1+2+3. Egy csapat, két darab, három koreográfus a Trafóban. Egyikük - és középpontjuk - Duda Éva és társulata, a Movein Mission. Mondd, te kapsz levegőt? Duda Évát kérdeztük.

 

Ez az első olyan hét, amikor mindkét csapat egyformán a Trafóban tud próbálni, ugye? Eddig a vendégkoreográfusoké, Maria Camposé és Guy Naderé volt a terep.

Előre kellett dolgoznom már januártól, mert azt tudtuk, hogy ők csak márciusban tudják ezt a darabot felépíteni. A táncosoknak is túlságosan megterhelő lett volna a párhuzamos munka. 

Teljes átfedés van a táncosok között? Mindkét darabban öten-öten vannak a színpadon.

Nem, elvileg hárman lettek volna átfedésben, de egy táncos lesérült sajnos, így már csak kettő. A darabokat ezért újra kellett próbálni az új táncosokkal. Múlt hétfőn volt a válságmegbeszélés, akkor úgy döntöttünk, hogy nem egy ember ugrik be két darabba, hanem kettő. Mindkét darab nagyobbat veszített volna az adott karakter kiesésével, mint az időveszteséggel. 

Fotó: Dömölky Dániel/ Duda Éva- Movein Mission

Koreográfusként a Trafótól ti “megkaptátok” egymást. Nem egy ösztönös, véletlen egymásbaszeretés történt. Nem nehezebb így a helyzet?

Szabó György keresett meg az ötlettel, hogy ide szeretné hívni őket és tudja, hogy mi időről időre meghívunk nemzetközi alkotókat, megbeszéltük, hogy megnézem, kíváncsi vagyok-e rájuk. Szerencsésen alakult a helyzet, mert az anyagaik után velük is találkoztam egy fesztiválon néhány héttel később, ahol mégnézhettük egymás munkáit. De a Trafó a házasságközvetítő, igen. 

Fotó: Dömölky Dániel/ Duda Éva

Átbeszéltek a másik darabjába?

Nem, dehogy! Személyesen nem is dolgozunk együtt. Nyilván bent ülök néha a próbájukon, érdekel, hogyan dolgoznak, de nem beszélünk arról, hogy ki merre vigye a saját projektjét, szabad kezet adtam nekik. Abban adtam tanácsokat, hogy hogyan használják jobban a rendelkezésre álló időt, mert az nagyon hamar kiderült, hogy a munkamódszerük jóval aprólékosabb, mint a miénk. Két hétbe telt, míg a metodikát elsajátították a táncosok, addig nem is történt látványos eredmény. De ez csak annyit jelent, hogy nagyon más technikával dolgoznak, mint én vagy más koreográfusok, akikkel találkoztak a táncosok. Ezért is nyúlt ez az időszak ilyen hosszadalmasra.

A Breathe! sem a megszokott munkamódszeredet követi.

Nagyon érdekes ez az anyag, bevallom, hogy teljesen más darabot képzeltem el eredendően. Ennyire nem szoktam az eredeti tervtől eltérni! Az persze teljesen normális, hogy menetközben minden kicsit alakul, nem lehet íróasztal mellől tervezni egy előadást, sok múlik a szereplőkön is. Ez most gyökeresen eltér a terveimtől, de nagyon elégedett vagyok. 

Honnan indult az anyag?

Derűsre, eklektikusra, sokféle színházi eszközt, beszédet, éneket is felhasználva, harsányra terveztem ezt a darabot, aminek a mélyén persze ott lesz a mag. Szerettem volna szélsőséges irányba elvinni, valami furcsa musical-revü-kortárs táncos őrületet képzeltem el. Amikor eljutottunk az egyik jelenethez, ami szólókra épült, akkor azt gondoltam, hogy ez viszont annyira erős, hogy változtatnom kell a koncepción. A szereplők is így érezték, ezért kidobtunk mindent az elejéről és innen kezdtük újra. 

Fotó: Dömölky Dániel/ Duda Éva- Movein Mission

Mi lett belőle?

