Minden ötödik. Minden ötödik nő él vagy élt olyan kapcsolatban, melyben a férje, élettársa bántalmazta. A nők elleni erőszak lehet szóbeli, lehet lelki és fizikai. Lehet gazdasági. A nők ellen elkövetett fizikai erőszakot lelki és szóbeli erőszak, gyakran gazdasági erőszak is kíséri. Minden ötödik órában - Bozsik Yvette elszalasztott lehetősége arra, hogy megmutassa, hol élünk valójában. Ott, ahol élünk, még mindig belefér egy-két pofon az házasságba, hogy ott, ahol élünk, nőt verni nem szégyen, hanem természetes állapot, gyereket fenyíteni meg sem kérdőjelezhető nevelési módszer, erről beszélni pedig tilos. Bozsik Yvette érzékenyen választott egy bonyolult és fontos problémát, de sem feldolgoznia, sem megértenie nem sikerült.
Fullajtár Andrea, Rába Roland, Vati Tamás és Bozsik társulatának táncosai - a felvonultatott színészek és írások Agota Kristoftól, Bergman és Bukowski szövegei csupa jót és megrendítőt, egyszóval profizmust ígérnek. A tánc és színház összedolgozása is azt sugallja, drámai és hatásos estének nézünk elébe. Aztán az első kis jelenet már megkérdőjelezi a bizalmat: egy nő, akit férje rendszeresen erőszakol meg, áll a bíróság előtt. A sértett vallomását vesézi a bíró cinikusan, míg az erőszakot elkövető férj a háttérben öltözik. A sértettből a jog keménysége pillanatok alatt vádlottat farag - s ott marad a kérdés lebegve: van esély? Van esély új életet kezdeni, kiszabadulni az előítéletek zsarnoki ketrecéből, van esély az áldozattá válás után makulátlan erkölccsel lépni tovább?
Nincs. Ezt a nincset nem Bozsik mondatja ki, hanem a folytatás. Ami azt is megmutatja, hogy még a művészet - vagy konkrétan ez az este - sem képes világosan megmutatni a problémát, a társadalmat, a nyilvánvaló szégyeneket. A rendező nem tud választani a sok mondanivaló és a sok nehéz sors közül, s ez a belezavarodás elveszi minden állítás élét. Egy színpadon szenved a bántalmazott nő, villan fel egy kisgyerek sorsa, akit apja szíjjal ver és az afrikai lány, akit családja halálra ítél, mert nem hajlandó férjhez menni az általuk választott férfihoz. Nincs szabadság, csak a zsarnokság van, míg erőszak van - ennyit tud mondani a darab, teljesen inkoherens és szerkesztetlen nyelvén. A szövegeket megtörik a sarkakon térülő-forduló, hangos energiával testüket csapkodó táncjelenetek, a sokkolónak szánt obszcenitás inkább érthetetlen, az indulatok - az életben nem, de az adott kontextusokban - teljesen indokolatlanul törnek föl.
forrás: Átrium FIlm-Színház
A férfiak mocskok, erősek, a férfiak jellemtelenek és cinikusan kihasználnak minden helyzetet, a férfiak néha gyilkosok, akik baltával várják a feleségüket, mikor az kilép a nővére házából, a férfiak úgy szeretik a szexet, ha a másik nem akarja. A nők pedig gyöngék és zsarolhatók, a nők nem tudnak mást tenni, csak elviselni, hogy terhesen várják, míg férjük a nagyobb gyereket molesztálja az ajtó mögött, a nők hálásak, ha valaki megmenti őket ebből a helyzetből még akkor is, ha ez a férjük életébe kerül. A Minden ötödik órában úgy veszik el a részletekben, melyek persze igenis fontosak lehetnének, hogy valóban nem mutatja meg az egészet. Nem az a baj, hogy nem találja, hanem az, hogy nem is keresi a miérteket, a mélyebb rétegeket.
S amit nem mutatnak meg a dialógusok, amihez a beszéd túl nyers, megfogalmazódhatna a sokkal szubtilisebb, a valóságtól elemeltebb kifejezési formában, a táncban. De nem teszi. A tánc vagy aktus vagy őrjöngés, legrosszabb esetben pedig csak híd két jelenet között.
A zárótörténet pedig minden szempontól kilóg a sorból: az erőszakos férjeket gyilkoló, feleségeket szerető, férfiruhába öltözött, nehéz sorsú pozitív hős várja a villamosszéket és fenyeget, ha nem öltök meg, újra ölök. Olyan a zárlat, mint egy rosszul megélt és adaptált jelenet a Chicago-ból, majd fekete, embernagyságú téglafalak előtt sorolják kánonban a halott nők nevét és történetét. Klisék a színházi megoldásokban, klisék a gondolatokban, fantáziátlanság a kivitelezésben és úgy tűnik, a mondanivaló hiánya a koncepcióban - ez lett abból a darabból, melynél kevésre volna nagyobb szükség most Magyarországon. Legalábbis akkor, ha a témaválasztást vesszük figyelembe.
Minden ötödik. Minden ötödik nő él vagy élt bántalmazó kapcsolatban. Minden ötödik nő többet érez és tud arról, amit most a Minden ötödik órában elmondani akart. Ha valóban minden ötödik nő érintett, akkor a nézők közül is legalább húszan-harmincan átélték már ezen helyzetek valamelyikét. Nekik semmit nem tudott mondani ez a másfél óra - és ha őket nem szólította meg, akkor javarészt azokat sem, akik mellettük és mögöttük ültek. Nem mutatta meg, hogyan lehet beszélni arról, amiről annyira nehéz, nem nyugtatta meg a bántalmazottakat, hogy majd beszél helyettük, nem fogalmazott meg olyat, ami több volna mint a felszín. Így viszont nem tör elő a hallgatag mélyből se egy segélykiáltással, se egy megértő öleléssel több.
Következő előadás: május 31. 20.00, Átrium Film-Színház
