Három fiú: egy hedonista, egy katona és egy pap. Testvérek. Az apjukat látogatják meg. Az apát viszont megölik. Melyikük tette? Nyilván mindenki rájött már, hogy a világirodalom egyik legismertebb történetéről van szó. A Karamazov testvérek most, június 20-ától az Erkel színpadán látható újra. A három főszereplőt kérdeztük.
Fotó: Juhász Attila
Mi is az a karamazovscsina, a Karamazov-vér? És akkor rögtön az apához is fordulok, akit ezúttal Szirb György alakít.
Szirb György (Fjodor, az apa): Azért nagyon izgalmas számomra ez a kérdés, mert ebben a szerepben most fogok csak premierezni. Kartáncosként játszottam a darabban az első előadás óta, de apaként most leszek először. Most írták ki a szereposztást, így éppen azt a pillanatot csípted el, amikor más oldalról kezdem tanulmányozni a darabot. Nekem most a betanítás a következő lépés, majd összetalálkozunk a „fiaimmal”.
Fotó: Mezey Béla
Hogyan dolgoztok ti hárman együtt? Hogyan változik a viszonyotok a darab folyamán?
Bakó Máté (Alekszej): Annak is egyértelmű, aki nem ismeri a darabot, hogy melyik karakter milyen és hogyan viszonyul a másikhoz. Boris Eifman nagyon egzakt módon meg tudta ezeket a viszonyokat fogalmazni. Persze a papnövendéket a ruhája is megkülönbözteti, de a megjelenése, a mozdulatai is jelzik, mi munkál benne. Iván karakán, erőteljes, igazi katona. Az apa egy hedonista, pazarló figura, őt csak az élvezetek érdeklik. A viszonyok nagyon izgalmasak, erősek. Ez egy „pszichológiai balett” – tulajdonképpen minden erről szól.
Fotó: Gács Tamás
Akkor vegyük először a papot: ő az erkölcsi norma.
BM: A tisztaság, a szépség közvetítője, ő ezt az életet akarja megmutatni a többieknek. Nagyon vallásos, fiatal kora óta arra vágyik, hogy Isten tanait vigye az embere közé, hogy tanítson. De ő is tanul még. Ő, Alekszej az, aki megpróbálja összetartani a családot.
Olyan értékek mentén, melyeket a többiek nem fogadnak el.
BM: Persze. A családon belül legalábbis senki nem fogadja el. Az apa nagy duhaj, iszik, szórja a pénzt, imádja a nőket és egyáltalán nem érdekli egyik fia sem. Fiai közül Dimitrij az ő mintáját követi. Iván pedig egészen távol áll tőlük, katonatisztként messze került a családtól, és Alekszej igyekszik valamennyire összetartani őket. Egyrészt ez nem sikerül neki, másrészt meg is kísérti az egyik hölgy. Amikor kap egy csókot, összetörik benne valami. A darab végére beleőrül abba, hogy az apja meghalt, az egyik testvére börtönben szenved, a másik pedig tolókocsiban végzi.
Iván. Iván és a nők?
Cserta József (Iván): Miért éppen a nők?
Mert Iván beleszeret Katyerinába, aki nem viszonozza ezt az érzést, mert a csapodár Dimitrijt zárta a szívébe. Volna egyébként is feszültség, de ez is meghatározó forrása a két testvér közötti ellentétnek.
Cserta József: Iván egy vonalas, szigorú katonatiszt, aki nagyon eltávolodott ettől a családtól. Rengeteg csalódáson – nőkben, férfiakban, az életben egyáltalán – van túl, mire letisztul, hogy ki is ő valójában. Egészen pontosan letisztulna, ha nem őrülne bele ő is, időközben.
Ő a gondolkodó.
CSJ: Abszolút. Az olvasó, a gondolkodó, a Szellem embere. Ugyanakkor rendkívül precíz.
Távol a saját érzéseitől.
CSJ: Természetesen. Dimitrijjel sincs különösebben jó kapcsolata, de a többiekkel sem. Nem gyűlölet fűti, szerintem ebben a családban nincs igazi, komoly gyűlölet, de az biztos, hogy nem értik meg egymást. Dimitrij képviseli az apjukat, őt utánozza, Iván viszont megtagadja ezt a mintát. Férfiak között szerintem az a gyakoribb, hogy a fiú egyáltalán nem akar hasonlítani az apjára, mindig azt hiszi, hogy ő tudja a tutit. Aztán rájön, hogy nem.
A korábbi szereposztásban végül nem táncoltál, mert lesérültél, ugye?
CSJ: Volt egy nagyon nehéz forgás, ráérkeztem a Szakács Attila sarkára és kifordult a bokám. Attila táncolta akkor az apát. Fekvőgipszbe kerültem, nem is táncoltam a premiert. Csak a következő szezonba tudtam újra beállni. Szerencsére nem próbáltam végig hat hetet, csak kettőt a sérülés előtt – viszont akkor éppen itt voltak az orosz betanítók az Eifman-társulatból.
Visszatérve az apához: minden körülötte forog, miközben ő maga azért komoly ellenérzéseket vált ki olvasóból és nézőből.
