A Golden Globe-ról eddig senkinek nem jutott eszébe, hogy bármiképpen összekösse azt a táncművészettel – egészen a Kaliforniai álom hatalmas sikeréig. Vajon miért szerették ezt a Mandy Moore által koreografált musicalt ennyire a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók?
A kép forrása: Summit
Hollywood és a táncművészet kapcsolata az elmúlt évtizedekben igen viharos volt – írja a Dance Magazine Courtney Escoyne. Már csak ezért is furcsa, hogy egy ilyen oldszkúl musical, mint a La La Land (ami Kaliforniai álom címen fut kis hazánkban) ekkorát tarolt. A hét jelölésből hetet váltott díjra és ha lett volna legjobb koreográfia kategória, mint ahogy nincs, nyilván azt is vitte volna. Szóval a La la land szerelem – valószínűleg első látásra. Legalábbis az USÁ-ban.
De kicsoda Mandy Moore?
A Hollywood Reporter is felteszi a kérdést, hiszen talán a legtöbbször Mandy Moore neve hangzott el a díjátadó estéjén, és a válasz sem egyértelmű, mert könnyedén összekeverhetnénk az NBC-n futó This is us színésznőjével. De nem tesszük, annak ellenére, hogy az "igazi" Moore egészen jól szórakozik a Twitterén a névzavaron.
Szóval Mandy Moore már jónéhány filmen és TV-showban dolgozott, mint például a Silver Linings Playbook, az American Hustle, a Joy and és két jónevű realitynek is volt a koreográfusa, a So You Think You Can Dance-nek és a Dancing With the Stars-nak.
"Ez a film az álmodóké"
– Emma Stone mondta ezt a díjátadón. Azoké, akik elbuknak, de nem adják fel, azoké, akik még hisznek önmagukban. És Mandy Mooré, aki magát a Golden Globe openingjét is koreografálta.
Ezért szeretjük?
Szeretjük, mert visszahozza és megkedvelteti a sztepptáncot. Mert bár a két főszreeplő is vitathatatlanul bájos, a harmadik is elengedhetetlen, ez a pedig a tánc – Madeline Schrock is erről értekezik egy másik cikkben a Dance Magazine-ban. Moore koreográfiáját nehéz egy címkével ellátni, van benne sztepptánc, kortárs, máskor klasszikus társastánc. Egyszerre egy oldszkúl Hollywood-musical és egyszerre egy 21. századi flashmob, miközben e kettő teljesen harmonikusan fonódik össze.
Szeretjük, mert bár profi a kreáció, a két főszereplő nem tűnik profi táncosnak, "csak" két érzelmes és szerethető embernek, akik éppen táncolnak. Összhangban egymással, könnyeden és természetesen.
Végezetül íme egy film a New York Times jóvoltából arról, hogyan készült.
