A december vége a nézőknek a pihenésé, az operaházi művészeknek a megfeszített munkáé. Milyen évet zár a Magyar Nemzeti Balett együttese? Milyen tervekkel indul az újév? Solymosi Tamás balettigazgatóval beszélgettünk.

 

Elérkezett az év vége, ami a Magyar Nemzeti Balett életében éppen az évad legsűrűbb időszaka. A nézők szempontjából érdemes egy évet összefoglalni, az önök szempontjából kevéssé.

Másképp, más ritmusban élünk, mint a nézőink, ez tény. Mondhatnám, hogy dolgozunk, amikor mások is, és dolgozunk, amikor általában mások nem. Egy balettművész életében a nyár jelenti a kikapcsolódást, bár van, aki még ilyenkor is vállal feladatot. De nyilván óriási szüksége van testnek és léleknek is arra, hogy néhány hétre megpihenjen, töltődjön, új impulzusokat kapjon. A december nálunk teljes gőzzel ment: idén harminc Diótörő-előadásunk volt, ami ekkora együttes számára egészséges mennyiség. Ez nyilván nem egy verseny, nem rekordra törekszünk, de engem jó érzéssel tölt el, hogy ilyen sokszor ilyen magas színvonalon tudjuk azt nyújtani, amire a magyar közönségnek szüksége van, és egy 70 éves jubileumot – 1950-ben került színpadra először Budapesten jelen produkciónk alapváltozata – nagy elégtétel teltházas rekord-előadásszámmal ünnepelni.

Az Operaházban a mérleg nyelve inkább az idegennyelvű közönség felé mutatott, az Erkelben ez másképp van?

Pontos adataink nincsenek arról, hogy hány magyar vagy külföldi jön az Erkel Színházba, de az az érzésem, hogy lassan azok is megérkeznek ide, akik eredetileg „operaházi nézők” voltak, illetve majd az Opera megnyitása után „át” tudjuk hívni a produkcióinkkal azokat is, akik még nem jártak az Andrássy úti palotában. Hisz' a klasszikus darabokat, csakúgy mint a Seregi-műveket elsősorban az operaházi színpadra terveztük, és a méreteikből adódóan csak kisebb részüket tudjuk az Erkel Színházban játszani, egyszerűen nem férnek el a színpadon. A helyzetnek az az előnye, hogy egy új, Erkel színházi repertoárt is tudtunk építeni, amivel tovább színesedik az együttes kínálata, illetve most megnyílik az Eiffel Műhelyház, ami újabb lehetőséget nyújt az előadásszám és a repertoár bővítésére, így a Magyar Nemzeti Balettnek három olyan játszóhelye is lesz, ahol egészen más hangulatú, stílusú darabokat tud majd játszani.

Az együttes bírja létszámmal ezt?

Most több mint 120 főt számlál az együttes, ezzel a létszámmal minden nagy balett, illetve koreográfus igényeit ki tudjuk szolgálni. A lehetőségeink már nagyon jók, az elmúlt években olyan repertoárt építettünk és úgy erősödött a társulat színvonala, hogy elmondhatom, a világ minden tájáról pályáznak ide a jobbnál jobb táncosok, évi 500 feletti jelentkezés érkezik, ami óriási szám. Egy művész számára a repertoár nyom legtöbbet a latba, és kevés európai együttes van, ahol ugyanúgy táncolhatnak Ekmant, Kyliánt, Eyalt, Messerert és a nagy klasszikusokat. Kevés együttes dicsekedhet három színpaddal, évi 130, garantáltan növekvő mennyiségű előadással – növekvő, mert a háromszínpados játszásban már 150 balettelőadásra lesz módunk, két éven belül. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy Budapest gyönyörű hely, a külföldi táncosaink is örömmel élnek itt. Ezen kívül pedig a távlati tervek közt szerepel, hogy egy junior együttest is létrehozzunk a saját iskolánk mellé.

A holland minta alapján?

