Vajon a balettéletben is annyira szokatlan és feszültségekkel teli, ha egy nő vezető szerepet kap, mint amennyire a politikában vagy az üzletben az? A kortársban ez a kérdés már nem vetődik fel, de a klasszikus magában hordja a férfiközpontúságot, a hierarchiát. Éppen itt az ideje, hogy megismerkedjünk az ellenpéldával, a gyönyörű és keménykezű Tamara Rojo-val. Nőnap alkalmából.

 

Fotó: Katherine Anne Rose/Observer

Korábban elég jól aludtam, de ennek vége. Csak fekszem nyitott szemmel és aggódom - az angol nemzeti balett sztárbalerinája nyilatkozta ezt a Telegraphnak, miután művészeti vezetővé is kinevezeték. Rojo most negyven éves, de azok, akik beszéltek vele váltig állítják, hogy épp a felének tűnik. A spanyol származású táncosnő azon kevesek közé tartozik, aki gyerekkora óta éppúgy szeretett volna irányítani egy társulatot, mint táncolni benne.

Fotó: The Art Desk

Akkor kell kiszálni, mikor a csúcson vagy - Rojo 12 évig volt a Royal Ballett vezető táncosnője, végignézte két művészeti vezető távozását a nemzeti balett éléről, mikor elvállalta ezt a kényelmesnek nem mondható szerepet. Az ENB a magas szakmai színvonal ellenére ugyanis anyagi és gazdálkodási problémákkal küzd. S most ezek mind Rojo szépen ívelt vállát nyomják. "Szeretem a gondolatot, hogy többet tudok tenni a művészeten keresztül a világért, mint eddig. Parkinson-kórral élőknek mutatunk és tanítunk táncot, nyitunk a gyerekek felé. A Csipkerózsika és a Diótörő kell, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat, de így másra is van lehetőség".

Az eltökélt balerina Montrealban született, de spanyol szülei négy hónapos korában visszaköltöztek vele. 11 évesen a Madrid Royal Conservatory of Dance tanulója vált, de szülei, akármennyire voltak is elragadtatva lányuk tehetségétől, ragaszkodtak hozzá, hogy a szokványos iskolarendszerben is teljesítsen. Így két évvel a tánckonzis diploma után Rojo le is érettségizett, majd néhány évvel később kitüntetéssel diplomázott a madridi egyetem szín- és táncművészet szakán. Elszerződött Skóciába, onnan az ENB-hez, majd a Royal Ballethez. Mindent eltáncolt, amit egy balettimádó kislány álmaiban elképzel: a Dowell koreografálta Hattyúk tavának főszerepétől, Makarova Csipkerózsikáján át MacMillen Manonjáig.

"A tánc nem gimnasztika, a táncban minden a kommunikációról és a kifejezésről szól. Azt akarom, hogy a táncosaim szabadok legyenek a színpadon, elgé szabadok ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat és merjenek kockázatot vállalni. A jó táncos előremozdítja a művészetet is, csodálatos hibákat vét, ami hirtelen segít abban, hogy a klasszikusat egészen más perspektívából lássuk." Rojot halálra untatja, ha valami csak szép és nincs benne izgalom, tolerálja, de feszegeti a konzervatív társadalom tűrőképességét.

S szerinte, bár vannak nagyon tehetséges női koreográfusok, munkájukat mégis sokkal nehezebben és lassabban fogadja el a szakma, mint a férfiakét. Ráadásul sokaknak van kicsi gyerekük, s így már nem vállalják ezeket a konfliktusokat.

"Nincs hiány férfiakban, akik ki akarják próbálni magukat, nincs hiány olyan pasikban, akik nyomulnak, de nekünk most el kell indulnunk megtalálni a nőket." Mert a női koreográfia éppen az a másik dimenzió, másik érzékenység, ami kell a tánc fejlődéséhez és változásához.