Nem elgáncsolni kell a másikat, hanem rácsodálkozni a munkájára - mondja az L1danceFest megálmodója, az L1 egyesület művészeti vezetője. Ladjánszki Márta szerint az az igazi művész, aki egyedi és kissé megszállott módon kutatja a maga területét. Interjú.

Fotó: Szabó Roland/Mei Kawa ruhában Ladjánszki Márta látható

 

A tavalyi L1danceFest témája a  nyitottság volt, egymás megértése, figyelése, befogadása. Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy erre a nyitottságra van szükség ahhoz, hogy közelebb léphessünk egymáshoz. Az, hogy most egy sokkal több produkciót felvonultató, 10 napos fesztivált sikerült szervezni azt jelenti, hogy sikerült beteljesíteni ezt a missziót? Többen érdeklődnek a kortárs művészetek iránt?

Ez a mottó nem csak a tavalyi évben került elő, régóta, már az L1 Egyesület létezésével és működésével is ezt szeretnénk elérni. S a nyitottság nem csak a nézőkre érvényes, de a szakmára is. A hosszú távú gondolkodás és előrelépés egyetlen lehetősége, hogy figyelünk egymásra. Nem elgáncsoljuk a másikat, hanem rácsodálkozunk a munkájára, még ha nem is az a stílus, amit mi magunk képviselünk. Én ezt igyekszem a magam művészi és főleg művészeti vezetői pozíciójában is dédelgetni, ápolni. Mert persze vannak nehéz helyzetek, amiben kihívást jelent megőrizni ezt az őszinte figyelést és elfogadást. De ezt meg kell tanuljuk ahhoz, hogy megismerhessük a másik művészetét, munkáját, úgy igazán! Ráadásul művészet nélkül (bármennyire is ennek ellenkezőjét képzelik az aktuális kultúrpolitika képviselői) nem lehet élni! Szerencsére a nézők, civilek sok esetben sokkal kevesebb előítélettel ülnek be a nézőtérre. Vannak még, akik őrzik magukban az érdeklődést és ez jelenti az állandó frissülés lehetőségét. 

Más szempontból is ünnep ez a fesztivál: 15. évi jubileum. Az első L1danceFest idején milyen volt a haza kortárs tánc szféra?

A kortárs tánc a különböző táncstílusok, -formák között egy aránylag friss irányzat, sőt inkább egy gyűjtőfogalom. Több irányzatot foglal magába, és mindig frissül, bővül. Amikor én az alkotói pályafutásom elején jártam, még nem voltunk EU-tagok, kevesebb vagy sokkal nehezebben megtalált lehetőségekkel lehetett külföldi irányzatokat megismerni. Az én generációmból sokan vagyunk, akik előbb lettek alkotók, táncosok, minthogy diplomát szereztünk volna. Ennek azért van egy őszinte bája, sőt igaz megismerési folyamata. Hiszek abban, hogy az igazi művész nem feltétlenül diplomás művész. De egyedi és kissé megszállott módon kutatja a maga területét és képes megtalálni a partnereket ehhez, ha kell.

Fotó: Szabó Roland/Romani ruhában Kovács Noémi látható

Milyen a helyzet ma?

A ma belépő generációnak egyrészt könnyebb a dolga, mert bárhová mehet, tanulhat, együttesbe felvételizhet. Rengeteg stílus érkezett már meg az országba, nem is kell feltétlenül elutazni, hogy sokfélét tapasztaljanak. De egy újfajta menedzsment szemléletbe is belelép a fiatal művész, mert nyomulni kell. Ami nekem egyáltalán nem szimpatikus megközelítés. Azt sem szeretem, ha túlexponálnak művészeket: ez eltorzíthatja a látásmódot és lekötheti a lehetőségeket, miközben lenne más is érdekes, akinek pedig nem jut figyelem. Hát ebben a helyzetben szeretnék már évek óta egy olyan közeget teremteni az L1 Egyesület szinte már ernyőszervezeti formájával, ahol az elfogadás és közösségben gondolkodás az alapvető látásmód. 

Nyitottak erre a fiatal művészek is? A friss diplomások?