Igen, nem mi találjuk fel a spanyolviaszt. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeiből és a legtehetségesebb, hozzánk jelentkező fiatalokból építenénk egy fiatal együttest. De nyilván ők kvázi utánpótlást is jelentenek majd a „nagyoknak”, szerepet kapnak majd a futó darabokban, ezzel is bővítenénk a fiatal magyar tehetségek lehetőségeit, hiszen az MNBI növendékei között szinte csak hazai gyerekek találhatók. Ez a rendszer nagyon jól működik külföldön, látjuk és értjük, hogy miért, ezért is merült fel, hogy adaptáljuk. Ugyanakkor már most nagyon büszke vagyok a Magyar Nemzeti Balettintézet működésére, növendékeink munkájára, akik már most aktív részesei az együttes életének, 30 alkalommal táncoltak A diótörőben, magas korosztályos színvonalon. Elképesztő eltökéltséggel és tehetséggel készülnek a pályára, rengeteget dolgoznak, és szerencsére egyre többen is vannak, azok a mesterek pedig, akik az MNBI munkáját segítik, mindenre kiterjedő gondossággal készítették fel a növendékeket az Erkel színházi produkcióra. Ebben a professzionális közegben, amit a gyerekek az Operában megtapasztalnak, magukba is szívják azt a hivatástudatot, ami a munkájukban is visszaköszön. Ezért is ügyelek arra, hogy minél több alkalommal legyen lehetőségük az Opera valamely játszóhelyén fellépni.

Nem riasztja el a családokat ez a rengeteg munka? Ide „járatni” a gyereket nagyjából olyan leterhelés, mintha élsportolót nevelnének.

Az első évben felismerték a családok az MNBI-ben rejlő potenciált, hogy milyen sok lehetőséget kínál a fejlődéshez és a szereplésre, amit jelenleg más képzési rendszerek nem tudnak ilyen mértékben kínálni. Rengeteg köszönettel tartozunk a szülőknek, hogy a képzéssel járó mindennapos nehézségeket sikeresen megoldják, és számos egyéb területen is segítséget nyújtanak nekünk. Ritka nagy szerencse, hogy ilyen szülői közösség támogatja a munkánkat, és hogy ilyen jó a kommunikáció a szülők és a mesterek között. Ugyanakkor a legtöbb család legalább 3-4 helyre viszi a gyerekeket délutánonként, van sport, nyelvóra, zenetanulás – ha innen nézzük, már nem olyan nagy a különbség. Azt gondolom, a családoknak egyre fontosabb, hogy jó, megbízható közegben tudják a gyerekeiket, jó nevelők foglalkozzanak velük, biztosak lehessenek abban, hogy a csemetéiket nem érik olyan hatások, amelyek „rossz irányba” terelik őket. Nálunk a következetességet, a munka megbecsülését, a kitartást és a fegyelmet tanulják, és azt hiszem, a szülők is értik, hogy ez mekkora érték, annak ellenére, hogy a világban most épp nem ezekkel az erényekkel lehet látszólag gyorsan, jól érvényesülni.

A juniorokhoz új koreográfusok is érkeznek majd?

Természetesen. Azon dolgozom, hogy a legjobb szakembereket nyerjem meg mind a Magyar Nemzeti Balett, mind pedig az esetleges junior együttes számára. De úgy gondolom, hogy a mindennapi feladatok fejlesztése a balettmesteri munka területén is fontos szempont. Pongor Ildikó, Aradi Mária, Dózsa Imre, Venekei Marianna, Radina Dace és Rujsz Edit fantasztikus munkájukkal már az elmúlt években is bizonyítottak. Ősztől Irina Prokofieva is csatlakozott hozzánk a Szentpétervári Mariinszkij Színházból, jövőre pedig Albert Mirzoyan is érkezik, aki gazdag szentpétervári pályafutás után az elmúlt csaknem egy évtizedet a bécsi Staatsopernél töltötte. Ez az időszak számomra alapvetően arról szól – nyilván amellett, hogy minden este az Erkelben nézem a társulatot –, hogy új darabokat keresek, új koreográfusokat hívok meg Budapestre, de nem is a 2020/21-es évadra, hanem már a következőre, 2021/22-re.

Mitől függ, hogy ki „adja” oda a darabját? Idén például Alexander Ekman Episode 31 című darabja volt a nagy meglepetés.

