A tánc mindig a legmélyebbről szól, férfiról és nőről, szerelemről és szeretetről, gyűlöletről és fájdalomról. Társadalmi elvárásokról, és arról, hogy a szabályok sziklájába csapódva hogyan porladnak szét az érzelmek hullámai. Arról szól, mennyire törékenyek vagyunk. Arról is, hogy nem tudjuk magunkról. Tanykpayeva Aliyat kérdeztük.
Fotó: Gács Tamás
Amikor legutóbb találkoztunk, arról beszéltél, hogy Katyerina szerepe azért nagy kihívás, mert nem főszerep, mégis “láthatóvá” kell tenni. Hogy érzed most, a próbák után, sikerült?
Teljesen megváltozott bennem a karakter, ma már egyáltalán nem tartom igaznak ezt a megközelítést. Akkor úgy tudtam, hogy nem lesz sok tánc számomra ebben a darabban, viszont közben csaknem végigolvastam a könyvet, így, megértve a motivációkat és összefüggéseket, már egyáltalán nem érzem ezt a szerepet “másodlagosnak”. Abszolút visszavonom, amit mondtam.
Hogyan változott Katyerina karaktere benned olyanná, amilyennek majd a nézők is megismerhetnek?
A próbák folyamán egyfolytában, pillanatról pillanatra változik bennem Katyerina, azt vettem észre, hogy minden nap más nőt táncolok. Ő nem egy Grusenyka, nem szenvedélyes annyira, nem annyira kacér és csalfa, mégsem lehetne nélküle Karamazov testvérek.
Milyen ez a nő? Ma.
Alapvetően egy önző, egoista emberről van szó. Katyerina senkit nem szeret ezek közül a férfiak közül. Belecsimpaszkodik Dmitrijbe, aztán kavar Ivánnal, de az egész mögött csak az áll, hogy jónak akarja mutatni magát a világ felé. Maszkot visel. Lehet, hogy nagyon mélyre ástam és nehezen befogadható, amit mondok… Dmitrij elhagyja Katyerinát, amit Katyerina megpróbál megérteni és elfogadni, de továbbra is vár rá. Mégis úgy érzem, hogy nem azért cselekszik így, mert akkora a szívében a szeretet, hanem azért, mert abban az időben ez volt a standard. A jó asszony akkor jó asszony, ha így cselekszik. Azt teszi, amit elvárnak tőle.
Fotó: Pályi Zsófia
Érzelmek nélkül?
Máshol zajlik az ő története – a társadalmi valóság szintjén. Dmitrij megsegítette, ezért hozzá tartozik, amikor a férfi elhagyja, akkor áldozattá válik, de áldozatot is hoz érte, mert ez tartozik az ő társadalmi szerepéhez. Valami szerelemféle csak Iván iránt fogalmazódik meg. A könyvben hatalmas szerepet kap Katyerina lelki-érzelmi élete, hosszú leírások szólnak arról, hogyan hullámzik benne mindaz, ami történik, dúl a harc. Ebben a könyvben egyébként mindenki paranoid skizofrén.
Milyen harc dúl benne? Ha az íratlan szabályok szerint cselekszik, érzelmek nélkül, akkor nincs szükség harcra, kételyre, nem?
Nehezen és lassan tisztul ez bennem. Valahol érzi, hogy Ivánt szereti, de nem ismeri meg és fel a saját érzéseit, ez a rejtett érzelem mégis hatalmas feszültségeket szül benne.
Miközben olvasod a könyvet, már eljutottunk a premierig. A táncodban hogyan jelenik meg ez a lelki munka, amit a könyv olvasása közben élsz meg?
A könyv persze hozzátesz és segít, de a koreográfia és a zene is olyan erős érzelmi töltettel rendelkezik, hogy az önmagában elég az alkotáshoz. Ugyanakkor minden mozdulatra egészen pontosan rá lehetne illeszteni a könyv sorait, mondatait. Nagyon megfelel egymásnak a kettő, nagyon erősítik egymást.
Fotó: Pályi Zsófia
Fizikailag mennyire komplikált, megerőltető szerep Katyerináé?
A rövid válasz az, hogy nem megerőltető fizikai szinten, nem egy klasszikus darabról van szó, nem nehéz a koreográfia. Viszont érzelmileg annyira intenzív, annyira sokat kell belerakni, hogy ez az, ami tényleg kimerítő. Úgy érzem, ha nem teszem bele magam a fejem búbjáig, akkor semmi értelme. Ha beleteszem, mint most, az elmúlt három napban, akkor azt érzem, hogy elfogyok, hogy nincs belőlem elég. Folyamatosan tölteni kell.
Hogyan töltődsz?
Két dolog fontos: nekem minden szerephez az kell, hogy igazán mélyen akarjam, hogy nagyon érdekeljen. A másik az a munkamódszer. Úgy dolgozom, hogy jelentről jelenetre építem fel a darabot, nagyon aprólékosan dolgozom ki a vezérfonalat. Nem tudom úgy megcsinálni, hogy van egy jó pas de deux a második felvonásban, na ott ez meg ez lesz. Persze kell idő is a két előadás között. De ez a profizmus: amikor előadás van, akkor fel vagy töltve és kész. Most eszembe jutott, hogy réges-régen naponta táncoltam a Rómeó és Júliát. Minden nap ott álltam a színpadon egy nagyon kimerítő darabban, mégis minden nap sikerült megtalálnom magam benne. Egyrészt ez egy ilyen szakma, beledolgozod magad. Másrészt ott a színpad, a közönség, szól a zene, visz a koreográfia. Aztán előadás után hazavánszorogsz, pihensz, ott a családod, ott a gyerek, töltődsz. Így működik.
