertben táncolni, a harmincas években a színpadon ragyogni, de a Keep Dancing filmrészleteket is felidéz, hisz Marge számos filmmusicalben tündökölt ifjabb korában.
Donald Saddlerről megkapó fotósorozat látszik, amikor a mezőn az egekbe ugrik, amikor még feszül a test, akár az íj, duzzad a fiatalság, és kihívó, pajkos a tekintet.
Aztán szó esik Fred Astaire-ről, akit először 14 évesen látott Donald, majd Billy Elliotról, aki amikor megkérdezték tőle, miért akar táncolni, azt mondta: mert amikor meghallom a zenét, olyan elektromosságot érzek a testemben, hogy nem tudok neki ellenállni. Mert amikor táncolok, akkor tudom, ki vagyok én. „Ugyanezt érzem én is” – mondja Donald, akinek a tánc életforma, s aki mikor kilép a stúdióból, újra a bizonytalan emberek táborához sorolja magát. De addig, itt a táncparketten, hétről hétre, napról napra minden megtörténhet. S ennek a mindennek még az öregedő test sem szab határt.
A film elkészülte óta Donald Saddler meghalt, Marge még él. Mindketten óriási leckét adnak nekünk a tánc szeretetéből.
A tavalyi premier sztárjaival, a gyerekszereplők között pedig új tehetségekkel látható ismét 22 előadásos nyári sorozatban a Billy Elliot – a Musical. Elton John és Lee Hall világhírű darabja június 30-tól július 16-is szerepel az Erkel Színház műsorán, hogy aztán augusztus 23. és 27. között további hat előadás vezesse fel az új évadot.
Az óriási nemzetközi sikernek örvendő – 4 Olivier- és 10 Tony-díjat is elnyert – zenés darab tavaly nyáron Szirtes Tamás non-replika változatában a magyar közönséget is egy csapásra meghódította. A Madách Színházat is igazgató, Kossuth- és Jászai-díjas rendező Stohl András, Németh Kristóf, Tóth Sándor, Bencze Ilona, Csákányi Eszter, Hűvösvölgyi Ildikó, Auksz Éva, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit főszereplésével mutatta be a darabot, akik júliusban mind visszatérnek az Erkel színházban látható produkcióba.
A csaknem 200 művész összehangolt munkáját igénylő monumentális produkcióban idén nyáron öt új gyerekszereplőt is avat. Billyként Bakonyi Simon és Császár Benedek, Michael szerepében Halász Dávid, Serényi Misa és Császár Patrik debütál a produkcióban. Vizlendvai Áron a főszerepben, Borka Dávid és Gáspár Sámuel pedig Michaelként ismétel a tavalyi sorozat után, míg a tavaly Michaelt játszó Lukács Olivér idén már a címszerepet alakítja. Ugyancsak visszatér a tavalyi szereposztásból Kökény-Hámori Kamill és Pál Dániel Máté, mivel azonban ők már kinőttek Billy és Michael karakteréből, ezért idén magas fiúkként, kisebb szerepben láthatók.
Az új gyerekszereplők beállását ismét csaknem egyéves felkészítési időszak előzte meg. A Solymosi Tamás balettigazgató szakmai felügyelete mellett tavaly ősszel kiválogatott fiúk idén is klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés, magánének kurzusokon sajátították el a produkcióhoz szükséges különleges tudást, végül a szerepekre Szirtes Tamás jóváhagyásával, májusban jelölték ki a szereplőket. A gyerekek felkészítése idén is Toldy Mária és számos más oktató, köztük a Madách Táncművészeti Iskola és Szakgimnázium tanárainak segítségével valósult meg.
A három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film musicalváltozata is az eredeti alkotás történetére épül. Egy szegény sorba született tehetséges kisfiú küzdelmeit mutatja be, akinek családja hallani sem akar arról, hogy gyermekük az általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen. Az Opera vezetése azt reméli a népszerű musicaltől, hogy témája révén a klasszikus balett műfajára is ráirányítja a figyelmet, különösképp a felnövekvő generációkét. A hatalmas apparátussal megvalósuló produkcióban a Magyar Nemzeti Balett szólistái is közreműködnek.
A produkcióban közreműködő gyermekszólisták felkészítésében az Opera partnere a Madách Táncművészeti Iskola és a Magyar Táncművészeti Főiskola.