A koreográfusokat általában meg kell nyerni, és ezt csak magas színvonalú munkával lehet, de sok más tényező együttállása is kell hozzá. Ekman például nem ismerte a társulatot az Episode 31 előtt, amikor azonban ideérkezett, átalakította a darabját, hogy minél több tehetséges művész részt vehessen ebben a nem mindennapi műben. Az Episode 31 külföldi fogadtatását ismerve számítottunk a sikerre, de a bemutatót követő pozitív reakció minden várakozást felülmúlt. Ezek után a világhírű koreográfussal folytatott tárgyaláson is sokkal könnyebb dolgom volt, amikor további művek bemutatásáról tárgyaltunk. Nem árulok el titkot, hogy jövőre a Cacti premierjére készülünk, amely Ekman szerint is a legreprezentatívabb műve az eddig munkásságának. Fontos, hogy milyen híre van az együttesnek a világban, fontos, hogy aztán milyen hangulatú a közös munka, mit mondanak a betanító balettmesterek.

Volt „csúcspontja” az évnek?

Többet is ilyennek éreztem, hiszen A rosszul őrzött lány is egyfajta csúcspont szerintem, nehéz volt visszakapni a jogokat, sokat dolgoztam ezen. A bizalmat elveszíteni könnyebb, mint megnyerni, és azt hiszem, jó irányba megyünk, hisz visszakaptuk az Anyegint a stuttgarti együttestől, megkaptuk Kenneth MacMillan Manonját, és kaptunk darabot van Manentől, William Forsythe-tól, Jiří Kyliántól, Sharon Eyaltól és Johann Ingertől is. Nagyon fontosnak tartom a csapatom véleményét, ezért van szükség a pontos szakmai visszajelzésekre. És ezért kell a koreográfusokon kívül nagyon jó balettmesterekkel dolgoznunk. Tele vagyok tervekkel!

Gondolom sokan elsápadnak erre a mondatra a környezetében.

Én a munkámmal foglalkozom. Fontos, hogy az ötleteimet megosszam a csapattal, lássák évekre előre, mit tervezek, az az egy cél van előttem, hogy tudjam az együttest minél magasabb színvonalra emelni. A franca évadba például olyan darabokat választottam, amik illeszkednek ebbe a tematikába. Az egyik a Párizs lángjai, amely évtizedekkel ezelőtt volt utoljára látható Pesten, illetve egy híres francia alkotó, Thierry Malandain Don Juanja is repertoárra került.

És jön a Spartacus.

Igyekszem minden Seregi-darabot, ami a repertoáron van, felújítani, ez történik a Spartacusszal is, ami 2021 tavaszán visszatér az Erkel Színházba, ahol hosszú évekig látható volt. A Seregi-darabok közül emellett a Sylvia fér csak el az Erkel színpadán, ezt az előző években és még idén is láthatja a közönség, jövőre viszont a legendás koreográfus első emblematikus, egész estét balettje szerepel ismét a műsoron. Nagyon várjuk az Operaház újranyitását, amikor ismét elővehetjük azokat a Seregi-produkcióinkat is, amelyek jelenleg tényleg nem férnek fel a színpadra.

Az ehhez az évhez tartozik, hogy kibékülni látszik a Táncművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Balett.

Fontosnak tartom, hogy Magyarország legnagyobb színházával jó kapcsolatot ápoljon az egyetem és viszont, ugyanakkor nagyobb volt ennek a „feszültségnek” a füstje, mint a lángja, sokan talán némi kedvtelésből is rágódtak rajta. Ugyanakkor minden folyó talál magának medret, és ha az MTE szakmai együttműködésre törekszik a Budapesti Operettszínházzal is, úgy az egyetem még több helyszínen tud fellépési lehetőséget biztosítani növendékei számára. Egyben modell ez a számunkra is: természetesen az Opera is számít előadásaiban a klasszikus és modern balett, valamint néptánc szakos hallgatókra (Mester és Margarita, Szöktetés a szerájból-előadásokban a modern osztály legmegfelelőbb növendékei máris ott lesznek), de a több lábon állás biztonságosabb és rugalmasabb lehetősége így nekünk is nyitott kell legyen. Szerintem arra lenne igazán nagy szükség, hogy a szakma egységes és pozitív képet sugározzon kifelé. A nézőkhöz nem feltétlenül jut el, hogy pontosan mi az esetleges – akár jelentéktelen – szakmai vitánk tartalma, de az igen, hogy konfliktus van, ami általánosságban ronthat a megítélésünkön. Figyelnünk kell minden döntésünk, nyilatkozatunk súlyára, ezzel a felelősséggel kell fordulnunk kifelé– és nyilván egymás felé is, ezt most mindenki megtanulta.

Fotók: Magyar Állami Operaház/Nagy Attila