Nem a fiatalság a kulcs, nem vagyok az a tanárnéni típus, ez a terület kicsit más hangsúllyal érdekes számomra. Önálló művészek önmegismerésével és beilleszkedésével foglalkozom. Az érdekel, hogy hogyan tudok jelen lenni, ha kell hátteret adni nekik a munkához úgy, hogy nem erőltetem rájuk a magam alkotói látásmódját. Sokat tanulok az L1 Egyesület rezidens programjából, ahol minden évben legalább 5 független alkotó tart velünk egy évig és én igyekszem követni a pályájukat, sőt lehetőségekhez juttatni őket, hogy kipróbálhassák magukat. Hát, sokszor nem könnyű. Más a dinamikánk, más a látásmódunk, és ilyen formán nekem is tanulnom kell, hogyan bánjak a különféle igényekkel.

Van csalódás is benne, főleg, ha valaki nem veszi észre mennyi mindenben segítettünk neki és könnyedén megfeledkezik rólunk. Van olyan is, aki továbbáll, mert máshogy képzeli az életét. Manapság azt vettem észre, hogy sok a túl-egoista művész. 

Fotó: Szabó Roland/Manier ruhában Varga Zsolt látható

Visszatérve a fesztiválhoz: 2006 óta ötnapos volt a programsorozat, most viszont megint 10 napon keresztül “szórakoztatjátok” a budapestieket. Idén hogyan válogattátok, ki kerülhet be a fesztiválra? Ki szólalt meg a “ti nyelveteken”? 
Az idei meghívások nemes egyszerűséggel azokra fókuszáltak, akiket az elmúlt 14 évben már bemutattunk. Tehát az idei fesztiválunk abban más, hogy nem konkrét darabokat hívtunk meg - mint azt szoktuk -, hanem művészeket, akiket már korábban láthatott nálunk a nézőközönség.

Persze mindenkit kértünk, hogy friss munkával jelentkezzenek, sőt volt egy-két eset, ahol tudtam, miben vannak most benne és kifejezetten kértem, hogy azt hozzák el. 

Abban is más az idei fesztivál, hogy 3 struktúrát próbálunk ki, ami mind úgy érzem egy lehetséges folytatás az életünkben. Mert valamit változtatnunk kell, hiszen a jelenlegi formát az itthoni közeg nem - de a külföldi intézetek, partnerek és nagykövetségek nagyon is - támogatja. Ilyen formán szeptember 13-án kezdünk egy 3-napos szimpóziummal, nagy örömömre a Közép Európai Egyetemmel közös szervezésben. Ez először kerül terítékre az egyesületünk életében... Ide is el kellett érkeznünk. Azok az előadások, amik bemutatásra kerülnek, általában rövid darabok lesznek vagy részletek hosszabb előadásból. Ez is egy koncepció-váltás a korábbiakhoz képest.

De úgy egyébként azt mondhatom, mindenkire nyitottak vagyunk, aki magas színvonalon műveli a művészeti munkáját és a mozdulat áll az adott munka középpontjában. Az sem baj, ha meri elengedni a járt utat a járatlanért, mer kockáztatni. Így járt már nálunk színházi elődás - kiválóan mozgó színészekkel -, vetítős, vizuális előadás - kiválóan megszerkesztett - árnyképek mozgásával.

Számodra mi a legérdekesebb ebben a 10 napban? Mit ajánlasz a szakmának, mit a nézőknek?

A LÚDBŐR, avagy kortárs catwalk szeptember 19-én, a MU Színházban. Nagyon várom, mert ez egy igazi, csak erre az alkalomra készült produkció, remek magyar ruhatervezőkkel és 13 L1-művésszel kivitelezve. Ez a napunk egy igazi happening lesz, mert előtte Celine Larrere kivételes palacsinta-projektjét élvezhetjük, utána pedig egy különleges koncertet, amit két L1-művész (Fekete Géza Péter és Varga Zsolt) meghívott előadókkal adnak majd elő. Én most erre várom nem csak a szakmát, de  a nyitott nézőt is, hogy igazi fesztivál-hangulatba kerüljünk így a 15. alkalommal.