SZGY: Ezért kihívás őt megformálni. Elkezdtem nézni az ’58-as filmet, hogy legyen arról képem, milyen az apa, Eifman hogyan képzelte el. Ő egy nagyon kegyetlen figura, egyedül az Alekszejjel van közelebbi viszonyban: nem fogadja el, de azért befogadja, fél tőle, de azért nem bántja. A többieket viszont eltolja magától. Ateistaként is tiszteletben tartja Alekszej hitét, ráadásul féli az Úr haragját, még ha nem is úgy él, mintha hinne. Egyedül Alekszej olyan nyugodt temperamentumú, hogy képes vele szót érteni. Mindenki mással kakaskodik.
Az igazi gyilkos pedig nincs a darabban.
BM: A negyedik testvér a gyilkos, ő, aki csak féltestvére a háromnak egy pillanatra tűnik csak fel. Eifman újraírta ezt a koreográfiát és még inkább arra törekedett, hogy egyértelmű legyen a történet, bár szerintem így is könnyen befogadható. Az új verzióban a nők szerepe is visszafogottabb.
Fotó: Juhász Attila
Ahogyan a regényben is.
BM: Az új Eifmanban például Katyerina nem is szerepel. De az könnyen belátható, hogy egy kétfelvonásos, egész estés darabban szükség van női szereplőkre. Unalmas lenne folyamatosan férfiakat bámulni. A balett bonyolult és nehéz nyelv, ezért érdemes a történetet nagyon világosan megírni.
A beszélgetés kezdete óta az jár a fejemben, hogy ránézésre egyértelmű, ki kicsoda a darabban, pedig teljesen hétköznapi ruhában ültök velem szemben. Mégis, a karakteretek hordozza ezt a három figurát.
BM: Nyilván a koreográfusnak van szeme a válogatáshoz. Ha pedig nincs jelen, akkor a próbavezető balettmesterek vagy a balettigazgató szemére van szükség.
Ha nincs a koreográfus – mint most -, akkor mi alapján dolgoztok?
BM: Videókról és betanítók segítségével. Most már nem használunk táncírást, a főiskolán sem nagyon tanítják, túl bonyolult és felesleges, hiszen vannak felvételek. Van, aki ért hozzá persze, de csak nagyon kevesen.
CSJ: Gyerekkoromban tanultam táncírást, de már nem tudnám használni. Szerintem a többiek egyáltalán nem is találkoztak vele. Ma már külön szak a táncművészetin és idén a Manon külföldi betanítói között is volt, aki abból dolgozott.
SZGY: Rá is kérdeztem, nagyon sok energiát és pénzt áldozott arra, hogy ezt megtanulja. De visszatérve a Karamazovra, amikor itt voltak az orosz mesterek, akkor kvázi kiképezték az itthoniakat, és most ők viszik tovább a betanítást.
Fotó: Csillag Pál
Ugyanazt látnám tehát Budapesten és Moszkvában csak más táncosokkal?
CSJ: Nem, dehogy. Alapjaiban igen, de nem 100 százalékig. Az improvizáció teljesen kizárt, jó esetben, de a lépés alakul az emlékezetben, a betanítóé is.
Jó esetben?
BM: Persze. A táncosnak ugye nincsen súgója. Ilyen értelemben ez a legnehezebb szakma: se partitúra, se súgó. Ha blackout van, akkor tényleg nincs semmi segítség. Nyilván mindenkinek van ilyen sztorija.
CSJ: Az emelés közbeni blackout a legjobb. Nézed, hogy most fent van a nő, de mi is jön..?
SZGY: Néha egészen hosszasan tart… Várod és számítasz rá, hogy visszajön valami, bármi a lépésből, de csak nem akar. És csak nem sikerül visszakapcsolódni.
CSJ: Hirtelen ekkor a zene sem ismerős.
Próbáltok – és persze ez most nem fog előfordulni. Mi a menetrend?
SZGY: Előadásig mennek a próbák, aztán pedig előadások között tovább. A táncművészet ezért is izgalmas: van egy kondicionális része és van egy művészi. Ha három nap eltelik úgy, hogy nem táncolsz egy adott darabot, kiesel a kondícióból.
Közben próbálsz mást.
BM: Az mindegy. Az a kondíció arra a darabra van „kiépítve”. Ha nem próbálsz egymást követő három napig, elvész.
CSJ: Valahogy lekódoljuk a mozgásokat a darabokra, ezért is tud a blackout előidéződni. A test automatikusan csinálja a mozdulatokat.
SZGY: Ráadásul ez az Eifman koreográfia iszonyúan megterhelő, nem klasszikus és nem modern. Ez egy Eifman. A stílust is fel kell építeni és meg kell tartani, nemcsak a fizikumot.
CSJ: Ez egy elképesztően szuflás darab.
BM: A második felvonás végén például, amikor már mindenki letudta a dolgát, akkor érkezik meg az Alekszej egy tízperces monológra. Majd végigtáncol még egy felvonást.
CSJ: Dimitrij pedig az első felvonás végén felakasztva hal meg, a tüdejét köpi ki, mire letántorog, aztán kezdheti a kísértést. Szóval nehéz.
BM: Hát ez a művészet. Úgy halj meg, hogy azt ne lássák.
