Mikor a halál végre elválaszt, valahol ott kezdődik a szerelem. Vagy ott válik bizonyossá? Letaglózó, grandiózus, okos és szívet gyönyörködtető Bozsik Yvette szombaton bemutatott Orfeusz és Euridikéje. Egy vágy sem maradt feldolgozatlan, egy arcél sem önazonos. Ha Bozsiknak vissza kellett térnie, hát visszatért.
Az első képben Euridiké élettelen teste leszáll az alvilágba, Orfeuszt (Samantha Kettle) a Halál (Vati Tamás) kerüli tükörbelső-bibliájával, minden fekete, csontig, velőig fekete. Fekete gyász és fekete vágy a túlélhetetlenre - Orfeusz férfi öltönyében nőtlen nő, a Halál fekete estélyiben a nőt elragadó férfi. Orfeusz pedig megköti a saját szerződését, elvarázsolja tehetségével az alvilág lényeit, szerelmes Euridikéje után ered. Bozsik követi Gluck operáját és példaképeinek, Pina Bauschnak és Mary Wigmannak precíz, lényeglátó fogalmazását.
Ámor (Góbi Rita) egy zöld műanyaglabdába zárva-játszva, vörös pilleszárnyakkal ékesítve, kissé hasznavehetetlen, egzaltált, kótyagos jelenség benyomását keltve érkezik Orfeusz segítségére, meggyőzi, hogy nem kell már soká gyötrődnie, a nő nemsokára előkerül és az övé lehet. Egy feltétele van: nem nézhet rá, míg vissza nem térnek mindketten a valóságba.
Leszállni a halálba az életért - Orfeusznak esélye sincs a győzelemre. Csak hite van, meg szenvedélye, csak teste van és vágya. És akkor, mikor veszít, üressége van. Egymás nélkül a másik hiánya van csak felöltöztetve az élet jelmezeibe, a halál azonban visszaadja a nőnek a nőséget, a férfinak a férfiséget, a második felvonás már erotikus-gyönyörű egymásratalálásban borzong. Amíg Orfeuszt nem ragadja el a vágy és a félelem, amíg Euridikét nem kezdi el fojtogatni a rettegés a szerelem elveszítésétől. Mert a félelem új szabályt ír -a bizalmatlanságét. És hiába a küzdelem, a hűség, hiába a cselekvés. Ámor védtelen, szárnyak nélkül, csapzottan kerül ki a harcból.
A szubtilis, először csak szégyenlősen rejtőzködő, majd kibomló utalások feszült, felismerő figyelmet kívánnak a nézőtől, ami elhozza azt a hazai színpadok körül ritka érzést, hogy ezt az élményt haza kell vinni. Hogy még egyszer meg kell nézni, mert nem fedeződhetett - vagy lepleződhetett le - minden apró részlet.
Miről is szól? "A szerelem visszaszerzéséről a haláltól. A szerelem, azaz a szenvedély megmentéséről. A társtalanság, a magány elutasításáról. A szenvedélynélküliség lehetetlenségéről, az élet próbatételeinek vállalásáról, és azok jutalmáról, az élet beteljesüléséről" - Bozsik szerint. Mégsem himnusza ez a szerelem érzésének, sokkal inkább a szerelemtelen élet naturális és nagyon valószerű tükre. Az üresség, a magány és a hiány párlata, fájdalmas és mégis gyönyörködtető kétórája.
S hogy Orfeusz átviszi-e a szerelmet a túlsó partra? Azt mindig az adott pillanat döntheti csak el.
Bozsik Yvette társulat, Orfeusz és Euridiké, november 17. Művészetek Palotája