Sokkal fókuszáltabb, sokkal sűrűbb, sokkal  inkább “egy csatornás” lett az anyag. Minimál. Kivettük a prózát,  kidobtunk minden szöveget, tulajdonképpen visszatértünk a tánc alapjaihoz, valamiféle gesztustánchoz. Amikor elkezdtem, pont azt éreztem, hogy szeretném felszabadítani magam, hogy mindent szeretnék felhasználni, ami színházban előfordulhat. Érdekes, hogy mégis azt súgta ez a munka: nem más eszközzel, hanem éppen csak a testtel kell ezt megfogalmazi.

Maradt a sok szóló?

Olyan, mintha beszélgetnének a táncosok, de az önvallomások nyelvén szólnak. Azzal szórakoztattuk magunkat, hogy olyan ez az egész, mintha az anonim alkloholisták csoportterápiájából nőtt volna ki. Azért is jutottunk ide, mert munka közben rájöttünk, ha általánosan beszélünk, az unalmassá válhat, viszont a személyes az jóval érdekesebb nézőnek és szereplőnek egyaránt.

Körülírtuk a nyelvet. De mi a mondat tartalma?

Az előadás címe a Breathe!. A munkacíme az volt, hogy Freedom. Tulajdonképpen a szabadságkeresés, a szabadság iránti vágy a gyújtópontja. Mi a szabadság? Milyen élethelyzetekben érezzük magunkat szabadnak? Mikor ezeket a kérdéseket mi magunk megválaszoltuk, rájöttünk, hogy alig van olyan pillanat, ami igazán szabad. És mindannyiunknak van olyan, hogy ki szerertne szakadni asaját életéből, asaját kötöttségeiből. Túl sok a megfelelés, a félelem, a korlát. Szinte csak pillanatokra redukálódik az, amikor igazán elengedjük magunkat. Van, aki a repülésben, más a hegytetőn kiabálva éli meg ezt, mindenkinél más. Az is érdekes, hogy ugyanaz a csillagos égbolt egyikünknek a szabadságot jelenti, másikunknak a bezártságot. Mélyebbre hangolódott a darab, moll-ban van. Sötétebb a tónusa annál, amire számítottam.

A félelmekről szól végül?

A megfelelésekről, a félelmeinkről is, igen. Mi lesz, ha nem vagyok elég jó úgy, ahogy vagyok? Tele vagyunk kis apró bilincsekkel, amik megakadályozzák, hogy kiteljesedjünk.

Van válasz? A karaktereid megoldják?

Vannak ki- és feloldások. Az egyiknek sikerül, a másik beragad. Ez egy látlelet. Olyan, mintha egy szál bontódna ki, egy folyamként hömpölyög előre a téma. Ez a korábbi munkáimra egyáltalán nem jellemző, tételekkel dolgoztam, nagyon kötött struktúrákkal. Most ezt elengedtem.

Hol máshol, ha nem a éppen szabadságról szóló darabban?

Először tudtam igazán elengedni koncepciót, igen. Az mondjuk meglepett, mennyire nem volt ez nehéz. 

Fotó: Dömölky Dániel/ Duda Éva- Movein Mission

Improvizációt látunk majd?

A táncosok is szabadabbak, kevésbé szorítottam őket keretek közé, de most már annyit improvizáltunk, hogy megvannak a csomópontok, végül kialakult a formája. Bizonyos szempontból így ez egy kötött anyag, de előadóként jóval nagyobb terük van, mint egy fix koreográfiában. Minden nap egy kicsit más lesz a saját ritmusuktól, pillanatnyi állapotuktól függően.

Összebeszél a két darab?

Kifejezetten nem! Viszont jól működnek egymás mellett. Maria Campos és Guy Nader darabja, a Mesh formális megoldásokból építkező szövet, ez is a címe. Egy nagyon precízen kidolgozott, nagyon kötött struktúra, izgalmas és leleményes megoldásokkal. Hipnotikus. Viszont nem belső, hanem formai megoldásokból építkezik. Hogy pontosan milyen hatással van egymásra a két darab, az számunkra is csak most derül ki.